VARGA GÉZA, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A feladatom a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményét ismertetni. A Jobbik több okból sem tudja támogatni ezt a törvénytervezetet. Ezen több ok közül szinte valamennyi egy azonos forrásra vezethető vissza, ez pedig a cselekvési terv hiánya.
Nem egészen értjük, hogy miért ez a nagy sietség a közlekedési célú felhasználással, illetve értjük, tudjuk azt, hogy ennek december 5-éig kellene a Bizottsághoz eljutni ahhoz, hogy január 1-jétől ne legyen exportkiesésünk a bioetanol és más, ehhez alapanyagul szolgáló termékek vonatkozásában. Azonban azzal, hogy nincs cselekvési terv, és utólag lesz benyújtva, ahogy államtitkár úr is elmondta, ezzel abba a helyzetbe fog kerülni a kormány is és az Országgyűlés is, hogy a gombhoz kell varrni majd a kabátot.
Ezért azokat a kereteket, amiben ez a törvény mozog, szeretnénk mindenképpen kibővíteni. De hangsúlyozom, hogy amennyiben az a válasza a kisebbségi véleményre, hogy ez nem tárgya ennek a törvénynek, akkor azt nagyon sajnáljuk, de ez abból adódik, hogy olyan javaslataink vannak ezzel a törvénymódosítással, amely valóban ennek a beadott tervezetnek nem tárgya, attól tartunk, hogy ha a cselekvési tervet utólag kapjuk meg, akkor annak sem lesz tárgya. Itt konkrétan a mezőgazdasági vonatkozásokat értem ez alatt.
Emellett a többi ok, ami miatt ezt nem tudjuk támogatni, a többi ok közül az egyik, hogy semmilyen számadat nem támasztja alá azt, hogy ezeknek az agroüzemanyagoknak - merthogy mi következetesen agroüzemanyagnak szeretnénk ezt nevezni - az energiamérlege megfelelő.
Tudom, hogy ez a magyar fordításban, az EK-joganyagban és a direktívákban is mindenütt bioüzemanyagnak van fordítva, azonban ez a bioüzemanyag elnevezés rendkívül félrevezető, és más jogszabályba ütközik is. Hiszen a "bio" előszócskát csak azok elé a termékek elé lehet odatenni, amelyik az EU és a hazai jogszabályoknak megfelelően akkreditált ökológiai gazdálkodásból származik. Így tehát, ha a "bio" szócskát tesszük az agroüzemanyagok elé, akkor azt a képzetet keltjük a fogyasztókban, a társadalomban, hogy ezek valójában környezetbarát és egyéb módszerekkel vannak előállítva.
Visszatérve az energiamérlegre, ha a 2009/30/EK-rendelet mellékletében szereplő táblázatokat is átvizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy ugyan energiamérleget mint olyat nem közöl, de az energiatartalom vonatkozásában összehasonlítja a szóban forgó anyagokat, és ez egyik esetben sem pozitív. De van egy kutató, egy David Murphy nevű kutató, akit az USDA, tehát az Egyesült Államok agrárminisztériuma bízott meg kutatásokkal, ő mondjuk, a bioetanol vonatkozásában 0,36-tól 1,18-ig teszi az energiamérlegét, ami azt jelenti, hogy a 0,36 liter üzemanyag nyeréséhez egy liter etanolt kell felhasználnunk, de a másik is csak 1,8 decivel haladja meg ezt a normát. Tehát ez sem indokolja, hogy ezt a joganyagot minden kritika nélkül átvegyük az Európai Unióból.
Mi ezzel szemben javasoljuk mezőgazdasági szempontból, hogy már akár a címben is ne közlekedési, hanem közlekedési és mezőgazdasági energiafelhasználásról beszéljünk. Tudjuk, hogy a joganyag, amiből ez át lett emelve, az sem kezeli ezt ily módon, de itt nálunk a felcserélt sorrend miatt ezt továbbra is indokoltnak tartjuk.
Mi itt a mezőgazdaság szempontjából... - ha a mezőgazdaságot be tudnánk venni, hiszen a közlekedésnél, ha most kimegy a pótkocsi a traktorral a közútra, és mondjuk, árut szállít, akkor a közlekedésben vesz részt, de ha a tábla szélén megáll és szánt, akkor pedig a mezőgazdaságban. Ezt mi azzal gondolnánk feloldani, hogy ezt a törvényt ki kell terjeszteni a mezőgazdasági célú üzemanyag-felhasználásra is. Itt még a növényolajat szeretnénk bevenni, a biodízel és a bioetanol mellé a növényolaj közvetlen felhasználását, hiszen az kis léptékben a lokális gazdaságot volna képes erősíteni, és úgy tudjuk, hogy ez a kormánynak is célja, hogy a lokális gazdaság erősödjön, és a kisléptékűségből következően ez munkahelyeket tudjon teremteni.
Tehát azt gondolom, hogy ez kifejezetten egy kormányzóbarát javaslat a részünkről, és kérjük, hogy ne csak a lobbiérdekeknek feleljen meg, hanem valóban a leszakadók érdekeinek is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Bocsánat, túlléptem az időt, és elnézést kérek, az LMP kisebbségi véleményét nem tudtam ismertetni. (Taps a Jobbik soraiban.)
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés