DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Azért jelentkeztem soron kívül felszólalási szándékkal, elnök úr és képviselő úr, mert egyrészt nem gondolom, hogy a plenáris ülésnek az lenne a funkciója, hogy a bizottsági üléseken történteket itt megbeszéljük (Dr. Bárándy Gergely közbeszól.) Esetleg a bizottsági elnöki értekezleten lehet ezeket megbeszélni. Tehát amennyiben nem a vita érdeméhez, hanem a bizottsági ülés hangulatához, az ülésen történt eseményekhez kíván hozzászólni, azt nem biztos, hogy a plenáris ülésen kell megtennie.
A helyettes államtitkár úr egyébként tájékoztatott az ön kérdéséről. Engem úgy tájékoztatott, hogy ő az elnökhöz fordult, a bizottság elnökéhez, és az elnöktől szerette volna azt tudni, az elnökkel akarta tisztázni, hogy vajon a napirendhez tartozik-e a kérdés, és hogy ő köteles-e válaszolni. Egyébként érdemben pedig azt a választ adta, hogy azért nem tartozik az alkotmánymódosításhoz, a tárgyban lévő törvényhez ez a kérdés, merthogy azt egy másik, a kormány által benyújtott, az úgynevezett jogalkotásról szóló törvény tartalmazza, illetőleg annak a tárgya az a szabályozási probléma, amit ön felvetett. Én tehát azt gondolom, hogy a helyettes államtitkár tájékoztatása szakszerű volt; arra utalt, hogy egy másik törvényjavaslat vitájában lehet felvetni vagy ott kellene felvetni ezeket a kérdéseket.
Egyébként ha előrementek volna a vitában, akkor számos olyan módosító indítványukkal kapcsolatban, önnek és Lamperth képviselő asszonynak számos olyan módosító indítványával kapcsolatban, amelyeket benyújtottak, az az álláspontom, hogy azokat a jogalkotási törvényhez kellene benyújtani, azokat a kérdéseket álláspontunk szerint a jogalkotási törvényben kell rendezni, nem pedig az alkotmány szintjén - de szerintem tudjuk, mind a ketten tudjuk, hogy miről beszélünk.
Tehát szerintem a helyettes államtitkárnak a tájékoztatása szakszerű volt. Elnézést kérek, hogyha ön zokon vette a helyettes államtitkár tájékoztatását, de (Az elnök csenget.), még egyszer mondom, én is megvizsgáltam, és alaposnak találtam az észrevételét.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés