DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szilágyi Péter képviselőtársamnak mondom, hogy én maximálisan egyetértek, és szerintem a törvényjavaslat is a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvétellel azt célozza, hogy minden állampolgár a magáénak érezhesse a jogalkotást a parlamentben. Az általános egyeztetés leírja, hogy a jogszabály-előkészítőnek a honlapon nyilvánosságra kell hozni megfelelő időben a jogszabálytervezetet, és ehhez bármelyik állampolgár hozzáfűzheti a maga véleményét, javaslatát, amelyet vissza kell igazolni, hogy vette a jogszabály-előkészítő, és ki kell tenni a honlapra, hogy más is láthassa. Én azt gondolom, hogy az az igény, amit ön megfogalmazott - és abszolút azonosulok vele -, ebben a jogszabálytervezetben megvalósul, és vélhetően minél többen próbálják a jogszabályok alkotásában, előkészítésében a véleményüket, a nézeteiket hangoztatni. Bízunk benne, hogy ez így is lesz.
Ipkovich képviselőtársamnak hadd mondjam, hogy a statisztikai adatok szerint a 2006-2010-es négy évben volt a legtöbb, Alkotmánybíróság által megsemmisített törvény. Nem tudom, miről beszél; ha jól tudom, akkor MSZP-SZDSZ-es többség volt a parlamentben. Tehát a megfelelő módon előkészített, egyébként az alkotmánynak is megfelelő jogszabályok tekintetében, amit az önök többségével meghoztak, érdekes módon mégis az elmúlt húsz évben ez a négy év volt, amikor a legtöbbet megsemmisített az Alkotmánybíróság. Nem igazán értem, hogy miről beszél.
Magáról a jogszabályalkotás szocialista-szabad demokrata trükkjeiről még egyet hadd mondjak. Sokan emlékszünk még arra, hogy 2005. december 17-én a parlament elfogadta Gyurcsány Ferenc és a szocialisták ötéves adócsökkentési csomagját. Nagyszabású terv volt, Gyurcsány Ferenc még ezt mindenféle dologgal lobogtatta, majd 2006 májusában önök ezt eltörölték. Ennyit az önök szavahihetőségéről. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés