HEGEDŰS TAMÁS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azzal kezdeném, hogy a kormány értékelésével, amellyel az idevezető utat, a jelenlegi helyzethez vezető utat jellemezte, ezzel egyetértünk. A jelenlegi rendszer, úgy ahogy van, rossz. És nemcsak azért, mert a számok ezt mutatják, szó esett itt már arról, hogy nullát alig meghaladó hozammal gazdálkodtak a magánnyugdíjpénztárak az elmúlt tíz-egynéhány évben, és nemcsak azért, mert valóban kiemelkedően magas a működési költsége ezeknek a pénztáraknak, hanem már maga a modell is teljes félreértés volt, teljes tévedés volt, ha durvábban akarok fogalmazni: egy makrogazdasági szélhámosság.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Mi történik ugyanis a jelenlegi rendszerben? Az állam által beszedett járulékok egy részét átirányítjuk a magánnyugdíjpénztárakba, ahol ezek a pénztárak ezzel a pénzzel gazdálkodnak. Milyen módon gazdálkodnak? Vagy állampapírt vásárolnak vele, vagy egy részét kiviszik az értéktőzsdére. Abban az esetben, hogyha tőzsdére viszik ezeket a pénzeket, úgy ítéljük meg, hogy egy olyan kockázat kerül a rendszerbe, ami egy ilyen rendszerben, mint a nyugdíjrendszer, ami a hosszú távú stabilitást és biztonságot kell hogy szolgálja, ez egy nem megengedhető kockázat, és a tapasztalat is azt mutatja, hogy volt olyan év, amikor a portfóliónak a 30 százaléka elúszott az ismert pénzügyi válság miatt. Tehát ezt egy rendszeridegen elemnek tekintjük.

Abban az esetben viszont, hogyha államkötvényt vesz a magánnyugdíjpénztár, na ez az igazi szélhámosság, hiszen itt tulajdonképpen egy körbefinanszírozás történik. Az állami járulékok, az állam által beszedett járulékok hiányozni fognak a társadalombiztosításból, amit a költségvetés kipótol egy költségvetési transzferrel, ami növeli a költségvetés hiányát, erre az állam állampapírt, kötvényeket bocsát ki, amit megvesznek a magánnyugdíjpénztárak. Tehát egy olyan fölösleges körbefinanszírozás történik ezzel a lépéssel, aminek egyetlen lényeges következménye van, hogy ez a 4-5 százalékos működési költség magánzsebekben landol. Tehát ennyi a rendszernek a vesztesége. Tehát túl azon, hogy a tapasztalati számok rosszak, maga a modell, maga a konstrukció is rossz, téves. Ez egyvalakinek jó vagy egy körnek jó: annak a pénzügyi befektetői körnek, amelyik ezt a portfóliót kezeli.

A működési költségekkel kapcsolatban, nem is a társadalombiztosítási kassza működésével vetném össze, hiszen nyilvánvalóan ez egy más logika, de a hasonló tevékenységet folytató piaci szereplők, pénzügyi befektetők költségeivel összevetve is elmondható, hogy ez a közel 5 százalékos működési költség körülbelül a kétszerese annak, mint ami piaci körülmények között indokolható lenne.

Amúgy is a rendszer anomáliájának számít, mintegy abszurditásként, hogy jogi erővel terelünk közpénzeket a magángazdaság területére. Ugyanis bárminek is nevezzük, úgy gondolom, hogy az a pénz, amit az állam szed be, és amiből kötelezően ellátandó feladatokat finanszíroznak, az közpénz, akkor is, hogyha ez pro forma a magánpénztáraknál landol. Ugyanis a nyugdíjellátás, a nyugdíjak kifizetése az államnak a kötelessége.

(11.30)

Ami itt történik, az tulajdonképpen egyfajta kiszervezés, outsourcing, aminek számos rossz példáját láttuk az elmúlt húsz évben, ezek közül talán a legbrutálisabb mértékű pont a magánnyugdíjpénztárak rendszere.

A korrekció tehát indokolt. A Jobbik ezt korábban is javasolta, nemcsak a választási programunkban, hanem az elmúlt hetekben többször is sajtótájékoztatón, itt a parlamentben is, napirend előtti hozzászólásként is, hogy a megoldás csak az lehet, hogy a jogi erővel létrehozott második pillért, mondjuk úgy egyszerűsítve, államosítsuk. Az államosítást azonban én bizonyos értelemben én idézőjelbe tenném, hiszen államosításról akkor szoktunk beszélni, ha egy magántulajdont állami tulajdonba veszünk, a mi javaslatunk szerint erről szó sem lett volna, hiszen a tulajdon a pénztártagoké. Abban az esetben, ha a Jobbik javaslata megvalósul, a tulajdon éppen úgy megmaradt volna a pénztártagoknál, amit mi javasoltunk, az a portfóliónak az állami kezelése. Ez lett volna az az úgynevezett államosítás, amit mi javasoltunk, ami, úgy gondolom, tiszta, egyértelmű, átlátható helyzetet hozott volna létre. Ebben az esetben a második pillér megmaradt volna, csak állami hatáskörben, egyéni számlavezetéssel, ahol egy egyszerű technikai jóváírással évente az állampapírhozamok éves átlaghozamával lehetett volna növelni ezeknek az egyéni számláknak az értékét. Ez egy biztonságos megoldást jelentett volna, egyetlen vesztese lett volna ennek az akciónak, azok a pénzügyi körök, amelyek ma ezt a portfóliót kezelik. Nem kis pénzről van szó, közel 3000 milliárd forintról.

Ilyen értelemben akár örülhetnénk is annak, hogy lépést tettünk ebben az irányban, de ez nem egészen így van. Mit látunk ugyanis ehelyett a jelenlegi előterjesztésben? A rendszer marad, de komoly sebeket kapott, és engedjék meg, hogy egy hasonlattal éljek: mi azt javasoltuk korábban a kormánynak, hogy terítse le a vadkant. Ehelyett ez az előterjesztés megsebzi a vadkant, de mint tudjuk, a megsebzett vadkan a legveszélyesebb. Ebből az előterjesztésből és azt kísérő kommunikációból a magánnyugdíjpénztárak kezelői levonhatják azt a következtetést, hogy nekik sok babér itt már nem fog teremni. Abban az esetben viszont, ha nincs egy piaci értelemben vett kényszer és motiváció arra, hogy gondosan gazdálkodjanak a portfólióval, és az állami kényszer sem érvényesül, hiszen megmaradt abban a szférában, ahol eddig volt, akkor ki és hogyan fogja kikényszeríteni a gondos gazdálkodást ezektől a magánnyugdíjpénztáraktól. Én itt a megsebzett vadkan veszélyét látom, óriási veszélyben van ez a közel 3000 milliárdos portfólió, ami mintegy hárommillió ember megtakarítását jelenti. Tehát itt nem szabad megállni félúton, és érdeklődve várjuk, hogy mik lesznek a további lépések, de úgy gondolom, hogy azoknak, amiket itt képviselőtársaim vázoltak mint jövőbeli lépések, ezeknek együtt kellett volna ezzel az előterjesztéssel bekerülnie, hiszen így most rendkívül felemás, képlékeny helyzet alakult ki. Ha szabad egy másik hasonlatot is mondanom: ha a macska farkát le kell vágni, akkor azt jobb egy mozdulattal, mint szakaszonként.

Tehát ilyen módon egy olyan bizonytalan helyzet jött létre, amely mindenképpen további és sürgős intézkedéseket követel, súlyos kérdések maradtak ugyanis nyitva. Mi alapján fogják fizetni a nyugdíjakat azoknak az embereknek, akik magánnyugdíjpénztár-tagok, de több mint egy éven keresztül az ő befizetéseik egy másik pillérbe, a felosztó-kirovó rendszerbe kerülnek? A jogosultságuk mi alapján lesz kiszámolva akkor, amikor elérik a nyugdíjkorhatárt? Nyilván van erre megoldás, tehát mi nem feltételezzük azt, hogy a kormány ezeket a pénzeket le akarja nyúlni. Lehet rá megoldást találni, de ahogy képviselőtársam is utalt rá, mindenképpen egy rendkívül költséges, bonyolult adminisztrációval lehet ezt végrehajtani, amelynek a végeredménye - éppen a bonyolultsága miatt - minden bizonnyal vitatható lesz. Tehát mi egy tisztább helyzetet szeretnénk javasolni, ahol nincsenek ilyen adminisztratív túlbonyolítások, és mindenki számára világossá teszi, hogy a jövőbeni nyugdíját mi alapján fogja kapni.

A mostani rendszer ugyanis rossz, de legalább látjuk azt, hogy mi alapján kerülnek majd kifizetésre a nyugdíjak. Jelen pillanatban itt egy elvarratlan szál van ezzel az átmeneti időszakkal. És engedjék meg, hogy itt egy kitérőt tegyek, rávilágítva arra, hogy sokszor mennyire hamis az a diskurzus, amit a nyugdíjakról folytatunk. Jelenleg ugyanis az állami versus magán ellentétpárt együtt emlegetjük az első pillér és a második pillér közötti különbségekkel, holott ez logikailag nem feltétlenül kell hogy így legyen. Jelen pillanatban létezik egy első pillér a nyugdíjrendszerben, ami nem is lehet más, mint állami fennhatóság alatt, ez a felosztó-kirovó rendszer, a klasszikus nyugdíjbiztosítás. Létezik egy második pillér, ami tőkefedezeti elven működik, és ami ma kizárólag magánpénztáraknak a kezelésében van, ide kerül az a bizonyos járulékhányad, aminek a sorsáról ma vitatkozunk. És van a harmadik pillér, ami kiegészítő jelleggel működik, szintén a magánszféra részeként. Én arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy semmi nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a második pillérben, a tőkefedezeti rendszerben is megjelenjen állami szereplő. Ezzel a lehetőséggel még nem éltünk.

A vitát sokszor az viszi félre, hogy amikor az államit hasonlítjuk össze a magánnal, akkor gyakorlatilag a két pillér közötti logikai különbségeket vetítjük ki arra, mintha ez tulajdonviszonyoktól függene. Miért rossz ez? Azért, mert ha a választási lehetőség csak abban merül ki a jelenlegi pénztártagok számára, hogy maradnak-e a jelenlegi magánpénztári rendszerben, immáron tetőzve azzal a bizonytalansággal is, amit a mostani intézkedések okoznak, vagy pedig visszalépnek a felosztó-kirovó rendszerbe, én ezt nem lehetőségként értékelem, hanem egy kényszernek, hiszen józan ésszel aligha fog valaki úgy dönteni, hogy ezek után a magánpénztárban marad. Ezzel viszont elvesznek azok az előnyök is, amelyek az egyéni számlavezetésből fakadnak. Ez tehát nem választási lehetőség, hanem egy kényszer. Ha valódi változást akarunk, olyat, amely valódi választási lehetőséget ad az emberek számára, akkor létre kell hozni a második pillérben is az állami pénztárat. Ez egy alternatívájának is tekinthető annak, amit mi eredetileg javasoltunk, a második pillérbeli magánpénztári portfólió állami kézbe helyezését, ha úgy tetszik, ez egy B-verzió. Viszont ennek a lehetősége még mindig nyitva áll, ha - mint hallottuk - a kormány elvetette azt a lehetőséget, hogy a második pillért államosítsa.

Úgy gondolom, semmi akadálya nincs annak, hogy egy állami pénztár létrejöjjön a második pillérben tőkefedezeti elven, ami egy versenyképes ajánlat lenne a szabad átlépés lehetőségével, hiszen garantáltan alacsonyabb működési költséggel működhetne, biztonságos befektetési politikát folytathatna, sőt itt valóságos pénzügyi befektetési műveletekre nem is lesz szükség, hiszen egy virtuális számlavezetéssel az állampapírhozamok éves átlaghozamát nagyon egyszerűen jóvá lehet írni ezeken a számlákon. A logikája ugyanúgy működne, mint a mostani második pillérbeli magánpénztárak: állami kezelésben, az állam által nyújtott biztonsággal, sokkal alacsony működési költséggel. Ha egy ilyen pénztár létrejönne, akkor aligha lenne kérdés a legtöbb pénztártag számára, hogy a választása mi legyen. Ez valószínűleg végeredményben ugyanoda fog vezetni, a magánnyugdíjpénztáraknak a második pillérből való eltűnéséhez, hiszen ezzel szemben nem tudnának versenyképes ajánlatot nyújtani. Azért mondtam, hogy a második pillérben, mert természetesen a magánpénztárak a harmadik pillérben az önkéntes, választható alapon továbbra is megmaradhatnának, aki úgy dönt, hogy ilyen módon egészíti ki a jövendőbeli nyugdíját. Ami ellen hadakozunk, az az, hogy állami eszközökkel, jogszabály kényszerítő erejénél fogva tereljünk be közpénzeket a magánrendszerbe, ennek kell véget vetni, és erről szól a mi javaslatunk is.

Ilyen módon, ha egy második pillérbeli állami pénztárhoz irányítható lenne ez a járulékhányad, akkor a költségvetés is még kedvezőbb helyzetbe kerülne, hiszen nem arról van szó, hogy konkrétan azt a pénzt be kell most fektetnie valahol, és ilyen módon kivonni addig is az államháztartásból, hanem a virtuális számlajóváírás révén ez a pénz benne maradna az államháztartásban. Tehát úgy biztosítana nagyobb biztonságot a pénztártagoknak, hogy egyben a költségvetést is éppen olyan módon és olyan mértékben kedvezőbb helyzetbe hozná, mint amire a mostani javaslat irányul.

Itt - a félreértések elkerülése végett hangsúlyozom - nem azt mondjuk, hogy az egész nyugdíjrendszert át kell alakítani tőkefedezeti rendszerűvé, hanem arról a hányadról van szó, ami ma magánnyugdíjpénztáraknál landol, ami a jelenlegi tervek szerint a jövőbeni nyugdíjaknak körülbelül a 25 százalékát fogja kitenni, hiszen 75 százalékát a jövőbeli nyugdíjnak mindenképpen a felosztó-kirovó rendszer fogja biztosítani.

(11.40)

Ezzel a megoldással különösebb jogszabályi beavatkozás nélkül is létre tudunk hozni úgy egy új piaci szereplőt, ami viszont végeredményét tekintve alapvetően átírja a rendszert. Nem sértünk vele jogot, a versenyt erősítjük, és megoldaná az átlépést is, anélkül, hogy az államnak bármiféle kompenzálási kötelezettsége lenne ezek után, hiszen megmaradnak mindazok az előnyök, amelyeket ma a jelenlegi rendszer, a tőkefedezeti rendszer biztosít, úgy, hogy az ezzel járó kockázatokat viszont gyakorlatilag nullára csökkentjük. Ez lenne a valódi választás.

Ez lenne az a modell, amit mi javaslunk, ez a lehetséges B-verzió, amikor szintén három pillér lenne a mostanihoz hasonlóan. Az első pillérben - úgy, ahogy most -, az állami hatáskörben működne a felosztó-kirovó rendszer; a második pillérben tőkefedezeti rendszerben a magánpénztárak mellett megjelenne egy állami pénztár is; a harmadik pillér természetesen maradna magánkézben, önkéntes alapon. Ami fontos, hogy a második pillérbeli állami pénztár működése éppen úgy nem igényelne költségvetési transzfert, nem rontaná a költségvetés egyenlegét, mint ahogy az a felosztó-kirovó rendszernél is van. Úgy gondolom, ez egy olyan tiszta helyzetet eredményezne, amelyik jó lenne az államnak, jó lenne a pénztártagoknak és jó lenne a jövendő nyugdíjasoknak is; egyvalakinek nem lenne jó: azoknak a pénzügyi köröknek, akik ma ezt a portfóliót kezelik - nekik megmarad vigaszképp a harmadik pillér, és sok sikert kívánunk hozzá.

Hadd egészítsem ki ezt még egy olyan javaslattal - és itt visszautalnék Sneider Tamás képviselőtársam felszólalására -, hogy toldozgathatjuk-foldozgathatjuk akárhogy a nyugdíjrendszert, beszélhetünk ilyen modellről, olyan modellről, egyvalamit egyik modell sem old meg: az elöregedés problémáját, a demográfiai problémát. Bármilyen nyugdíjrendszerről is beszélünk, és ha hosszú távú megoldást akarunk, ez csak akkor lehetséges, ha sikerül elérni a kívánt demográfiai fordulatot, magyarul több gyereknek kell születnie.

Erre vonatkozóan a választási programunkban is volt egy javaslatunk, ezt megismétlem, hozzátéve azt, hogy mi tiszteletben tartjuk a szerzői jogot: ez először a kereszténydemokraták szellemi műhelyében fogalmazódott meg; mi örömmel vesszük, ha a mi javaslataink megvalósításánál is a szerzői jogot önök megemlítik. Mi nem titkoljuk tehát, hogy nekünk megtetszett a Kereszténydemokrata Néppárt egy korábbi műhelymunkájából, hogy vezessük be az úgynevezett szülőtartási járulékot a jövőre nézve, tehát azt, hogy ha egy család gyermekeket vállal, őket felneveli, és belőlük munkavállalók lesznek, akkor ők a közben időssé, idős emberekké, nyugdíjassá vált szüleik részére a személyi jövedelemadójuknak egy meghatározott százalékát közvetlenül át tudják irányítani. Ezzel ugyanis kiküszöböljük azt a problémát, amely minden jótékony hatása mellett egy kedvezőtlen mellékhatása a modern társadalombiztosítási rendszereknek: azt, hogy megszűnt a generációk közötti szolidaritás. A klasszikus társadalmakban nem volt kérdés, hogy ha valaki egzisztenciális biztonságot akart magának idős korára, ahhoz sok gyermeket kellett szülni, illetve felnevelni. Ha ezt a rendszert megvalósítanánk ezzel a szülőtartási járadékkal, akkor ebből tudnánk visszahozni valami elemet, és összhangban a családi adókedvezményekkel - amelyek szintén napirenden lesznek nemsokára, és amelyeket mi egy nagyon komoly előrelépésnek, mérföldkőnek tekintünk mind a mértékét, mind az irányát tekintve -, hogy ha emellé egy ilyen rendszer is párosulna, akkor ez már kellő motivációt adhatna arra, hogy a magyar családok több gyerek felnevelésére vállalkozzanak. Ez valódi fordulat lenne.

A vita summázataként azt mindenképpen el kell mondanom, hogy mint az előzőekből is láthatják, komoly kritikákkal illetjük a mostani előterjesztést, elsősorban annak hiányosságai miatt, illetve azon elemek miatt, amik ma még hiányoznak a képből. A mellettünk ülő frakció is élesen kritizálja, egészen más okokból. Tegyük világossá, hogy az MSZP a régi rendszert védi, a mostani rendszer fenntartása mellett kardoskodik; mi nem, ellenkezőleg, mi a valódi, gyökeres változást szorgalmazzuk, ami messze túlmegy azon, mint amit a jelenlegi előterjesztés takar, és ami a politikai nyilatkozatokból kiolvasható.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu