ROGÁN ANTAL (Fidesz), a napirendi pont előadója: (A mikrofonját a kezében tartja.) Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Próbálom nem kihasználni a rendelkezésre álló időkeretet, hiszen a mai napon napirend előtt már esett szó a miniszterelnök úr szavaiban és azt követően a vitában is természetesen a válságadókról, a távközlési szektort, az energiaszolgáltatókat és a kereskedelmi áruházláncokat sújtó válságadóról.

Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a tartalmára áttérnénk ennek a válságadó-törvényjavaslatnak, azt gondolom, mindenképpen szót kell ejtenünk arról a helyzetről, aminek a megoldását szolgálja, arról a helyzetről, hogy a 2010-es költségvetés előkészítése során az előző kormányok elkövették azt a valószínűleg nem véletlen hibát, hogy a 2009-es költségvetés eleve meghamisított módon került 2009-ről 2010-re átvezetésre. Ennek megfelelően az új kormánynak szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy egy közel 500 milliárd forintos luk tátong a 2010-es költségvetésben, ennyivel több bevételre lenne szüksége a költségvetésnek ahhoz, hogy a 3,8 százalékos, tervezett hiánycél tartható legyen. Nyilvánvaló, hogy ez külön intézkedéseket igényel.

Ezek közül az intézkedések közül a másodikat jelenti most már a válságadóra vonatkozó törvényjavaslat. A bankadóval kapcsolatos döntéseket már meghozta az Országgyűlés a nyár előtt, illetve a nyár folyamán. Én azt gondolom, hogy végül is hasonló logika alapján kell felmérni azt a válságadót, amely ugyanúgy egy ideiglenes időszakra, három esztendőre, tehát 2010-re...

Forrás: parlament.hu