HARANGOZÓ GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A magyar elnökség ideje alatt véleményem szerint az egyik legfontosabb ügy a 2013 utáni költségvetésre való felkészülés lesz. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy határozott prioritásokkal rendelkezzünk a költségvetés kialakításakor, és hogy minden eszközt találjunk meg és használjunk fel arra, hogy ebben a folyamatban a számunkra legfontosabb ügyeknek támogatást szerezzünk.
Nézzük meg, hogy hogyan áll a költségvetés kialakításának folyamata! Amennyit ismerünk belőle, azt tudjuk, hogy nem nagyon van szándék nagyobb költségvetés kialakítására, a befizető tagállamok nem nagyon hajlandóak többet befizetni, tehát abból kell kiindulnunk, hogy a költségvetés volumenében nem fog megnőni, tehát nagyjából annyi pénzből kell legjobb esetben is gazdálkodni, mint amennyi ebben a ciklusban rendelkezésre állt.
Ugyanakkor most már teljes konszenzus van abban, hogy új feladatokat vállal magára az Európai Unió, új prioritásokat akar bevezetni, olyanokat, mint a közös energiapolitika, a közös külpolitika vagy az éghajlatváltozás elleni küzdelem, és még sorolhatnám. Ezen új prioritások, új kihívások mögé költségvetési fejezeteket kell rendelni, különben nem tudják betölteni a szerepüket. Na most, ha új feladatok vannak, amikhez új költségvetési forrásokat kell rendelni, nincs több, nem lesz nagyobb befizetés, mint amennyi most van, ez egyértelműen azt jelenti, hogy valahonnan a pénzt át kell csoportosítani. A pénzt nem lehet máshonnan átcsoportosítani, mint a két legnagyobb költségvetési fejezetből, a közös agrárpolitikából, illetve a kohéziós alapból.
A legnagyobb ellentét a befizető tagállamok és a kedvezményezettek között a kohéziós alap felhasználásában van. Sokan azt mondják, hogy a kohéziós politikát le kéne építeni, visszább kéne venni a költségvetési támogatását, le kéne redukálni. Mások azt mondják, hogy a területi fölzárkóztatás jellegét kellene csökkenteni, ezt a politikát a versenyképesség növelésének kéne jobban szentelni, ennek megfelelően nem az egyes leszakadó területekre kell hogy koncentráljon, hanem a szektorokra, szektorpolitikákra kellene a pénzeket átcsoportosítani a versenyképesség erősítése érdekében, illetve hogy kifejezetten a nagyvárosi fejlődési központokra kellene a kohéziós politikának fókuszálnia, hogy ezáltal is Európa gyorsabban tudjon fejlődni.
Szeretném fölhívni egy nagyon aggasztó epizódra a figyelmet. 2010. szeptember 7-én Strasbourgban sürgősségi napirendre került a franciaországi romák kitoloncolásának ügye az Európa Tanácsban, ahol is ezt megvitatta a parlamenti közgyűlés, majd elfogadott egy jelentést. Ez a jelentés egyetlenegy elmarasztaló szót sem említ Franciaországgal szemben, ellenben fölhívja rá a figyelmet, hogy az új tagállamok rosszul költik el a kohéziós pénzeket, merthogy olyan szegénységben élnek emberek az új tagállamokban, ami miatt kénytelenek elköltözni a jobb régiókba, így például Franciaországba. Ezért arra szólítja föl az Uniót, hogy úgy változtassa meg ezt a politikáját, hogy ahol ilyen szegénység van, és rosszul költik el a pénzeket, ott vissza kelljen fizetni ezeket a pénzeket, és a befogadó országokban kell egy új eszközt létrehozni azért, hogy az integrációt meg tudják teremteni.
Éppen ezért arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy ha mi csak annyit mondunk, hogy a kohéziós politika nekünk fontos, azt meg kell őrizni volumenében, akkor nem biztos, hogy ezt a csatát meg tudjuk nyerni. Nekünk ki kell mondani azt is, hogy a kohéziós politika hol rossz, és meg kell változtatnunk, vagy legalábbis arra kell törekednünk, hogy megváltozzon. És ha valahol elégtelen a kohéziós politika - ahogy Balog Zoltán államtitkár úr is elmondta -, a leszakadó térségek felzárkóztatása területén az. Amióta az Unióhoz csatlakoztunk, nemcsak Magyarországon, hanem az összes új tagországban a leszakadó területek leszakadása felgyorsult, nőtt, hiszen a fejlődőképes központok sokkal jobb pályázó képességgel, sokkal jobb humán kapacitással, társfinanszírozási képességgel és sokkal jobb politikai érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, ezért a fejlődés oda koncentrálódik. A leszakadóknál, bár van fejlődés, valami mindenhol történik, de sokkal lassabb ütemű, ezért a társadalom kettészakadása fölerősödött, és ez nagyon aggasztó folyamat. Én azt gondolom, hogy a következő tíz évnek az egyik legsúlyosabb, ha nem a legsúlyosabb kihívása az, hogy ezt a társadalmi kettészakadást hogyan tudjuk megakadályozni.
A kohéziós politikai források tekintetében gondoljunk bele, hogy mennyivel hatékonyabb lenne, ha dedikált források állnának rendelkezésre ezen leszakadó kistérségekben komplex fejlesztési programok megvalósítására.
(17.40)
Ha nem azon múlna, hogy melyik térség mennyire tud fejlődni, hogy van-e egy tehetséges polgármester, vagy valahogyan a minisztériumok ki tudják-e találni, hogy ezt a nagyon bonyolult, több alapból álló rendszert hogyan lehet úgy átjátszani, hogy igazából ne külön alapokba kelljen pályázni, hanem komplex programokat tudjunk megfinanszírozni; ehelyett legalább a leszakadó térségekre dedikált forrásokkal rendelkező programokat tudnánk megcsinálni, tehát azt mondjuk, hogy a következő hét évben erre a térségre ennyi forrás van, ezeket a feladatokat kell végrehajtani, és egy ilyen programalapú fejlesztéspolitikát tudnánk végrehajtani - így ezeket a leszakadó térségeket gyorsító pályára tudnánk állítani, fel tudnánk zárkóztatni az ország átlagához. Ha ezt a feladatot nem tudjuk végrehajtani, az uniós forrásokat nem változtatjuk meg úgy, hogy alkalmasak legyenek a leszakadó térségek ilyen jellegű felzárkóztatására, akkor a vidéki területek elgettósodása tovább fog erősödni.
Csak gondoljunk bele abba: ha feltesszük az ország térképére, hol vannak a legszegényebb falvak Magyarországon, területfejlesztési szempontból hol vannak a leghátrányosabb helyzetű, legelmaradottabb térségek, települések, és a roma népesség hol koncentrálódik leginkább, akkor azt fogjuk látni, hogy ezek a térképek fednék egymást. Tehát a szegénység, a kirekesztődés igenis, nagyon komoly területű vetülettel rendelkezik, és ha ez ellen akarunk küzdeni, akkor az adott területeken kell koncentrált, komplex fejlesztési programokat megvalósítani.
Végezetül, hogy ebben milyen felelősségünk van, engedjék meg nekem, hadd idézzem ide volt európai parlamenti képviselőtársunk, Kósáné Kovács Magda szavait; azt hiszem, a mai vitában elhangzott dolgok picit aktuálissá teszik, hogy itt elmondjam: "A fejlődő országbéli életminőség a gyökér, amelyik táplálja a kirekesztés hajlamát, és a gyűlölet fáján gyilkos akciók teremnek. Az erőszakot csak a gyökerek elvágásával irthatjuk ki."
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés