VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Valójában azért kértem szót, mert Lengyel Szilvia LMP-s képviselőtársunknak szeretnék segíteni megválaszolni a Sáringer-Kenyeres Tamás által feltett kérdést, ugyanis láthatóan egy szakértő által megírt anyagot olvasott fel. De mondjuk, egy ilyen minifrakciótól nem várható el, hogy minden kérdéshez értsen, ezért most lázas telefonálásba kezdett, hogy akkor most mit kell mondani.

Sáringer képviselőtársam a 9. § (4) bekezdéséről akart beszélni, amikor az van, hogy kihirdeti a vetőmagtermesztő, 30 nap áll rendelkezésre a szomszédos felhasználóknak arra, hogy reagáljanak, és a szomszéd felhasználónak, vagyis gazdálkodónak kell bizonyítania, hogy a vetőmagtermesztés az ő védőtávolságán belül az ő vetésforgóját károsan befolyásolja, és neki az árbevétel-kiesést okoz, s a többi, mert ez valódi problémája a tervezetnek. Akár szó szerint is mondhatom: "A földhasználónak bizonyítania kell, hogy a védőtávolságba eső földterületen jelentős anyagi veszteség nélkül nem tud más növényfajt termeszteni, nem tudja a vetésforgót más módon kialakítani vagy hasonló értékű és igényű vetőmag előállítását végezni." Tehát valóban, ez nem ugyanaz, mint amikor aki növényvédelmet alkalmaz, akkor neki kötelessége, hogy ne fertőzze meg mások tábláit, hanem a növényvédelem az ő területén. Ez nem ugyanaz, tehát ez egy valódi anomália. Mert például egy életszerű helyzet, hogy ha egy ökológia gazdálkodó van a védőtávolságon belül, ott nagyon-nagyon szigorúan behatárolt, hogy ő milyen vetésforgót alkalmazhat. Valójában nem kapja meg a minősítést, ha eltér egy ökológiai gazdálkodásban szakszerű vetésforgótól. És ez ráteszi a bizonyítási terhet, ami nem helyes.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu