VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénykezési tapasztalataim negyedik évéhez közeledvén úgy látom, hogy mindenféle politikai állítás érvekkel alátámasztható. Ez a jó hír. A rossz hír viszont az, hogy ez ennek az ellenkezőjéről is elmondható. A most folyó viták körülbelül ezt tükrözik.

Azonban a költségvetés vitája egy picit más, megadja azt a reményt, hogy mégiscsak a számok tükrében kell elemeznünk történéseket, és ez talán ad némi objektivitást. A költségvetés mindig a kormány valódi szándékát tükrözi, illetve a költségvetés számai közül ezek sokkal inkább kiolvashatók, mint a politikai nyilatkozatokból. Itt el tudjuk választani azt, hogy melyek a kommunikációs panelek, és melyek azok, amik valódi tényeken alapulnak.

Ma reggel, ahogy jöttem be erre a vitára készülvén, a gondolataimat rendezve hallottam a hírt, amit egyébként is lehetett tudni és érezni: a kormány minden sikerpropagandájával ellentétben a mezőgazdaság az a terület, ahol több mint 10 ezer munkahely szűnt meg az elmúlt időszakban. Ez a statisztikai adat szöges ellentétben van azzal, amit miniszter úr szokott hangoztatni, hogy 5 ezerrel nőtt a mezőgazdaságban a regisztráltak száma. Azt tudjuk, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz regisztrálnia kell mindenkinek, aki támogatásban gondolkodik, aki szeretne támogatást kapni, de ez természetesen még nem jelent munkahelyet. Ez jó példája annak, hogyan lehet a politikai nyilatkozatokkal csúsztatni.

Ha azt látjuk, hogy ezek a számok nem hazudnak, akkor feltehető a kérdés, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak számának az ilyen drasztikus csökkenése mögött vajon mi van. Nyilvánvalóan elmondhatjuk, hogy ez az úgynevezett vidékstratégia - amiről a kormány ugyan beszél, de a megvalósításában enyhén szólva is vannak zavarok - bukását jelenti. Az a vidékstratégia, amelyik alkalmazásának az időszakában tízezres nagyságrenddel csökkenti a munkahelyek számát, megbukott.

Miért is bukott meg ez a stratégia? Én azt gondolom, van egy szöges ellentét aközött, hogy a mezőgazdasági intézkedéseink szolgálják-e a közjót vagy nem szolgálják. Ha eszerint a két oldalra kategorizáljuk - ez nem egy bonyolult művelet -, akkor én a munkahelyteremtést egyenlőnek tekintem a közjóteremtéssel. Ha megnézzük, hogy a kormány eddigi intézkedései és a költségvetés egyes tételei mennyiben szolgálják a munkahelyteremtést, akkor megkapjuk azt a választ, amivel kezdtem, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma jelentősen csökkent.

(12.00)

Ugyanis a kormány felismerte - nagyon jól, de sajnos csak kommunikációban - a családi gazdaság és a tőkés társaságok működése közötti különbséget. A kommunikációban mindig azt halljuk, hogy a kormány támogatja a kis- és közepes családi gazdaságokat, és ezt mantrázzák, mantrázzák, mantrázzák, miniszter úrtól kezdve kormánypárti képviselőtársaimig, ugyanakkor nem ez történik. Elég, ha csak utalok arra, ami a földtörvény első változatában még benne szerepelt, hogy aki földet szeretne művelni, a hazánk területét képező földterülettel való foglalkozásra igényt tart, annak valamilyen munkahelyteremtő kötelezettsége is legyen. Ezt később minden további nélkül kivették a változatokból, pedig ebben konszenzus volt; nos, ez nem a családi gazdaságoknak kedvez.

Egy családi gazdálkodó azért teremt sokkal több munkahelyet, mert ahogy a gyerekek nőnek fel, ha a családi gazdálkodó szereti a földet, és ezt a szeretetet át tudja adni a gyermekeinek, akkor azok várhatóan ebben a szakmában fogják a végzettségeiket megszerezni közép-, felsőfokon, bármilyen magas szintre vive, és akkor ez a család mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az így képzett gyermekének a családi gazdaságban munkahelyet biztosítson. Ezért ez a család minden eszközzel, minden idegszálával azon fog gondolkodni, hogy diverzifikáljon, hogy munkahelyet teremtsen. Ezzel szemben a tőkés társaság a profit növelésében érdekelt, és ennek érdekében nem a munkahelyek számának a növelésében gondolkodik, hanem nagyobb gépekben, több vegyszerben, több külső inputban, ezek azonban nem hazánkban teremtenek munkahelyet, hanem tőlünk távolabb.

A költségvetés konkrét tételeinél, ha megnézzük, az osztatlan közöst tudom ennek az állításomnak az alátámasztására felhozni. A kormány a 2013-as évre 500 millió forintot allokált az osztatlan közös kiméretésére, amire tavaly - nagy propagandával beharangozva - lehetett a gazdatársaimnak jelentkezni, hogy akkor ők adják be az igényüket az osztatlan közös tulajdon kiméretésére. Tudjuk, hogy több mint 300 ezer ilyen igény érkezett be. Az idei 500 millió az nevetséges volt, abból háromszáz-valamennyi millió egy közhasznú kft. pilotprojektjére ment el, tehát gyakorlatilag nem valósult meg belőle semmi, de azt látjuk, hogy a következő évre is csak 2 milliárdot terveztek be erre a célra.

Könnyű egy szorzást elvégezni: ma egy tagföld, egy tagban lévő föld, egy földdarab kiméretése körülbelül olyan 100 ezer forintot jelent. Mondjuk, hogy a kormány ezt kedvezményesen, nagyban ki tudja adni a földmérőknek, és az 70 ezer, akkor ez 21 milliárd forint igényt jelent. Ha most a kormány 2 milliárdot tervez erre egy évben, akkor könnyű kiszámítanunk, hogy így az osztatlan földek kimérése több mint tíz évig fog tartani.

Miért probléma ez, és miért látok emögött úgymond sandaságot, minden eddigi kormány részéről? Minden eddigi kormány ígérte ezeknek a földeknek a kimérését. De hogy miért nem tette meg? Nem azért, mert nem volt évente iksz milliárd forint erre, hanem azért, mert így az osztatlan közösben egyben tartott földek egyben bérelhetők. De kik bérlik? Többségében a tőkés társaságok. Ha ezeket kimérnénk, akkor kis tagra forgalomképesebbek volnának ezek a földek (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), és így akkor ezek a gazdálkodók, a családi gazdaságok, a kistermelők, a fiatalok sokkal inkább tudnának földhöz jutni.

A részletes vitában tovább szeretném folytatni a költségvetésnek azokat a hiányosságait, amelyek a munkahelyteremtés ellen vannak, és a munkahelyteremtést nem szolgálják.

Forrás: parlament.hu