217 felszólalás
T/13678 A Magyarország Kormánya és a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ közötti Székhely-megállapodás kihirdetéséről
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Egy olyan javaslat fekszik előttünk, amit a külügyminiszter úr képviseletében államtitkár asszony terjesztett elő, amiből sokat kívánok ennek az Országgyűlésnek, ugyanis valószínű, hogy ebben konszenzus lesz. Magam azért kértem szót, hogy hozzá tudjak…
T/13139 Egyes törvényeknek agrár és környezetügyi tárgyban történő módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Valószínűleg nem kell annyi. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! A 9. és a 10. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni és támogatni Magyar Zoltán képviselőtársamnak azt az indítványát, amely a Nemzeti Földalap tulajdonának az érték…
T/12959 Egyes agrártárgyú törvények módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Az előbbi agrártárgyú törvények módosításával ellentétben a Jobbik ennek az előterjesztésnek mind a három ajánlási pontját támogatni tudja, hiszen mind a három ajánlási pont olyan kérdéseket érint, amelyek elhibázottak voltak,…
H/12787 A kishantosi biogazdálkodási és népfőiskolai program folytatásának lehetővé tételéről
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Érvelni szeretnék én is az országgyűlési határozat elfogadása mellett, amelyet Szabó Rebeka képviselőtársunk nyújtott be. Szakmai munkám során mind a 21 évét végig tudtam kísérni ennek a gazdaságnak. Néhány évvel később kezdték az ökológiai gazdálkodás…
T/13140 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról
VARGA GÉZA, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kollégák! A bizottsági ülésen a kisebbségi vélemény egyik sarkalatos pontja volt az az ombudsmani jelentés, amelyik a földbizottságokkal foglalkozik. Ellenzéki képvis…
T/13140 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Nyomtam már normál felszólalást és kétpercest is, de most Font Sándor képviselőtársunk reagálására szeretnék válaszolni a földbizottságokkal kapcsolatban. Világosan látom ebből a kibontakozó vitából meg a bizottságban is, hogy egy világ választ el bennünket a…
T/13140 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról
VARGA GÉZA (Jobbik): A normál helyett azért kértem kétperceseket, hogy rám kerüljön a sor, de így el tudom a témát szabdalni úgymond, és akkor most ebben a kétpercesben a munkahelyteremtésről szeretnék beszélni. A helyzet az, hogy egy picit szeretném fölemelni a vitát arról a szintről, hogy kicsi, n…
T/12953 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Mi már nem tudjuk olyan hevesen támogatni ennek az agrárkamarai törvénynek a módosítását, mint ahogy ezt Schiffer képviselőtársam megoldotta, az egyszerűbbet választva, hogy nem elemezte magát ezt a javaslatot, ami előttünk van. Nos, amint a kezemben t…
T/12953 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Itt a kétpercesekben reagálni vagyunk kénytelenek. Úgy látom, Pócs képviselőtársam kiment. Neki csak azt akartam mondani, hogy amit válaszolt a felszólalásomra azzal, hogy hogyan gondolom azt, hogy adatok nélkül, ha nem gyűjt adatokat a kamara, akkor t…
T/12953 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! - különösen Obreczán és Hanó képviselőtársam. A következetlen következetlenséget érzik a hangjukban, érzik abban, amit mondanak? Obreczán képviselőtársam azt mondta, hogy miért kérjük számon, a kamara köztestület és nem érdekvédelmi szerve…
I/13018 Milyen intézkedéseket tervez a kormány annak érdekében, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak számának drámai csökkenését visszafordítsa?
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Súlyos ellentmondás van az ön és Fazekas miniszter úr által többször, több helyen elmondott nyilatkozatok és a KSH adatai között abban a tekintetben, hogy hogyan is alakul a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya. Önök a regi…
I/13018 Milyen intézkedéseket tervez a kormány annak érdekében, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak számának drámai csökkenését visszafordítsa?
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, ön elfogadná azt a választ, ami nem válasz? A felvetésemre 11 ezer fővel csökkent a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az elmúlt év azonos időszakához képest. Erről egyetlen szót államtitkár úr nem említett. Mondja a típusszövegeit, amit más témák kapcsán, de a ké…
T/12788 A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. A két módosító közül az egyiket én adtam be, és az a csoda történt, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolta az Országgyűlésnek. Azért szeretnék itt szólni a módosító javaslatom mellett, nehogy véletlenül az Országgyűlés plenárisa viszont más…
T/12788 A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A GMO kérdését említettem már egy aspektusból, egy másik aspektusból ez a törvény ugyancsak szabályozza, és talán mondhatom, szigorítja, kiemeli azt, hogy Magyarországon szeretnénk génmódosítástól mentes növényeket termeszteni, biztosítani szeretnénk M…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én természetesen a mezőgazdasági és vidékfejlesztési kiadások fejezetéhez szeretnék hozzászólni, hiszen ahhoz nyújtottam be módosító javaslatokat. Tóth József képviselőtársunk sajnos már kiment, és a fideszes és KDNP-s képviselők közül összesen…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót. Sáringer képviselőtársamnak és Tóth József képviselőtársamnak szeretnék válaszolni, hogy hogy van ez most akkor? Az ország jobban teljesít, vagy nem teljesít jobban? Amikor a szlogenekről van szó és a kommunikációról meg az óriásplakátról, akkor az ország mindig…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénykezési tapasztalataim negyedik évéhez közeledvén úgy látom, hogy mindenféle politikai állítás érvekkel alátámasztható. Ez a jó hír. A rossz hír viszont az, hogy ez ennek az ellenkezőjéről is elmondható. A most folyó…
T/12788 A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Igen, ahogy már a bizottságban is tettük, támogatásunkról tudjuk biztosítani az előterjesztőt. Hiszen egy, ha úgy tetszik, hiánypótló törvényről van szó, törvénymódosításról van szó. De ha nem is hiánypótló, akkor a meglévő, e területet szabályozó törv…
T/12788 A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Valójában azért kértem szót, mert Lengyel Szilvia LMP-s képviselőtársunknak szeretnék segíteni megválaszolni a Sáringer-Kenyeres Tamás által feltett kérdést, ugyanis láthatóan egy szakértő által megírt anyagot olvasott fel. De mondjuk, egy ilyen minifr…
T/11456 A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Az ajánlás két pontjához szeretnék hozzászólni: az egyik a haváriával foglalkozik, a másikat pedig a képviselőtársaim nyújtották be a földvédelmi bírsággal kapcsolatban. A haváriával foglalkozó passzus bizottsági módosítóként van előttünk; ez eredetile…
T/11456 A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Magam is szeretném kihangsúlyozni azt a tényt, amit az előttem szóló képviselőtársam már megtett, hogy egy konszenzussal került a plenáris ülésre ez a törvény. A bizottsági ülésen mindenki egyetértett azzal, hogy ez szükséges, célszerű és általános vit…
A/11669 Hol lehet megismerni azokat a hatástanulmányokat, amelyek a földforgalmi törvény előtt a kormány általi előterjesztést megelőzték?
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter úr! Ígérem, hogy a földtörvénytervezetről még nagyon sokszor fog tőlünk hallani, ugyanis azt nem tartjuk legitimnek. Nem tartjuk legitimnek az elfogadás körülményeit és a tartalma miatt sem. De a hatástanulmányokról:…
A/11669 Hol lehet megismerni azokat a hatástanulmányokat, amelyek a földforgalmi törvény előtt a kormány általi előterjesztést megelőzték?
VARGA GÉZA (Jobbik): Miniszter úr, a válaszában tovább folytatta azt a kettős beszédet, amit öntől és a kormányától megszoktunk. Azonban ez egy teljesen hazug rendszernek a folyománya. Egyfelől paríroznak a gyarmatosítóknak azzal, hogy lám, most elfogadtuk azt a földtörvényt, amely megfelel az EU fu…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is azzal kezdem, hogy ne szavazzuk meg ma ezt a törvényt. Ez a törvény nem alkalmas arra, amit a preambulumában célul kitűz. Érdemi vitára egy záróvita alkalmával már nincs lehetőség, ezt megtettük korábban. Miniszter úr,…
T/11393 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, ahogy az előttem szólók mindegyikével egyetértek, és valóban, ahogy Patay képviselőtársam elmondta, egyhangúlag fogadtuk ezt el általános vitára alkalmasnak a bizottságban. Ennek az az oka, hogy ez egy kiváló törvény, és valódi problémát orvos…
T/11336 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót. Az előbb tárgyalt törvénymódosító javaslattal, amelyik a földtörvényről és a földhivatali bejegyzésekről szólt, azzal ellentétben, arra azt mondtuk, hogy az egy kiváló beadvány és támogatjuk, ez a másik véglet. Ez botrányos, amit most beadnak ismét, amivel az ál…
T/11336 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Csak azért nyomtam egy kétpercest, hogy államtitkár úrnak felhívjam a figyelmét arra, hogy remélem, így most Staudt Gábor képviselőtársam felszólalása után nem állítja azt, hogy Staudt Gábor képviselőtársammal ön egyeztetett és egyeztették az álláspont…
T/11336 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretnék visszakormányozni egy kicsit a törvénymódosító egyik pontjához, az 1. §-hoz, mert államtitkár úr a válaszaiban elkerülte ezt. Nyilván, mert a másik sokkal forróbb téma, de továbbra sem kaptunk választ arra, hogy ebben a pontosításnak nevezett…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Kicsit már kezdtem összezavarodni a szólás sorrendjében is, mert rendest nyomtam még a kezdetkor, arra sem kaptam szót, aztán most a kétperceseknél úgy tudtam, hogy egy kormánypártinak és egy ellenzékinek kell szólnia, de megértem, ha elnök úr Ángyán k…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Meglep, hogy Turi képviselőtársam a pozitívumokat sorolja a bizottsági módosító javaslatban, miközben a kisgazdaságok teljesen ki is kerültek. Tehát a kormánypártban a kisgazda frakció vagy szekció annyit nem tudott elérni, hogy legalább szóhasználatba…