DR. SELMECZI GABRIELLA (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! 1997-ben a szocialista kormány elvette az emberektől a saját pénzük felett való rendelkezés szabadságát azzal (Zaj, derültség az MSZP soraiban.), hogy arra kötelezte őket, hogy nyugdíjjárulékuk egy részét magánnyugdíjpénztárakba utalják. Az azóta eltelt időszakban a magánnyugdíjpénztárak a világgazdasági folyamatok miatt válságba kerültek, és komoly veszteségeket szenvedtek el, így az emberek befizetéseinek egy része is elveszett.

Ez a törvényjavaslat, amely önök előtt fekszik, most visszaadja az embereknek a saját pénzük feletti rendelkezés szabadságát. Elfogadása esetén senki nem lesz kötelezhető arra, hogy a pénzét feltegye a nyugdíjtőzsdére, és kockáztassa azt ott.

Miről is szól tehát a törvényjavaslat? Arról szól, hogy a törvény elfogadása esetén a pályakezdőknek már nem kell kötelezően belépniük a kockázatos magánnyugdíjrendszerbe. Nem lesznek kötelezhetőek, mert ezt a törvényt, amelyet a szocialista kormány hozott, eltöröljük. (Zaj az MSZP soraiban.) Azok az emberek, akik már tagjai a vegyes rendszernek, vagyis a törvény kötelezte őket, vagy akár önként beléptek a magánnyugdíjpénztárakba, azok a tagok a jövő év végéig eldönthetik, hogy vissza kívánnak-e lépni a biztonságot nyújtó állami nyugdíjrendszerbe, tehát megadjuk nekik a választás szabadságát, megadjuk nekik a döntés lehetőségét.

Vannak olyan honfitársaink, akik az elmúlt években mentek nyugdíjba a vegyes rendszerből, tehát már tagjai voltak a magánnyugdíjpénztáraknak. Ezek az emberek szinte kivétel nélkül nagyon-nagyon rosszul jártak, hiszen úgy veszítették el az állami nyugdíjuk 25 százalékát, hogy közben gyakorlatilag most a magánnyugdíjpénztáraktól szinte semmit nem várhatnak, azt a kis pici összeget, amit megkaptak, sok esetben értékén csökkenve, most visszakapták egy összegben. Csalódottak, rosszul jártak, úgy érzik, hogy átverték őket. Most ezeknek az embereknek is megadjuk a választás lehetőségét; hogyha úgy döntenek, hogy visszajönnek az állami rendszerbe, akkor úgy vesszük, mintha ki sem léptek volna, tehát visszakapják az állami nyugdíjuk 100 százalékát. Szocialista képviselőtársaimnak segítségül: ez a 9. §, amely ezt a szabályt tartalmazza.

Engedjék meg, képviselőtársaim, hogy feltegyem azt a kérdést, hogy akkor, amikor erről a törvényjavaslatról van szó, akkor, amikor arról beszélünk, hogy meg kell védeni azokat az összegeket, azokat a vagyonokat, amelyeket kötelezően a magánnyugdíjpénztárakba kellett befizetni, akkor vajon miért ilyen nagy a zaj a szocialista képviselők soraiban.

(17.10)

Vajon mi a problémájuk azzal a lehetőséggel, hogy mi visszaadjuk az állampolgárok számára a döntés szabadságát, azt a választási jogot, hogy ők döntsenek arról, hogy mi legyen az ő nyugdíjforintjukkal? Mi kifogásolnivaló van ebben? (Közbeszólás az MSZP soraiból: Már egyszer döntöttek.) Az állampolgároknak az az érdekük, hogy megadjuk nekik a döntési szabadságot. Vajon a szocialistáknak miért fáj ez? Én egy darab okot, érvet tudok emellett felfedezni, ez pedig az, hogy a szocialista képviselők most sem az állampolgárok érdekeit nézik, hanem valami teljesen más érdeket néznek.

Mi lehet ez az érdek? (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Szögezzük le... - íme a zaj, amiről beszélünk, hogy valami fáj. Mi lehet az az érdek, ami mellett ilyen hangosan szólnak? Azt tudni kell, hogy akárhogy is működik egy magánnyugdíjpénztár, az az ominózus '97-es törvény, amelyet a szocialista képviselőtársaim fogadtak el, garantál a magánnyugdíjpénztáraknak egy nagyon busás, zsíros működési költséget, ez közel 5 százalék. Ez a '97-es törvény egyben garantál egy vagyonkezelői díjat is, amely 0,8 százalék. Én ezeket összeadtam, hogy éves szinten mekkora összeget tesznek ki. (Közbeszólás: Jaj, ne!) Ez közel 40 milliárd forint egy évben - elég nagy összeg. Vagyis, akárhogyan gazdálkodnak a magánnyugdíjpénztárak, nyereséget termelnek, veszteséget termelnek, egy biztos, hogy ezt a 40 milliárd forintot éves szinten mindenféleképpen elszámolják, azaz kiveszik a magán-nyugdíjpénztári tagoknak a zsebéből. Én azt hiszem, hogy ez egy jó üzlet, hogy bármi van a világban, válság ide, válság oda, garantáltan kapnak egy bizonyos bevételt.

Most nézzük, hogy ugyanezeket a működési költségeket az állami, a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer milyen összegen, milyen értéken végzi. Az állami nyugdíjbiztosítás működési költségei közel 1 százalékot - vagyis nem nagyobbak, mint 1 százalék - tesznek ki, és vagyonkezelői díj természetesen nincs. Mit is csinál a társadalombiztosítás, mit is csinál a nyugdíjbiztosítás ezért a 0,9 százalékos költségért? Három tevékenységet lát el: nyilvántartja a nyugdíjakat - ugye, egy komoly feladat -, megállapítja a nyugdíjakat, és folyósítja a nyugdíjakat. Azt hadd mondjam el önöknek, hogy a nyugdíjfolyósítás egy nagyon költséges feladat, tulajdonképpen a költségek java részét ez teszi ki. Tehát az állami nyugdíjbiztosító három feladatot végez, három feladatot, tevékenységet lát el ezért a 0,9 százalékért. Ezzel szemben ma egy magánnyugdíjpénztár ebből a három tevékenységből csak egyet végez, nyilvántart, és persze vagyont kezel, de ezért kap 0,8 százaléknyi összeget. És még egy összehasonlítás: ha Nyugat-Európában megnézzük, hogy mennyiért kezelnek a vagyonkezelők vagyont, akkor ez az összeg ennek a töredéke, pusztán 0,2 százalék.

Ha összehasonlítjuk az adatokat, akkor már látszik, hogy '97-ben minden esélyt megadtak a szocialisták a vagyonkezelőknek, a menedzsmenteknek, tehát a pénztárak menedzsmentjének ahhoz, hogy ez egy jól jövedelmező üzletág legyen a számukra. Ezzel szemben a magánnyugdíjpénztár-tagoknak nem biztos, hogy ez egy jól jövedelmező tevékenység volt.

Hogy egy-két példát is hozzak fel önöknek, ez alatt a pár nap alatt én közel 1500 darab egyenlegértesítőt kaptam magánnyugdíjpénztár-tagoktól. Ezekből az egyenlegértesítőkből az derül ki, hogy alig volt olyan állampolgár, aki megúszta ezt az elmúlt pár évet, vagyis nem veszített értékéből, vagy legalábbis elérte az állampapírok hozamát az ő befektetése. Nagyon durva egyenlegközlőket, nagyon érdekes példákat tudok önöknek felsorolni. Van olyan magánnyugdíjpénztár-tag, aki az éves befizetésének a dupláját elveszítette. A dupláját! A mai bizottsági ülésen hallhattunk olyan példát is, valaki arról számolt be, hogy a befizetett pénzéből nominálisan, tehát szám szerint 200 ezer forint hiányzik. Ugye, azért ezek háztartásonként elég komoly pénzek. Tudok olyat is mondani, hogy valaki a tíz év alatt befizetett 640 ezer forintja után most pusztán 2700 forintot kapott. Ez is bagatell ahhoz képest, mint amit, mondjuk, egy állami nyugdíjrendszer garantál az indexálással, illetve amit az állampapír után számítható hozamok hoztak és jelentettek.

Tehát egyértelműen leszögezhető, hogy ma a magánnyugdíjpénztár-tagok rosszul járnak, kötelezően elő van nekik írva a belépés, nagyon magas a működési költség, és ezért cserébe semmi biztonságot, semmi garanciát nem kapnak, ezzel szemben az állami rendszer olcsón működik, jóval alacsonyabb működési költségekkel, garantálja a nyugdíjakat ezért cserébe.

Ha arról beszélünk még, hogy vajon milyen érdekek húzódnak meg vagy húzódtak meg ennek a törvénynek az elfogadásakor, 1997-ben, akkor térjünk vissza a közeljövőre - a közelmúltra, elnézést. A tavalyi évben a Bajnai-kormány benyújtott egy olyan törvényjavaslatot, amely arról szólt, hogy ezeknek a magánnyugdíjpénztáraknak a vagyonát egy egyszerű tollvonással, egy egyszerű törvénymódosítással adjuk át a vagyonkezelők részére, és ezek a magánnyugdíjpénztár-tagok ezután elvesztik a tulajdonukat, és pusztán ügyfélként fognak tudni fellépni, ügyféllé válnak ebben a rendszerben. Ezt a törvényt akkor a szocialista képviselőtársaim megszavazták, elfogadták. Hogy nem sikerült elvenni a magánnyugdíjpénztár-tagoktól a tulajdonukat, a vagyonukat, a befizetésüket, az annak volt köszönhető, hogy az akkori köztársasági elnök úr elküldte a törvényjavaslatot előzetes normakontrollra, és az alkotmányosság szűrőjén megbukott, tehát végül is megmenekültek a pénztártagok abból a szempontból, hogy az oda befizetett forintjaik akár értékükön, akár értékük alatt, de végül is megvannak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azok a riogatások tehát, amelyek arról szólnak, hogy itt valami rossz történik a magánnyugdíjpénztár-tagokkal, helytelenek, hamisak (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem rossz?! Elveszitek a pénzüket.), és itt valami teljesen másról szólnak az önök érvei. A magánnyugdíjpénztár-tagok befizetései biztonságban vannak jövő év decemberig, hiszen ez az ominózus 30 milliárd forint, amelyről ma is szavaz a törvény, átkerül a biztonságot nyújtó állami pénztárba, és mi ott garantáljuk azt, hogy ez a pénz jóvá lesz írva a magánnyugdíjpénztár-tagoknál. Lehetőséget adunk arra, hogy akik visszalépnek a magánnyugdíjpénztár-tagságból az állami rendszerbe, azok, ha veszteségük van, akkor jóvá fogjuk írni nekik ezeket a veszteségeket az állami rendszerben, ha pedig nyereségük volt, akkor azt is meg fogják kapni, akkor is jóvá fogjuk írni ezeket az összegeket.

Szeretném még egyszer leszögezni, hogy ez a törvényjavaslat, amely önök előtt fekszik, visszaadja a döntés szabadságát, a választás jogát a magánnyugdíjpénztár-tagok számára, visszaadja a döntés jogát az állampolgárok számára. Én azt szeretném kérni a képviselőtársaimtól tehát, hogy támogassák a mostani törvényjavaslatot, és szavazzanak igennel.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu