DR. HOFFMANN RÓZSA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön nagyon sok területet érintett a napirend előtti felszólalásában. Nem fogok tudni mindenre kiterjedően válaszolni, de megkísérlem, elsősorban a magam területén.

Mindazonáltal meg kell jegyeznem, hogy nem pontosan értem, a hozzászólásának a címében mire utal a cserbenhagyott többség tekintetében, valamint azt sem értem, hogy az Orbán-kormány első hét hónapja alatt mit ért, hiszen Matolcsy miniszter úr éppen előttem korrigálta Volner János képviselő úr hozzászólását, aki féléves kormányzásról beszélt, hiszen még öt hónapja sem kormányzunk. De túlteszem magam ezeken a dolgokon. Még azt is meg kívánnám jegyezni, hogy nem láttam, hogy bármivel alátámasztotta volna azt a kérdésként megfogalmazott állítását, amelyben azt mondja, hogy az Orbán-kormány a befogadói társadalom ellen van.

Említette például a leszakadó vidéki kistérségeknek az utazási nehézségeit. Mint ön is tudja, nem az oktatásért felelős államtitkár szakterülete, de hát az elmúlt hetekben, hónapokban a parlamentben többször is szó esett arról, hogy éppen a leszakadó kistérségek közlekedési gondjainak enyhítéséért mi mindent tett már eddig is az Orbán-kormány.

Büntetés helyett mediálás - említi ön többek között az oktatás területén, és ezért rá is térhetek akkor az oktatási vonatkozásra. Igen, a mediálás, a partnerek, a konfliktusban levő partnerek érdekeinek a kiegyenlítése továbbra is a politikánk része, és tesszük is ezt, de a büntetés, pontosabban: a negatív cselekmények negatív következménye megítélésünk szerint nem elkerülhető. Ezzel nem a befogadói társadalom ellen akarunk fellépni, hanem kormányunknak azt az értékrendjét akarjuk következetesen képviselni, amely a rend és a munkára alapuló társadalom érdekeit szolgálja.

Most már a szűkebb területről, az oktatásról. Engedje meg, hogy néhány szóval megnyugtassam, hogy a kormánynak nem áll szándékában a befogadói társadalom ellen fellépni, sőt éppen ellenkezőleg, a prioritásai közé tartozik a leszakadás megakadályozása és mindenféle hátrányban levő térségnek, hátrányban levő embercsoportnak a felzárkóztatása. Ezért az oktatáspolitikánknak az egyik hangsúlyos eleme a leszakadás megakadályozása, aminek érdekében számos programot indítunk. A most készülő és néhány héten belül ismertté váló közoktatási törvénykoncepcióban is nyomon követheti majd képviselő úr és az egész ország azokat a törekvéseket, azokat a lépéseket, amelyeket annak érdekében próbálunk megvalósítani, hogy a leszakadást valóban meg tudjuk akadályozni.

Nyilván ön előtt is ismert, hogy az elmúlt években éppen a leszakadás megakadályozására a korábbi kormányzat elköltött több mint 100 milliárd forintot, és minden tapasztalati tény és mindenféle kimutatás azt igazolja, hogy ennek nem volt valós értéke. Ezért tehát a múlton kellene számon kérnie azt, amit most ön az Orbán-kormány első öt hónapján próbál számon kérni. Nekünk a rendelkezésre álló idő arra volt elegendő, hogy előkészítsük azokat a programokat, amelyek pont azokat a társadalompolitikai célokat szolgálják, amelyeknek érdekében ön is szót emelt.

Abban reménykedünk és azon dolgozunk, hogy a kormányzati ciklus végére érezhető legyen az a fajta társadalmi javulás, amely felemeli azokat a rétegeket, amelyek most mélyszegénységben, mélynyomorban és olyan kulturális mélységben élnek, ami tarthatatlan ebben az országban. Higgye el, a Fidesz és a KDNP, a Kereszténydemokrata Néppárt is alapvetően az elmaradottak, a szegények pártján áll, az ő felemelésük alapvető célunk, prioritásunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a társadalom egészségét csak úgy lehet fenntartani, ha minden ilyen problémát orvosolunk. Fájdalom, hogy olyan korban kaptuk meg a kormányzás lehetőségét, amikor, mint szintén ön is tudja, vészesen kiürült az ország pénztárcája; ezen segítendő, és mindannyiunknak közös ügye. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu