DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr azt állítja, hogy egyes alapfokú intézmények visszaélnek a megbízási szerződés adta lehetőségekkel, és a nyár folyamán felbontják a szerződést az alkalmazottjaikkal, hogy így takarékoskodjanak a kiszolgáltatott pedagógusokon, majd szeptembertől ismét alkalmazzák őket. A közoktatásról szóló törvény szerint "nevelő-oktató munka pedagógus munkakörben - az óraadó tanár kivételével - közalkalmazotti jogviszonyban, illetve munkaviszonyban látható el". Ilyenformán emberileg és jogilag mindenképpen el kell ítélnünk a munkáltató eljárását, hiszen nem a hatályos közoktatási törvény szellemében jár, járnak el. Ha a pedagógus megfelelő munkaerő, akkor a munkáltató nem teheti meg, hogy nyáron megszüntesse a szerződését, és augusztus végével alkalmazza őt ismét. Ezzel sérül a pedagógus törvényben biztosított joga, és sérül az intézményvezető és a pedagógus között a munkavégzéshez szükséges bizalmi viszony is. Ha a munkáltató mégis megteszi, akkor visszaél a vezetői jogkörével, bízva abban, hogy a munkavállaló nem meri szóvá tenni ezt az eljárást.
Tisztelt Képviselő Úr! Ön azzal, hogy nem nevezi néven az ön által ismert ilyen gyakorlatot folytató iskolafenntartókat, csendestársként közreműködik a pedagógusok jogainak megsértésében. Önnek el kell döntenie, hogy a munkavállalói jogokat sértő iskolafenntartók mellé áll, vagy a jogsértések áldozatain akar segíteni.
Kérem képviselő urat, fogadja el a kormány álláspontját, amely határozottan megtiltja az ilyen típusú jogsértéseket. Egyúttal megköszönöm képviselő úrnak, hogy felhívta erre a problémára a kormány és a közvélemény figyelmét. Kérem az ön és minden pedagógus támogatását abban, hogy az országban mindenütt felszámoljuk a jogsértő gyakorlatot. Össztársadalmi cél a pedagógusok presztízsének, foglalkoztatási biztonságának megteremtése. Szerencsére ez nem csupán pénzkérdés, és már tettünk lépéseket ebben az irányban annak érdekében, hogy csak a felesleges adminisztrációs terhek csökkentését és a pedagógusok fizikai épségének megóvását említsem.
Előttünk áll a hosszú távú célok körvonalazása, amelyek lehetővé teszik a minőségi oktatási-nevelési rendszer kiépítését Magyarországon. A magyar közoktatásnak vissza kell szereznie azt a hírnevét, amit magáénak tudhatott Európában. Ugyanakkor választ kell adni a kor kihívásaira is. Nem elég a múlt értékeit felhasználni, de a jelen üzenetét is meg kell érteni. Magyarország versenyképességének javítása az oktatási rendszer minőségi fejlesztésén át vezet.
Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés