DR. MATOLCSY GYÖRGY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Örömmel jelenthetem, hogy lényegében egyik felvetésében sincs igaza. És ez jó hír. Először is a választási programunk, ami azonos a kormányprogramunkkal, világosan elmondta, hogy hiányos a költségvetés, a 2010-es költségvetésben egy óriási fekete lyuk van, de mi ezt nem megszorításokkal fogjuk megoldani. Ennél világosabban nem mondhattuk el, hogy amit öröklünk, az egy szégyenteljes helyzet, hiszen a 2010-es költségvetésben legalább 520 milliárd forintos lyuk tátongott. Ezért kellett az első akciótervben 320 milliárd forintos, a költségvetés helyzetét javító intézkedést hozni. Emlékezzünk, elevenítsük fel a két döntést, ami ezt célozta. 200 milliárd forint értékű bankadót, az egész pénzügyi szektort terhelő adót vetettünk ki, és 120 milliárd forinttal csökkentettük a költségvetés kiadását, fagyasztottunk be költségvetési kiadást. Ez 320 milliárd forint.
Ha ön, képviselő úr, ahogy mi mindnyájan, összeadjuk a második akcióterv költségvetési bevételt növelő hatását, azt látjuk, hogy 220 milliárd forinttal javítja a költségvetés helyzetét. De ezt nem örömünkben tesszük, vagy azért, mert boldogok vagyunk, hogy válságadókat vethetünk ki, hanem azért, mert 540 milliárd forint hiányzott a költségvetésből. Nos, ez két módon kerülhetett volna be a költségvetésbe. Az egyik, hogy rátoljuk az emberekre, családokra, vállalkozásokra, ahogy ezt tették 2006 szeptemberétől, vagy pedig ezen a módon. És persze, ezt egy gazdaságpolitikai három-négy-öt éves program keretében tesszük. Mi azt mondjuk, hogy azért kell átmenetileg, három évre ezeket a válságadókat kivetni, mert három év alatt nagyjából jó intézkedésekkel, a vállalkozókkal, családokkal, önkormányzatokkal, külföldi befektetőkkel együtt, tehát jó kormányzati és magyar gazdasági működés esetén 10-15 százalékkal növekedhet Magyarország bruttó hazai terméke. Ha ennyivel nagyobb lesz 2013-ban már Magyarország úgynevezett GDP-je, akkor ezekre a válságadókra már nem lesz szükség. Addig azonban, miután egy hatalmas fekete lyukat örököltünk, bizony sajnos szükség van rá.
Ha megengedi, képviselő úr, amiatt is örülök, hogy mondhatom, hogy szerencsére aggódása nem alapos, illetve nélkülöz minden alapot, mert mindenki jól jár az arányos, egykulcsos családi személyijövedelemadó-rendszerrel Magyarországon. Minden társadalmi csoport, mindenki jól jár. A minimálbéreseknél egy 5 százalékos emelés biztosítja azt, hogy már 0,5 százalékkal magasabb legyen a jövedelmük, és minden egyes jövedelmi csoportban három év alatt a félszuperbruttó intézményének és az adójóváírásnak a fokozatos kivezetése miatt, azt kell mondanom, egy okos és az önök felvetéseit is figyelembe vevő megoldás miatt lényegében mindenki jól jár. És arányos ez az adórendszer. Mert mi van ma? Egy bizonyos jövedelemhatár felett, ha valaki kétszer annyit keres, négyszer több adót fizet. Na, ennek vége van. Ha valaki kétszer annyit keres, mint más, mert többet dolgozik, mert több tudás van a fejében, jobban ismeri el a tevékenységét a munkaerőpiac, akkor kétszer több adót fog fizetni. Tehát arányos.
Engedje meg képviselő úr, véletlenül itt van a zsebemben egy kis söralátét (Felmutatja.), ilyen egyszerű lesz ez az új adórendszer: 32 oldal helyett egy oldal; egy söralátét két oldalán fér el. Tehát nagyon egyszerű lesz. Azt kell mondanom, az Európai Unió legegyszerűbb személyi jövedelemadó-rendszerét alkotjuk meg itt közösen. A Ház együtt. A kormány. A vállalkozók. Ez nagyon nagy dolog! Mert ami egyszerű, az átlátható. Mostantól kezdve mindenki képes lesz átlátni, hogy mit fizet be. (Kovács Tiborhoz:) Igen, képviselő úr, ez nagyon egyszerű. Át fogják látni. Mindenki láthatja, hogy milyen jövedelem után mit fizet.
Engedje meg, képviselő úr, hogy még egyet megemlítsek. Az adórendszer tényleg csupán egy eszköz. Mi most egy olyan eszközt csiszolunk, tökéletesítünk, ami alkalmat ad nekünk arra, hogy a következő húsz évben, először tíz évben egymillióval több munkahely, és húsz év alatt egymillióval több gyermek szülessen meg Magyarországon. Ez jó hír lesz, ennek az alapját most rakjuk le.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés