KOVÁCS TIBOR, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági bizottság ülésén számos kérdés fogalmazódott meg a törvényjavaslattal kapcsolatban. De mielőtt erről számot adnék, azért szeretném korrigálni Szatmáry Kristóf képviselőtársamat, aki azt mondta, hogy még az ellenzők is azt mondták, hogy a magánbiztosítók eddigi működése kudarcos lenne. Mi ilyet nem állítottunk, sőt ennek az ellenkezőjét fogalmaztuk meg. Ezért kérem képviselő urat, hogy itt a plenáris ülésen olyat ne mondjon, ami a bizottsági ülésen nem hangzott el.

Az első kérdés az volt, hogy miért éppen most kerül sor erre a törvényjavaslatra, különösen a tekintetben, hogy eddig a Fidesz-frakció és a kormány részéről semmiféle kritika nem fogalmazódott meg, és semmiféle kinyilatkoztatás és szándéknyilatkozat arról, hogy a magánbiztosítók működésével kapcsolatban bármiféle fenntartásaik lennének.

Ezek, amit hallunk most már egy-két napja, hajánál előrángatott vélemények, és semmiféle alapjuk nincs ezeknek a véleményeknek, majd erre vonatkozóan is visszatérek.

Természetesen már megszoktuk, hogy a Fidesz ilyen súlyú, 400 milliárd forintot érintő törvényjavaslat kapcsán sem egyeztetett az érintettekkel, nem egyeztetett senkivel, akivel egyeztetnie kellene. Nem volt ismert sem az Állami Számvevőszék, sem a Költségvetési Tanács véleménye a javaslattal kapcsolatban. De úgy gondolom, hogy az azóta eltelt időben kiderült, hogy miért nem egyeztet a Fidesz. Azért, mert azok az állítások, amelyeket megfogalmaztak, nem állják meg a helyüket, hiszen a Biztosítók Szövetsége ezt követően nyilatkozatot tett, és elmondta, hogy például az az állítás, hogy hatékonytalanabbul működtek volna a magánbiztosítók, mint az állami biztosítórendszer, nem állja meg a helyét, nem igaz ez az állítás.

Nem igaz az sem, amit itt megfogalmaztak, hogy a tagok túlnyomó többsége kötelezően, a törvény erejénél fogva lenne tagja ezeknek a biztosítóknak. A többség önkéntesen lépett be, és olyan érdekek mentén is, hogy például ezt a nyugdíjat lehet örökölni, míg az állami nyugdíjat nem lehet örökölni. Tehát számos előnye van ennek a nyugdíjrendszernek, és tudjuk, hogy három pillérből áll ez az egész nyugdíjrendszer. Most ezt akarja ellehetetleníteni és felborítani a Fidesz.

Amikor megkérdeztük, hogy egyébként ezeket a forrásokat mire kívánja felhasználni a kormányzat, elmondta, hogy a nyugdíjkasszába akarja beletenni. De akkor megfogalmazódik a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt államtitkár úr, ami a költségvetésben benne volt, hogy a költségvetés kiegészíti a társadalombiztosítási alapok hiányát, hogy akkor ezek szerint nem akarják kiegészíteni. Ebből a pénzből akarják kiegészíteni, és a költségvetés azon forrásait, amit erre kellett volna használni, azt valami másra fogják felhasználni. Tehát nyilvánvaló, hogy más szándéka van a kormányzatnak, mint amiről beszélt.

Nem jelöli meg a törvényjavaslat, hogy hogyan akarja kárpótolni azokat az embereket, akiknek az egyéni számlájáról... - mert itt egyéni számláról szól a történet, itt mindenféle handabandázás történt a tekintetben, hogy ellopták a betétesek pénzét, mindenkinek a saját számláján tartják nyilván a pénzét. Tehát messze nem igaz az az állítás, amit megfogalmaztak, de egy szó nem hangzik el arról, hogy hogyan akarják kárpótolni.

Én már elég idős vagyok ahhoz, kedves képviselőtársaim, hogy emlékeztessem önöket, hogy az '50-es években volt egy ehhez hasonló kormányzati akció, amit békekölcsönnek neveztek annak idején. Akkor is beszedte az állam a pénzt, és teljesen bizonytalan volt, hogy mikor és hogyan fogják a tulajdonosoknak visszaadni. Na most, ez a javaslat nagyon-nagyon hajaz az akkorira, a rossz emlékű békekölcsönre, amire valószínűleg már sokkal kevesebben emlékeznek ebben a Házban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az MSZP képviselőcsoportja, illetve a kisebbségi véleményt megfogalmazók a javaslatot alapvetően alkotmányellenesnek tartják, ezért nem tudtuk támogatni, és kérem önöket, hogy fontolják meg, hiszen nagyon-nagyon sok magyar állampolgárnak, közel 3 millió magyar állampolgárnak okoznak kárt ezzel a javaslattal, és többek között az Európai Bizottság véleményét sem kérdezték meg ezzel kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy e tekintetben is lehetnek még problémáik.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu