VÁGÓ GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A 60. ponthoz szeretnék hozzászólni.
(1.10)
Ebben a 60. pontban szerepel a járulékcsökkentési tervünk. Mint ahogy azt beadtuk az alternatív költségvetési tervünkben, az LMP a költségvetési átrendezésből - mivel több lábon álló költségvetést szeretnénk - a munkáltatókat és a munkavállalókat terhelő járulékokat csökkentené. Ezzel kívánjuk elérni az egymillió munkahelyet, ezzel kívánjuk növelni a foglalkoztatást, és úgy gondoljuk, hogy nem a tőkét terhelő járulékok csökkentésére van ma szükség Magyarországon, hanem a munkát terhelő járulékok csökkentésére, és akkor lesz majd minél több munkahely, ha minél kevesebb járulék terheli majd a munkáltatókat.
Viszont, mint ahogy az már a költségvetési bizottságban, valamint az általános vitában is elhangzott, ez az adórendszer, mivel az adórendszer a társadalom vezetési pontja, egy értékválasztás. Ebben az értékválasztásban egyértelmű volt a Fidesz és az LMP álláspontja: a Fidesz a tőke mellé állt, az LMP pedig a munka mellé. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Ez a baj, hogy a munka mellé álltok. - Nem mellé kell állni. - Derültség.)
Köszönöm a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés