KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Három módosító javaslatot nyújtottam be a törvényjavaslattal kapcsolatosan. Az általános vitában elhangzottakat nem szeretném - meg nincs is lehetőségem rá - megismételni, de összességében támogatólag szóltam hozzá az általános vitában. Azonban van három pont, ami szerintem vitatható, és a módosító javaslataim ezzel kapcsolatosak.
Az ajánlás 1. pontjában azt javaslom, hogy vegyük ki a törvényjavaslatból azt a mondatot, hogy az elnök jogosult a jóváhagyott költségvetés kiadási előirányzatai közötti átcsoportosításra. Azt gondolom, a Médiatanács, illetve a hatóság elnökének a jogosítványai így is már rettenetesen erősek, gyakorlatilag nem lehet semmilyen döntést hozni a magyar médiairányítás rendszerében a hatóság elnökének akaratával szemben.
Nem kell továbberősítenünk ezt a pozíciót, és éppen ezért azt javaslom, hogy az egykezi vezetést ne erősítsük tovább, hanem módosítsuk a törvényt abban az értelemben, hogy kivesszük ezt a jogkört. Ez túlságosan nagy szabadságot adna az elnöknek a források elosztásában, az ORTT korábbi gyakorlata is elég sok negatív példát hozott ezzel kapcsolatosan. Ha kivesszük ezt a sort, akkor a Médiatanácsnak kell döntenie ebben az ügyben; szerintem ez egy méltányolható felvetés.
A következő dolog, ami, azt gondolom, szintén nagyon fontos módosítás lenne: arról szól a törvény, hogy a hatóság bizonyos befolyt összegeket bizonyos előre meghatározott célokra költhet; a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrájának fejlesztésére jogosult felhasználni - így szól a szöveg.
(22.10)
Én azt gondolom, hogy ne ő használja föl, hiszen nyilván bármennyire is erős jogosítványokkal lesz felvértezve ez a hatóság, talán nem neki kéne felhasználni ezeket a pénzeket; nyilván ilyen célra fordíthatja ezeket. A módosításnak, amit javaslok, az egyik része tehát ez, hogy itt legyen egy nyelvtani pontosítás. De ennél sokkal fontosabb az, hogy azt javasoljuk, hogy a törvényben szerepeljen az, hogy ezt csak nyilvános pályázat útján lehessen megtenni.
Én azt gondolom, hogy itt komoly százmillió forintokról is szó lehet. Az átlátható állam jegyében, azt gondolom, hogy elfogadhatatlan az, hogy ekkora összeget a törvényi felhatalmazással, nyilvános pályázat nélkül költhessenek el. Éppen ezért ezt a javaslatot is nagyon erősen ajánlom képviselőtársaim figyelmébe.
Végül egy harmadik pont: a törvénymódosítás a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosításával bizonyos, kiemelt alkotmányos intézmények közé felsoroltatná a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, és ezáltal tulajdonképpen egy illetménykiegészítést, méghozzá egy 30 százalékos illetménykiegészítést tenne lehetővé a hatóság alkalmazottai körében. Nyilván nehéz dolog megállapítani a magyarországi köztisztviselők fizetését, és nyilván nagyon nehéz meghúzni azt a vonalat, hogy hol vannak azok a kiemelt intézmények, amelyeknél indokolt a kiemelt illetmény, de igazából nem látok különösebb okot arra, hogy az ORTT új jogutód szervezetében miért kellene hirtelen 30 százalékkal többet keresniük a köztisztviselőknek. Nem látom azt sem, hogy hol van az ehhez szükséges forrás. Éppen ezért a harmadik módosító javaslatomban törölném a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosítását.
Mindhárom javaslat - főleg, azt gondolom, az első kettő - olyan, ami jelentősen javítana ezen a törvényen, amely az eddigi, eléggé hebehurgya módon megalkotott médiajogszabályokat pontosítaná tovább. Kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a javaslatainkat.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés