VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A módosító javaslatok 16. és 17. pontjaihoz szeretnék hozzászólni. Az egyik a "bio" szócska "agro"-ra való kicserélésével kapcsolatos, a másik pedig a "mezőgazdaság" szócska bevétele a közlekedés mellé. Mind a kettőre azért szólalok most fel, és azért adtunk be módosító indítványt, mert a bizottsági üléseken a kormány képviselőitől nem kaptunk kielégítő választ a felvetéseinkre.
A "bio" szócska "agro"-ra való kicserélését azzal indokoltuk, hogy a "bio" szócska használatát egy másik jogszabály szabályozza, EU-s és hazai jogszabály egyaránt, amelyik nem teszi lehetővé, hogy olyan termék neve elé odategyük a "bio", az "öko" és más hasonló szavakat, amely termék nem esett át az akkreditált ellenőrző szervezet ellenőrzésén és minősítésén. A bioüzemanyagoknak nevezett agroüzemanyagok közül egyik sem tartozik ebbe a kategóriába. Ha ezt nem tesszük meg, és nem cseréljük ki ezt a szócskát, akkor jelentősen károsítjuk azokat, akik ökológiai terméket állítanak elő, és jogosultak a "bio" szócska használatára, de a fogyasztókban is azt a zavart keltjük, hogy biológiailag ellenőrzött gazdálkodásból származnak ezek az üzemanyagok. Ez egyáltalán nem fedi a valóságot, mert ezek az agroüzemanyagok, illetve az olajos növények és más mezőgazdasági alapanyagok agroipari felhasználását tükrözik. Ezt a jogszabályt egyszerűen a fordításból átvettük. Azt gondolom, ez egy olyan pont lehetne, amelyben ellene mehetnénk az európai uniós elnevezésnek is, és lenne egy dolog, amiben proaktívak lennénk, mindazokat az ökológiai gazdálkodókat védve és az érdekeiket képviselve, akik szerte Európában így gazdálkodnak.
A "mezőgazdaság" szócska egy másik módosító javaslatunkban van. Tudjuk, hogy erőltetett a használata, hiszen ez a megújuló energiákból származó folyékony üzemanyagok közlekedési célú felhasználásáról szól. Azonban azért voltunk kénytelenek ezt a - ha úgy tetszik - erőltetett módosító javaslatot megtenni, mert nem kaptuk meg a cselekvési tervet. Nem készült el az a cselekvési terv, amelynek meg kellett volna előznie egy EU-s jogszabály jogharmonizációs bejelentését. December 5-éig kell ezt a jogszabályt kihirdetni ahhoz, hogy január 1-jétől ne okozzon gazdasági kárt az ország agrártermelőinek és azoknak, akik üzemanyagot szeretnének exportálni.
A kormány képviselőjétől megtudtuk, a cselekvési terv gyakorlatilag az asztalon van. A múlt heti bizottsági ülésen azt hallottuk, hogy a múlt hét végére elkészül a cselekvési terv, de még nem kaptuk meg. Nem értjük a sietséget, és attól tartunk, ha most cselekvési terv hiányában a "mezőgazdaság" nem szerepel ebben a rendeletben, akkor a mezőgazdaság érdekei a cselekvési tervben is enyhén szólva kétesek, hiszen nem ismerjük azt.
Ugyanakkor egy másik szempont is alátámasztja ezt a meglátásunkat, ezt az álláspontunkat, nevezetesen az, hogy amikor egy traktor kimegy a közútra, az ugyanúgy a szállításban vagy a közúti forgalomban vesz részt. Nyilván nem tud két tankot felszerelni, de egy traktor a pótkocsijával ugyanúgy szállítmányozási feladatokat is el tud látni, mint egy teherautó. Ez ugyancsak azt indokolná, hogy a mezőgazdaságot is kezeljük ez alatt a rendelet alatt. Az egy másik gondolatunk, hogy ha a mezőgazdaság ebben benne lenne, akkor később a növényolajnak mezőgazdasági üzemanyagként való felhasználását is bele tudtuk volna tenni. Őszintén megmondom, ha most a mezőgazdaságról is tudnánk tárgyalni, akkor az is belekerült volna. Ennek az energiamérleg, a szén-dioxid-kibocsátás szempontjából és más szempontból számos előnyét tudjuk alátámasztani, de sajnos ez is elutasításra került.
Volt egy további javaslatunk, de az inkább megközelítésbeli. Nevezetesen, ez a javaslat arra kényszerítette volna a termelőket, akik megújuló energiával állítanak elő terméket, hogy ha a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal észrevételez valamit a tevékenységükkel kapcsolatban, tehát ha állít valamit a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, akkor annak a bizonyítása vagy ellenbizonyítása a termelőre hárult volna. Úgy tudom, hogy ezt a javaslatunkat elfogadta a mezőgazdasági bizottság is és a fenntartható fejlődés bizottság is, ez tehát sikeresen átment. Azt javasoljuk ebben, hogy ne a termelőnek kelljen bizonyítani a szakigazgatási hivatal valamilyen állítását, hanem annak, aki állítja.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés