HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A T/1374. számú előterjesztéssel - amely az egyes ágazatokra kivetett különadókkal, népies nevén a válságadókkal foglalkozik - alapvetően egyetértünk. A céljaival mindenképpen, a tartalmával kapcsolatban pedig a kritikai észrevételeinket rövidesen megfogalmazom.

Azért lehet méltányolni ezt az előterjesztést, mert a bankok és pénzintézetek után három olyan ágazatra vet ki a válságra való tekintettel olyan különadókat - a bolti kiskereskedelmi hálózatokra, a távközlési és az energetikai szektorra -, amelyek az elmúlt években indokolatlanul nagyot kaszáltak. Azt az extraprofitot, amelyet ezek a vállalatok ezekben az ágazatokban elértek, gyakran a monopolhelyzettel és az erőfölénnyel való visszaélésnek köszönhették. Ezek olyan piaci elégtelenségnek tekinthetők, amelyek minden tekintetben indokolttá teszik ezt a korrekciót.

Üdvözöljük azt a törekvést is, hogy a kitűzött hiánycélt - amelynek a tartása valóban fontos - a kormány húsz év óta először nem lakossági megszorításokkal, hanem a multik megszorongatásával próbálja meg tartani. Ez mindenképpen egy olyan cél, amelyik támogatható és támogatandó.

Szintén az erények között kell kiemelnünk, hogy az így létrejövő források részben azokra a családi adókedvezményekre fordítódnak, azoknak a fedezetét teremtik meg, amelyek ha nem is elégséges, de szükséges feltételei a nemzetstratégiailag feltétlenül fontos és kívánatos demográfiai fordulatnak.

Ezzel együtt ki kell mondanunk azt is, hogy az ördög mindig a részletekben rejlik, és a végrehajtás során nagyon oda kell rá figyelni, hogy adott esetben nehogy a célzottal ellentétes hatást érjen el a kormányzat. Többször említettük már ma, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az áthárítás veszélyét mindenképpen el kell kerülni, a fogyasztókra való áthárítást az államnak meg kell akadályoznia.

Egyetértünk azzal, hogy ennek a kockázata nem lehet akadálya annak, hogy ezeket az egyébként indokolt különadókat a törvényhozás bevezesse. Nem kell megijedni, de azért oda kell rá figyelni, és élni kell azokkal az eszközökkel, amelyek e tekintetben a kormányzat rendelkezésére állnak.

(20.10)

Ilyen eszköz például az a hatósági ármegállapítási jogkör, ami az energetikai szektorban mindenképpen fennáll, a távközlésben ugyan korlátozottan, de adott esetben ennek kiterjesztése sem lehetetlen. Nagyon fontos, hogy az intézkedések bevezetése után az arra jogosult és az abban illetékes felügyeleti szervek, mint a Magyar Energia Hivatal vagy a Nemzeti Hírközlési Hatóság, egy megfelelő monitoringrendszert működtessen annak a nyomon követésére, hogy a cégek költségvetésében bekövetkező pluszterhek megjelennek-e vajon a fogyasztók felé megállapított árakban. Abban az esetben, ha ilyet lehet tapasztalni, a kormányzati beavatkozás mindenképpen indokolt, akár a hatósági árak kiszélesített bevetésével is.

A távközlési szektorban még egy jelenség van, amire ilyen időszakban különösen oda kell figyelni, ez pedig a kartellezés veszélye. Elhangzott Szijjártó képviselő úr szájából, hogy elég erős a verseny, például a mobilpiacon, de ez azért még ma is csak korlátosan igaz, főleg akkor, ha egy olyan helyzet alakul ki, ahol az egyébként nem túl nagy számú érintett cég ezt a számukra veszteségként értékelhető hatást megpróbálja valamilyen módon kompenzálni. A kartellveszélyre odafigyelni tehát különösen fontos lesz a felügyeleti szerveknek.

A kiskereskedelmi láncoknál ezt a problémát valószínűleg a verseny önmagában is meg fogja oldani. Abban az esetben, ha a nagykereskedelmi láncok, a hipermarketek emiatt a forgalmukból veszítenek, ennek a kis üzletek, a valóban kis kiskereskedelmi üzletek és cégek lehetnek a haszonélvezői, amely mintegy megfordíthatja - részben legalább - azt az egészségtelen folyamatot, amely az elmúlt években, évtizedekben végbe ment, és amely egészségtelen koncentrációt hozott létre a kiskereskedelem területén. De addig is, amíg ez megtörténik, itt a kiskereskedelemnél a kisebb veszély abban van, hogy a fogyasztókra hárítsák át az érintett cégek az elszenvedett hátrányokat, hiszen a verseny elég erős. Viszont annál fontosabb különös erőfeszítéssel odafigyelni arra, hogy a beszállítókra ne tudják áthárítani a terheket ezek a kiskereskedelmi hálózatok, amelyek eddig is igen gyakran éltek az erőfölényükkel vissza.

S itt merül fel az a kérdés, hogy ha a kiskereskedelmi láncokra ilyen szigorú adót vet ki a kormányzat, akkor a nagykereskedelmi láncok vajon miért maradtak ki ebből. Minden olyan érv, amely a kiskereskedelmi hálózatok bevonása mellett szól, az a nagykereskedelmi láncokra éppúgy kivethető. Javaslom ennek egy következő körben a megfontolását.

Egyetértünk azzal a megközelítéssel is, hogy a különadó nem a profitra, hanem a bevételre lesz kivetve, hiszen jól ismertek azok a trükkök, amelyekkel a megfelelő erőforrásokkal rendelkező vállalatok az adózás előtti eredményüket gyakorlatilag el tudják tüntetni, szinte lenullázzák. Az előterjesztők nyilván e jelenség okán javasolják azt, hogy a bevételre kell kivetni azt a különadót. Ez ugyanakkor felhívja a figyelmet arra az általános problémára, hogy a kiskapuk ezzel nem lettek bezárva. Tehát azzal, hogy a különadót a bevételre és nem az adózás előtti eredményre vetjük ki, a különadó kérdése, hogy úgy mondjam, meg van oldva.

De távlatilag ez nem lehet megoldás, hiszen ezek a különadók bevallottan csak átmenetileg élnek, és ha nem történik más, akkor egy idő után visszaáll az az állapot, ami a közteherviselés alól való kibújást jelenti. Feltétlenül fontos, hogy ne tegye kényelmessé a kormányzatot az ilyen módon viszonylag kényelmesen beáramló többletbevétel, hanem megfelelő elszántsággal kell törekedni arra, hogy elkerülhető legyen az az állapot, és be lehessen zárni azokat a kiskapukat, amelyekkel a multinacionális cégek az adózás előtti eredményüket különféle könyvelési trükkökkel el tudják tüntetni, és ilyen módon az úgymond rendes társasági adó hatálya, ennek megfizetése alól gyakorlatilag ki tudják vonni.

Itt hívnám fel a figyelmet egy olyan félreértésre, amely a mai ülésnap kezdetén volt. A Jobbik nem azt javasolta, hogy egy 100 százalékos extraadót vessünk ki általában a profitra. Kifejezetten profittranszferről beszéltünk, abban az esetben, amikor ezt a profitot a tulajdonos kiviszi az országból. Nyilván nem lehet ezt állandó jelleggel, örökre fenntartani, de abban az esetben is erre hívnám fel a figyelmet: ha a kormány elég elszánt arra, hogy ezeket a kiskapukat bezárja, akkor pont azért, hogy ezeknek az intézkedéseknek az életbe lépése előtt ne történjen pánikszerű profitkivonás, ezt a lépést átmenetileg mindenképpen indokolt lehet meglépni.

Külön kitérve az érintett ágazatokra, az energiaszektorban a kivetett különadó mindenképpen indokolt, hiszen korábban még törvényben is biztosították a korábbi kormányzatok e szektor számára az extraprofitot, ami azt hiszem, világviszonylatban is példátlan. Emlékszünk a 8 százalékos eszközarányos extraprofit lehetőségére. Mindez a monopolhelyzettel való visszaélésből fakad. Ezek a közműszolgáltatók és az energiaszolgáltatók gyakorlatilag pénzszivattyúként működtek, ahol menedzsmentdíjak és különböző jogcímek alatt hatalmas pénzmennyiséget vittek ki az országból, gyakran még az adózás előtt.

A távközlési szektorban egy kritikát kell megfogalmaznunk. Az a szabályozás, ahogy jelenleg az előterjesztés szól, indokolatlanul nagy terhet ró a magyar kis- és középvállalkozásokra. Valószínűleg, amikor erről a távközlési szektorról beszélünk, akkor azok a nagy, önmagukat sokat hirdető cégek lebegnek a szemünk előtt, amelyek például a mobilszolgáltatásból valóban extra nagy profitot kaszálnak. De ne felejtsük el azt sem, hogy az ágazatnak darabszámra a túlnyomó többsége, ha forgalomra nem is, de a számosságra tekintve mindenképpen a többsége, olyan magyar kis- és középvállalkozás, amelyik eddig is vergődött a túlélésért a nagy, kvázi monopolhelyzetben lévő szolgáltatókkal szemben. Nem jó az, hogy most őket ezzel a különadóval még nehezebb versenyhelyzetbe hozzuk. Éppen ezért fogalmaztunk meg egy olyan módosító javaslatot képviselőtársammal, Volner Jánossal együtt, amely egy nagyobb mértékű differenciálást javasolt a távközlési szektoron belül, változatlan bevétellel. Tehát anélkül, hogy az innen remélt bevétel csökkent volna, javasoltuk azt, hogy ezen kisvállalkozásokat, amelyek jellemzően magyar tulajdonúak, ne sújtsa ilyen mértékben. Ez összhangban lenne azzal a politikával, ami a magyar kis- és középvállalkozásokat szándékozik támogatni. Sajnos ezt a módosító javaslatunkat az illetékes bizottság elvetette.

Ugyanígy elvetette azt a módosító javaslatunkat is, amely az internetszolgáltatás kivételét jelentette volna az extraadóból. Az internetszolgáltatás külön megadóztatásából nem származik akkora pluszbevétele a költségvetésnek, mint amekkora kárt okozhat az, hogy a digitális szakadék, amely Magyarországon így is elég mély, és amely szakadék nemcsak Magyarországon belül, hanem Magyarország és más, adott esetben sok szempontból hasonló fejlettségű országok között is fennáll, ez tovább szélesedik. Úgy gondoljuk tehát, hogy az internetszolgáltatásnak az ilyen többletterhelése távlatilag nagyobb károkat okoz, és a jövő felélését jelenti. Mi elegendőnek tartottuk volna azt, hogyha a mobilszolgáltatókra és a mobilszolgáltatásokra terjed ki ez a különadó. Ezeket a javaslatainkat az illetékes bizottság visszautasította. Mégis azt kérem a kormány képviselőitől, hogy végezzék el az ezzel kapcsolatos megfelelő hatásvizsgálatokat, és adott esetben ne féljenek korrekciót tenni. Magyar kis- és középvállalkozások százairól lehet szó, illetve egy olyan ágazatról és annak a tovaterjedő hatásairól, ami mindenképpen a jövőt és a jövőbeli versenyképességet erősítené.

A kiskereskedelemmel kapcsolatban ismét csak volt egy félreértés az ülés kezdetén. A Jobbik nem azt javasolta, hogy egy gazdasági önellátásra rendezkedjünk be; ez nyilvánvaló képtelenség. Azt viszont állítjuk, hogy az élelmiszer-önellátás egy reálisan elérhető cél, de mindenképpen jelentős lépéseket kell tennünk efelé.

(20.20)

Éppen ezért, ha azoknak a kereskedelmi üzletláncoknak a tevékenysége és forgalma, amelyek gyilkos versenyt kényszerítenek sokszor dömpingárakkal, dömpingimporttal a magyar mezőgazdasággal szemben, visszaszorul, az már önmagában egy jelentős lépés lesz a helyi gazdaságokra épülő élelmiszer-önellátásra. Éppen ezért a nagy kereskedelmi üzletláncok extra adóztatását hosszabb távon tartósan is üdvözölni tudnánk, ezt támogatnánk. Amennyiben az érintett multinacionális cégeknek az ilyen módon megnövekedett terhek után nem érné meg a tevékenységüket tovább folytatni, akkor az energetikai szektorban mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy az állam legyen kész arra, hogy ezeket a sokszor természetes monopóliumokat megjelenítő cégeket visszavegye saját hatáskörébe, magyarul: visszavásárolja. Az érintett cégek számára romló piaci feltételek ezt valószínűleg költséghatékonyan lehetővé tennék.

A kereskedelmi üzletláncok kivonulásában semmilyen tragédiát nem látnánk, hiszen ez az az ágazat, amelyik úgy teremtett magának többletpiacokat, úgy foglalkoztat első megközelítésben látszólag többletmunkaerőt, hogy ennek a kárvallottja rengeteg bezárt kisebb üzlet volt. Ezek a kereskedelmi láncok összességében nem munkahelyet teremtettek, hanem a kisebb kereskedelmi egységek rovására tudtak terjeszkedni. Amennyiben ezeknek a súlya visszaszorulna, annak a klasszikus magyar kiskereskedelem lenne a haszonélvezője, ami társadalmi hatás szempontjából mindenképpen üdvözlendő.

Hangsúlyozom tehát, hogy ez a fajta megközelítés nem egy általános multiellenességet jelent, de azt igen, hogy a multinacionális cégekre is legyen igaz az, hogy együtt sírunk, együtt nevetünk. Ha most olyan helyzet van, amikor a terheket közösen kell viselni, ezeknek a terheknek a viseléséből ők sem vonhatják ki magukat. És vannak természetesen olyan multinacionális cégek, amelyek tevékenysége nehezen lenne pótolható, közhelyszerű példákat hozhatnék az autóiparból. De, mint mondtam, ez a kiskereskedői láncokra ez nem igaz. A multinacionális cégek közül azok, amelyek megfelelő mértékben hozzájárulnak a közteherviseléshez, maradjanak. De akik csak kopasztani akarnak, akár a lakosságot, akár a magyar kis- és középvállalkozásokat az ő kiszorításukkal, azokért nem fogunk könnyeket hullatni.

A méltányos profit ugyanis elfogadható és szükséges, de a monopolhelyzetből és az erőfölényből származó sarc semmiképpen sem. A javaslattal egy lépéssel közelebb kerültünk ehhez az állapothoz. Éppen ezért fogjuk támogatni, de felhívjuk rá a figyelmet, hogy ne álljunk meg félúton. Átmeneti megoldásnak jó, ha visszaveszünk a korábban megtermelt extraprofitból. Itt emlékeztetnék rá, többször elhangzott a kormányzat részéről indoklásképpen, hogy ezt a különadót az teszi lehetővé, egyben szükségessé is, hogy korábban ezek a cégek indokolatlanul nagy profitot halmoztak fel. Ezzel gyakorlatilag elismerjük a korábbi piaci működés hatástalanságát és tökéletlenségét. Éppen ezért tartós megoldásnak nem azt tekintjük, hogy hagyjuk elszaladni az extraprofitot, utána meg visszanyesünk ebből valamit, hiszen ennek többek közt piactorzító hatása is van, arról nem beszélve, hogy az évek során, amíg ez a visszavétel meg nem történik, indokolatlan sarc nehezedik a magyar fogyasztókra és a magyar vállalkozásokra.

Tartós megoldásként csak egy olyan megoldást tudunk javasolni, és kérjük a kormányt, hogy ne kényelmesedjen el a hirtelen megjelenő többletbevételektől, hanem olyan szabályozói környezetet kell létrehozni, amelyik eleve megakadályozza azt, hogy monopolhelyzetből vagy erőfölénnyel való visszaélésből ilyen mértékű extraprofitra lehessen szert tenni, hiszen ez mindenképpen csak a közösség rovására történhetett meg korábban.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu