ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megengedik nekem, mivel itt azért elég sok minden elhangzott a mai parlament ülésén, érvek, ellenérvek pró és kontra, eljutottunk már 1998-ig, 1990-ig, még az azt követő időkig is, én sokkal inkább szeretnék egy olyan hozzászólást tenni, itt már remélhetőleg a vita vége felé, ami kicsit definíciószerűen is megpróbál tisztázni bizonyos dolgokat azok számára, akik nem annyira itt az ülésteremben, hanem az üléstermen kívül követik ezt a vitát.

Érdemes talán arról beszélni mindenképpen, hogy a világon többféle nyugdíjrendszer működik. Ezek közül a nyugdíjrendszerek közül az egyik alaptípus gyakorlatilag azon alapszik, hogy a jelenbeli nyugdíjasok nyugdíját a jelenbeli munkavállalók fizetik. Ezt hívják felosztó-kirovó típusú nyugdíjrendszernek. Itt nyilvánvalóan a munkáltató és részben maga a munkavállaló fizeti a nyugdíjjárulékot, amiből a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíját kifizetik, neki pedig az az ígérvénye van, hogy amikor ő lesz nyugdíjas, akkor majd a jövőbeni munkavállalók fogják kifizetni az ő akkori nyugdíját. Ez egy társadalmi szolidaritáson alapuló rendszer. A világ legtöbb nyugdíjrendszere egyébként ennek az alapján működik.

A másik típusú nyugdíjrendszer az egyéni öngondoskodáson alapuló nyugdíjrendszer, aminek ténylegesen az a lényege, hogy az illető kap egy fizetést, gondoskodik magáról, tehát a fizetésének egy részét félreteszi egy magánnyugdíjpénztárba, és annak az alapján fogja majd évtizedek múlva, amikor nyugdíjas lesz, megkapni egyébként a nyugdíját. Ilyen tiszta, az öngondoskodás alapján működő nyugdíjrendszerek alapvetően az angolszász országokban működnek.

A vegyes rendszer, amelyben van ez is meg az is, meg kell hogy mondjam önöknek, meglehetősen ritka. Ez rendszerint önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakon alapszik, tehát ott valaki az állami nyugdíját kiegészítheti még egyébként további öngondoskodással, de a kötelező magánnyugdíjpénztár fogalmát a rendszerváltozás után a közép-kelet-európai országokban találták ki. Ez a fogalom ebben a formában végül is a világ más országaiban nem létezik.

Itt szeretnék azért egy másik elvi kérdést tisztázni. Itt nagyon sokan beszélnek arról, hogy úgymond ez az emberek pénze, ami a magánnyugdíjpénztárakban van. Itt azért szeretném azt elmondani, hogy ezt az emberek soha nem kapták volna meg fizetésként, soha. 1997-ben, amikor a Szabad Demokraták Szövetségének az ötleteként alapvetően kialakult ez a rendszer, és gondolom, koalíciós nyomással létrehozták 1998. január 1-jével indulóan, akkor az állami nyugdíjkasszába befizetett nyugdíjjárulékok egy részét kellett ide áttenni. Az történt tehát, hogy a magánnyugdíjpénztárakba azt a kötelező nyugdíjjárulékot, ami kötelező nyugdíjjárulékból az akkori, tehát a jelenbeni nyugdíjasok nyugdíját finanszírozta volna az állam, gyakorlatilag áttették magánnyugdíjpénztárakba. Ez a pénz, és ezt mondjuk ki őszintén, elkezdett hiányozni a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíjának finanszírozásakor. Ez a pénz onnan hiányzik, tehát ezt az államnak be kellett tennie, mert a jelenlegi nyugdíjkasszában, az állami nyugdíjkasszában ennek köszönhetően egyre nagyobb hiány alakult ki. Ezt a pénzt pedig honnan tudta beletenni az állam? Onnan tudta beletenni, hogy több adót kellett beszednie.

Tehát végső soron az emberek kétszeresen kifizették ezt az összeget megemelt adókon keresztül, másik oldalról pedig a nyugdíjjárulékon keresztül továbbra is fizették, de ez csak egy jövőbeli ígéret volt a számukra, hogy ebből majd nyugdíj lesz valamikor. Ezekből a magánnyugdíjpénztárakból nyugdíjat még senkinek nem fizettek ki, és nyilvánvaló, hogy 2013-14-ig - és akkor is csak keveseknek - még nem is fognak nyugdíjat kifizetni, és erősen a jövőben van az, amikor onnan egyáltalán nyugdíjkifizetések elkezdődhetnek.

Ehhez képest már most látszik, hogy az úgynevezett magánnyugdíjpénztáraknál azért többféle probléma van. Egyik oldalról ott is keverednek definíciók. Szeretném tisztelettel felhívni a figyelmet arra, hogy a nyugat-európai példáknál, ahol ilyen típusú pénztárak alapvetően önkéntes alapon működnek, azért elég erősen tisztázva van, hogy mi a hozamelvárás, ahhoz képest milyen vagyonkezelési díjat lehet beszedni, és bizony-bizony a hozam van első helyen és a vagyonkezelési díj a második helyen. Úgy látom, hogy a magyarországi rendszer működése egy kicsit fordítva volt. Tehát itt le volt fixálva az, hogy mekkora vagyonkezelési díjhoz jutnak ezek a pénztárak, és alapvetően a hozam második helyre szorult.

Tisztelettel szeretném felhívni a figyelmüket azokra a tanulmányokra, amelyek megmutatják, hogy 1998. január 1-je óta, mondjuk, 2009 végéig bezárólag gyakorlatilag ezek a pénztárak nagyjából milyen hozamot realizáltak. Van egy hozamgörbe, ehhez kapcsolódik a hároméves állami kötvények átfogó hozamgörbéje. Abból az derül ki összességében, hogyha a kettőt szépen egymásra passzítjuk - persze mindkét helyen vannak szélsőséges kilengések -, hogy ezek a pénztárak semmivel nem produkáltak jobb teljesítményt, mint ha egyébként folyamatosan államkötvényekben lett volna tartva ez a pénz.

Ugyancsak szeretném felhívni a figyelmüket egy másik nagyon fontos dologra. A Magyar Nemzeti Banknak van egy tanulmánya. Ez a tanulmány arról beszél, hogy valójában a magánnyugdíjpénztárak akkor lesznek hatékonyabbak az állami nyugdíjpénztárnál, ha 3,2 százalékos minimum reálhozamot tudnak elérni vagy afölöttit. Tisztelettel szeretném javasolni, hogy nézzék meg, melyik pénztár produkált az elmúlt tíz esztendőben 3,2 százalékos reálhozamot vagy afölöttit. Nem fognak ilyet találni; egyetlenegy sem. Tehát gyakorlatilag az az elvi tanulmány, amely leszögezte annak idején, hogy mikor lesz működőképes ez a magán-nyugdíjpénztári rendszer, azt is kimutatja ezzel egyidejűleg, hogy ez a rendszer nem hatékony. Rosszabb egyébként, mint azok a hatékonysági paraméterek, amiket az állami felosztó-kirovó alapon működő nyugdíjrendszer produkál.

Ugyancsak szeretném hozzátenni azt is, hogy ezzel párhuzamosan a működési költségek igen erős kétségeket ébresztenek az emberben. Ha megnézzük, hogy az összes nyugdíjpénztár együttesen - persze tisztelet a kivételnek, mert biztos van közöttük hatékonyabb és kevésbé hatékony -, a magánnyugdíjpénztárak átlagosan mekkora működési költséget vesznek fel, akkor ott azért elég brutális számokat láthatunk. Ezek évenként eltérőek azért bizonyos mértékben, de megközelítik a 25 milliárd forintos nagyságrendet. Csendben tenném hozzá, hogy a lényegesen több ember számára nyugdíjat kifizető, lényegesen több ember esetében egyébként nyugdíjjárulékot kezelő állami nyugdíjrendszer gyakorlatilag szinte kisebb működési költségből működik. Ez azért igen erős kétségeket ébreszt az emberben afelől, hogy valójában kinek az érdeke ennek a rendszernek az üzemeltetése. Azt már biztosan láthatjuk, hogy azoknak érdeke, akik egyébként a vagyon kezelését végzik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék egy másik dologról is azért elég határozottan beszélni, az pedig az, hogy ezeknél a nyugdíjpénztáraknál keletkezett összegek és megtakarítások tekintetében valójában mi is történt az elmúlt esztendőkben. Azért egyik oldalról vannak nagyon érdekes tendenciák. Persze, sokat tartanak állampapírban, de azért elég elgondolkodtató, hogy például a 2008-as válság idején előfordult az, amikor Magyarországnak nagymértékben lett volna szüksége állampapírokra, hogy ezek, a sokszor külföldi bankok által gesztorált nyugdíjpénztárak a befektetési döntéseikben külföldi állampapírokat részesítettek előnyben a magyar állampapír helyett, mert egyébként ezt a szabályok sok évig engedték nekik.

Most persze én azt gondolom, hogy egy olyan érv van, amit itt a jelen lévő képviselők sokszor elmondtak és elmondhatják, hogy itt mindenkinek egyéni folyószámlája van, egyéni folyószámlája, amiről pontosan tudhatja, hogy ide egyébként mennyi nyugdíjjárulékot fizetett be. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt még egyszer szeretném hangsúlyozni, ezt a nyugdíjjárulékot így is, úgy is be kellett volna fizetnie az elmúlt tíz esztendőben, aki nem lépett be a magánnyugdíjpénztárba, az is befizette, csupán annyi történt, hogy annál, aki belépett a magánnyugdíjpénztárba, átirányította oda az APEH ezt a típusú befizetését, és az az állami nyugdíjrendszer oldalán egyébként hiányzott.

De másik oldalról azért beszéljünk arról, hogy egyébként miért nem lehetséges az állami rendszeren belül egyéni folyószámla-vezetés. Itt azért szeretném felhívni a tisztelt szocialista képviselőtársaim figyelmét egy nem mellékes körülményre. 2001-ben ezt elkezdte még az első polgári kormány idején a Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság. Elindult az egyéni folyószámla-vezetés rendszerének a kialakítása, startra készen állt a rendszer. Önök megörökölték és leállították. Önöknek köszönhető, hogy 2002 óta nem tudott működni, és nem alakult ki az egyéni folyószámla-vezetés rendszere az állami nyugdíjbiztosítás keretein belül. Ha ez így van, tisztelt képviselőtársaim, akkor csendben feltenném a kérdés, hogy ezt miért tették. Miért tették a szocialista kormányok annak idején, mert elvileg érdeke lenne mindenkinek, aki az állami nyugdíjrendszerhez is tartozik, és aki egyébként oda is fizet meg a magánnyugdíjpénztárba is, hogy tudja, hogy ott egyébként az ő folyószámláján mekkora összeg szerepel.

(12.20)

Tisztelt Képviselőtársaim! Tartok tőle, hogy pont azért tették, hogy egyébként csak a magánnyugdíjpénztárakban lehessenek ilyen típusú egyéni folyószámla-vezetési rendszerek. Azt gondolom, hogy ezt érdemes azért szem előtt tartani, mert ebből azért az is kiderül, hogy amikor érdekeket kellett képviselni, akkor egyébként a mai nyugdíjasok számára nyugdíjat fizető állami nyugdíjalap helyett nagyon sokszor az előző kormányok előnyben részesítették a magánnyugdíjpénztárakat. És ezt azért nem szabad elfelejteni, hogy ha már döntéseket kell hoznia egy kormányzatnak, akkor azt gondolom, az ő felelőssége elsősorban azon van, hogy az a rendszer, amelyik a mai nyugdíjasok nyugdíját finanszírozza, a több mint 3 millió nyugdíjasét, és egyébként a jelenbeli munkavállalóknál is a jövőbeni nyugdíj egy tetemes részét állni fogja, az a rendszer működőképes legyen minden körülmények között.

Szeretném azt is leszögezni, tisztelt képviselőtársaim, hogy azért van egy olyan szituáció, amit nem szabad elfelejteni. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ahhoz az eszközhöz nyúlnak, hogy abban az időszakban, amikor komoly gondok alakulnak ki, alapvetően válsághelyzet alakul ki, akkor azt mondják, hogy korlátozzák a magánnyugdíjpénztárakba történő befizetést. Például Észtország ugyanezt tette egyébként, ahol másfél évre függesztették fel a magánnyugdíjkasszákba történő befizetést. Egyébként több ország is megfontolta ezt a döntést, kisebb-nagyobb szűkítések történtek is ezen a területen, pontosan azért, hogy a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíját egyébként a magyar állam és az állami nyugdíjkassza finanszírozni tudja. Tehát önmagában ezt a döntést ördögtől valónak beállítani, azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy erősen indokolatlan.

Ezt azért nagyon szeretném, ha nem felejtenék el, és akkor is elmondanák, amikor különféle televíziós vitákban erről rendszerint elfeledkeznek. Nem vagyunk egyedül e téren, és nem véletlen, hogy egyébként ezt csak közép-európai országokban kell meghozni, mert nyugat-európai országokban ilyen típusú rendszert, a kötelező magánnyugdíjpénztárt nem alakították ki. Önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak működnek természetesen, de kötelező magánnyugdíjpénztár nem működik. És a két rendszer keveredése valóban súlyos problémákat okozott.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ma ez a döntés azért is indokolt, mert valóban szükség van rá. A másik oldalról pedig beszéljünk arról, hogy miért jelent az olyan hatalmas problémát, ha emberek egyébként szabadon meghozhatják a döntésüket arról, hogy visszatérhetnek az állami nyugdíjrendszerbe. Én azt gondolom, hogy ez nem jelent problémát. Ezt a döntést érdemes lenne meghozni. Természetesen ez a pénztáraknak nem érdeke, mert itt azért vessünk föl egy gondot. Kicsit azért azt érzem, hogy a működési költségek mellett a pénztárak nagyon sokszor meg fogják majd nehezíteni az emberek visszatérését, mert fognak hivatkozni likvidációs költségre és minden egyébre. De azért tegyük fel azt nyugodtan, hogy abban az esetben, amikor azt mondjuk, hogy megvédjük a bankokkal szemben a hitelt felvevő ügyfelek érdekeit, akkor a jövőben nekünk arra is szükségünk van, hogy megvédjük azokat az embereket, akik egyébként eddig átirányították, mondjuk, egy magánnyugdíjpénztárba az állami kasszába befizetett, és ezért ott nekik jóvá nem írt nyugdíjjárulékuk egy részét, és azt szeretnék most visszavinni. Mert ha vissza akarják vinni, akkor tehessék meg költségek nélkül. Mert azt gondolom, hogy a költségeket eddig bőven leverték rajtuk azok a nyugdíjpénztárak, amelyek tíz éven keresztül a befizetett összeg javára ezeket elszámolták. Tehát erről azért szintén ne feledkezzünk el, mert azt gondolom, hogy ezzel a problémával szembesülni fogunk, és ez a döntésnek a szabadságához a másik oldalról hozzátartozik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy az éremnek e téren mindenképpen két oldala van. Nem lehet azt mondani, hogy itt arról van szó, hogy az emberek pénze és megtakarítása. Arról van szó, hogy ez a pénz hiányzik az állami nyugdíjkasszából, és az a kérdés, hogy van-e garancia arra, hogy ezek a kötelező magánnyugdíjpénztárak a jövőben biztosítani tudják a nyugdíj kifizetését azoknak, akik oda befektetettek ezek mellett a hozamok mellett és ezek mellett a működési költségek mellett. Mert ha nem, akkor az államnak kell lépnie majd akkor. Nem jobb-e esetleg ezt a lépést hamarabb megtenni? Ezt a szempontot is javaslom tisztelt képviselőtársaimnak itt a parlamentben, amikor ezt a vitát megvívjuk.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu