ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Vas Imre, Braun Márton, Papcsák Ferenc, Vejkey Imre, Rubovszky György képviselők önálló indítványát T/1172. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/1172/5. és 8. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó a részletes vita lezárását követően már elhangzott.

Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek. Ennek során nem döntünk az ajánlás 4. pontjáról, mert az nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást. Nem határozunk továbbá a kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontjáról, mert azt előterjesztője visszavonta.

Az előterjesztők az ajánlás 1. és 3. pontjait támogatják. Kérdezem önöket, elfogadják-e ezeket a javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 293 igen szavazattal, 59 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a javaslatot.

Tisztelt Országgyűlés! Most a további, még szavazható indítványokról határozunk.

Az ajánlás 2. pontjában Göndör István az 1. § nyelvtani módosítását javasolja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom az Országgyűlés határozatát, amely szerint 46 igen szavazattal, 307 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül nem támogatja az Országgyűlés a javaslatot.

A határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra a jövő heti ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Most bizottsági tagcserére tett javaslatról döntünk.

Az Országgyűlés elnöke személyi javaslatot terjesztett elő H/1394. számon. Ebben azt kezdeményezi, hogy a fenntartható fejlődés bizottságába Szabó Imre helyett Tóbiás József urat, a fogyasztóvédelmi bizottságba Tóbiás József helyett Szabó Imre urat, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságba Ipkovich György helyett Göndör István urat, a számvevőszéki és költségvetési bizottságba Puskás Imre helyett Dankó Béla urat válassza meg bizottsági taggá az Országgyűlés. Kérdezem önöket, elfogadják-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom az Országgyűlés mai utolsó szavazásának eredményét: 348 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett az Országgyűlés elfogadta.

Határozathozatalunk végére értünk, munkánk folytatása előtt két perc technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet. - Számos képviselő távozik az ülésteremből.)

Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a munkánkat. Soron következik a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselők önálló indítványát T/1268. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/1268/5. számon kapták kézhez.

Indítványozom, hogy a módosító javaslatok számára figyelemmel a részletes vitát egy szakaszban folytassa le az Országgyűlés. Kérdezem, hogy egyetértenek-e a javaslatommal. (Szavazás.) Még nincs látható többség, úgyhogy segítsenek, az álló képviselők is szavazhatnak. (Szavazás.) Köszönöm szépen, nagyfokú bizodalom az elnök irányában, folytatjuk munkánkat.

Megállapítom, hogy elfogadták a javaslatot.

Kérem a képviselőket, hogy felszólalásuk során csak a módosító javaslatokról kialakított álláspontjukat ismertessék. (Folyamatos zaj.)

Mielőtt megnyitom a vitát, mert az elnök persze mindent el tud fogadni, de a hozzászóló képviselőknek így nehezebb lesz észrevételt, véleményt megfogalmazni, az a kérésem, hogy azon képviselők, akik már nem érzik magukat illetékesnek a napirend tárgyalásában, legalább hagyják a többieket dolgozni. Köszönöm szépen, akkor folytatjuk a munkánkat.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1., 2. és 3. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni 15 perces időkeretben. (Nincs jelzés.) Nem látok bejelentkezőt... (Novák Előd jelzi, hogy Karácsony Gergely szólni kíván.) Karácsony Gergely képviselő úr! Köszönöm a segítséget Novák Előd képviselő úrnak a jelzésben. De higgyék el nekem, hogy a monitoron abban a pillanatban megjelenik egy név, amint megnyomják a gombot. Ha nincs ott, kénytelen vagyok továbblépni; vagy a technika ördöge akár több másodperces csúszást is megenged.

Normál szót kért Karácsony Gergely képviselő úr, LMP. Tessék parancsolni!

Forrás: parlament.hu