DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előbbi vita, a kolontári tragédiával kapcsolatos vizsgálóbizottság vitája kapcsán, amely szerencsésen végül is közelebb lépett a létrejöttéhez, akkor azt a kijelentést mondtam, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében minden olyan együttműködés helyes és elvárható, ami az igazságtételt, a joghelyreállítást és a jogok kiteljesítését biztosítja. Ezen a szemüvegen vizsgálva végzi a munkáját a Jobbik frakciója, és különösen én, nemzeti jogvédőként, mert a szocialista képviselőtársaim állításaival ellentétben számomra a törvényesség és a jogállam uralma nagyon fontos alapelv. És nemcsak számomra, hanem mindazon állampolgárok számára, akiknek elege volt az elmúlt nyolc év önkényuralmi időszakából, és elege volt az azt megelőző negyven év olyan időszakából, amikor az 50-es években fekete autókkal jöttek az emberekért, kérdezés nélkül vitték el őket több évre, száműzték őket, megfosztották őket vagyonuktól, és összességében egy olyan rendszert működtettek, amelyből egyetlenegy elem hiányzott: a törvények uralma.

A törvények uralmának pedig nem az a lényege, hogy ha éppen mi vagyunk többségen, akkor átírjuk a jogszabályokat, és a magánszférát és a létező emberi létezés értelmét adó létszférák mindegyikébe gátlástalan módon és durván behasítunk, olyan hivatkozással, amely most elénk került ebben a rendészeti törvényben, ami számomra megdöbbentő és elfogadhatatlan irány: a terrorizmus elleni harc. Ez a jelszó most egy olyan országban, ahol - hála istennek - azért nem volt semmi olyan cselekmény, ami indokolná ennek a kérdésnek a felvetését.

(15.50)

Ugye, a Patriot Act jut sokak eszébe, 2001. szeptember 11. Egy új időszámítás kezdődött az Amerikai Egyesült Államok életében, és erre bizony reagált is az Amerikai Egyesült Államok, máig nem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi történt ott az ikertornyok ledőlése kapcsán. Nagyon sok olyan vélemény van, amelyek eléggé megalapozottnak tűnnek, hogy ez egyáltalán nem volt véletlen, és egyáltalán nem biztos, nem bizonyosodott be kétséget kizáró módon, hogy a máig meg nem talált afgán, és ki tudja, milyen hegyek között rejtőző, egyáltalán ki tudja, hogy létező Oszama bin Laden felkutatása és a terrorizmus elleni harc címén 2001. október 26-án George Bush már aláírta a Patriot Act törvényt, amit sürgősséggel fogadtak el, és amelynek az egyetlenegy fő jellemzője volt és van a mai napig is, hogy a terrorizmus elleni harc címén, az amerikai polgári jogi hagyományokat is durván felrúgó módon, olyan mértékben teszik lehetővé a magánszemélyek életének teljes körű kikutatását, kifürkészését, megfigyelését, amely kicsapta a biztosítékot, már nagyon régóta kicsapja a biztosítékot Amerikában, és számomra igazából nem is érthető, hogy ez a rendszer hogyan tud fennmaradni.

Valószínűleg úgy tud fennmaradni, sőt, ezt valószínűleg jogvédő szervezetek tucatjai mondják, hogy igazából az ezzel kapcsolatos közbeszédben, akik az emberi jogok, a szabadságjogok mellett szólnak, azokat folyamatosan terroristatámogató ügynöknek bélyegzik. Jelen esetben szerény személyem is így járt és Morvai Krisztina jogvédő, akiket a napokkal ezelőtt megindult sajtókampányban megpróbálnak olyan fénybe beállítani, mint ha a mi személyünk lenne a jogi garanciája, védőszerve, fedőszerve a Magyarországon működő, hihetetlenül elburjánzó terrorista mozgalmaknak.

Igazából ezzel szemben mit látunk? A sajtókampány most már egy kicsit lejjebb ment, amióta egyértelművé tettük, hogy igazából elénk került ez a jogszabály, itt a törvényhozás elé került, és sajnos nem tudom azt a gondolatot elhessenteni magamtól, hogy ennek az egész sajtókampánynak az volt a fő üzenete és gondolattartalma, hogy lelki megágyazást adjanak a társadalomnak arra, hogy lám, lám, ott, azok a labdás terroristák, akik a labdát egy sötét autóból ide-oda rakták, és Budaházy György ugyan nincs a felvételen, de azért állítják ott a szerkesztőségben a magukat komolynak mondó emberek, hogy igen, ott ült, ott ül Budaházy, ő volt az, aki a terrorista cselekményeket végrehajtja, és elindul egy olyan kampány, egy olyan egészen megdöbbentő, magát valótlanságokra is ragadtató kampány, hogy ebből igazából nem a lényeg derül ki. A lényeg az, hogy a jogállamiságot helyre kellene állítani ebben az országban az elmúlt nyolc év után. Ebben mint célkitűzéssel maximálisan egyetértünk.

Abban viszont már maximálisan nem értünk egyet, hogy a nemzeti együttműködés programjában ott szerepel egy nagyon érdekes mondat, mégpedig az, hogy a Gyurcsány-rendszer sok-sok bűne mellett az egyik nagy bűne az volt, hogy a szélsőségek elleni harcot nem vívta meg elég határozottan, sőt a szélsőségeket a saját hatalmi legitimációja érdekében használta fel. Igazából Gyurcsány Ferencen és pártján, illetve az SZDSZ-en kívül más szélsőséges pártot és szervezetet nem nagyon ismerek Magyarországon, és az állami szintre emelt terrorizmust is Gyurcsány Ferenc és társai követték el (Taps a Jobbik soraiban.) a Btk. 261. §-ába ütköző módon, amikor 2006 őszén a lakosság egyes csoportjainak megfélemlítése érdekében a saját hatalmuk fenntartását karhatalmi eszközökkel biztosították azokkal a hihetetlenül véres eseményekkel, amelyeket a 2006. őszi vizsgálóbizottságban tártunk fel, és amelyből levont jelentés azonban nem tudta megragadni az események lényegét, sőt mi több, Gyurcsány Ferenc felelősségét lényegében nagyon óvatosan és diszkréten mondja ki, sőt mi több, igazából azt mondja, hogy hatáskörével nem is volt tisztában akkor, amikor az irányítási feladatköröktől egyébként eltiltott miniszterelnöki pozícióban erőteljesen odahatott, odahathatott - most már arra mutatnak a bizonyítékok -, hogy ez a véres megtorlás megvalósulhatott.

Tehát ez a törvény, ami előttünk fekszik, kicsapta a biztosítékot nálunk is, és nemcsak nálam, hanem Morvai Krisztina jogvédőtársamnál is, aki gyakorlatilag egy elég szemléletes és világos közleményt adott erről ki, ezt most röviden ismertetném, utána pedig elmondom, mik azok a részletes kifogásaink a törvényjavaslatban, amelyek miatt nem fogadható el. Tehát a fő fókuszpont egyértelműen számunkra a rendőrségi törvény új 7/A. §-ának a módosítása, annak is a (3) bekezdése, amely bírói engedély nélkül biztosítja a terrorizmussal összefüggésben állónak minősített személyek teljes körű megfigyelését, lehallgatását, sőt olyan szintig elmenő lehallgatását - majd erről is beszélek -, hogy új elemként esetlegesen a távollétünkben beosonó terrorkülönítmények már nemcsak a tárgyainkat vizsgálhatják meg, nemcsak lehallgató berendezést helyezhetnek el, hanem eddig törvényi akadálya volt annak, hogy a számítógépünk, ami otthon volt, és eddig még nem nézhettek bele jogszerűen, arra most felhatalmazást ad ez a jogszabályhely, sőt mi több, innen már csak egy lépés a kémprogramok jogszerű alkalmazásának igénybevétele, azaz bárki, bármelyik képviselőtársunk; itt ül előttem Bertha Szilvia képviselőtársam, nézi a laptopját, és bizony semmi nem akadályozza meg a törvény hatálybalépése után, ha ez így megtörténik, hogy beépített kémprogramokkal a terrorizmusellenes központ, arra való hivatkozással, hogy Bertha Szilvia vagy jómagam vagy más képviselőtársunk bizony volt, hogy hitet tett amellett, és bizony ténylegesen azt mondta, nem lehetséges az, hogy valakiket ma Magyarországon terrorizmus címe alatt büntetőeljárási jogaiktól megfosztva olyan helyzetben tartsanak a védekezés lehetőségének megfosztásával és egyáltalán a fogvatartási körülmények olyan alakításával, hogy őket tulajdonképpen terroristaként csomagolják és adják el a magyar választók számára.

Tehát mit írt Morvai Krisztina ebben a közleményében? Ezt szeretném röviden ismertetni. Miközben a sajtó Budaházy futball-labdájával és a hajszál híján felrobbantott főkommunisták mártíromságával vonja el a nyilvánosság figyelmét, a kormány a T/1426. számú törvényjavaslattal a rendőrségi törvény olyan módosítását kívánja átvinni a parlamenten, amely elfogadása esetén az 50-es évek totális diktatúráját, csengőfrászát hozná vissza Magyarországra a nyilvánvalóan amerikai nyomásra meghirdetett terrorizmus elleni háború jegyében. Ha ebből jogszabály lesz, bármelyikünk, akár politikai vagy gazdasági tevékenysége miatt, akár más okból nem tetszik a hatalomnak, folyamatosan megfigyelhető, lehallgatható, a Rákosi-rendszerben megszokottak szerint kicsinálható lesz; nem lesz többé magántitok, megszűnik a magánlakás sérthetetlensége, internetes és hagyományos levelezésünk, a máig is nagy számú gyurcsányistát, kommunistát foglalkoztató szervek részéről megismerhető és nyilvántartható lesz. Ugye, erre nemrégiben Zagyva Gyula képviselőtársam utalt a belügyminiszter úrhoz, illetve az igazságügy-miniszter úrhoz címzett kérdésében, hogy hogyan lehet az, hogy azok a felelős beosztású emberek, akik a Gyurcsány-időszak hatalommegtartó, jogtipró elnyomássorozatának részesei, kiszolgálói voltak, a mai napig büntetlenül a helyükön vannak. És ha ez így van, akkor ez nagyon rosszul van, és pláne úgy van, de egyébként akár egy gyurcsányista, akár egy nem gyurcsányista végzi ezt a megfigyelést ilyen jogszabályi felhatalmazással, ez nem fogadható el.

Továbbfolytatom. Tévedés ne essék, mindehhez nem kell terroristának, sőt még terroristagyanúsnak sem lennünk, mi több, még levelezőtársunk vagy egészen más ügyben gyanútlanul általunk telefonon felhívott, megfigyelt személy sem kell, hogy gyanúsítható legyen bármilyen bűncselekmény elkövetésével. Az egykori főelvtársak, mai terrorelhárító tisztek a baráti vendégség során a magánlakásban minden szavunkat lehallgathatják, felvehetik, tárolhatják, s persze megfelelő törvényi garanciák híján bármikor, bármilyen célra felhasználhatják. A magánélet fogalma jelképessé válik. A szabályozás teljesen önkényes, annak bárki áldozatul eshet. Az elvtársak bármelyikünk magántitkát, üzleti titkát, orvosi vagy hivatásbeli titkát megalapozott bírói engedély vagy bármely komoly garancia nélkül kifürkészhetik, s azzal bármikor sakkban tarthatnak bennünket vagy hozzátartozóinkat. Nem nehéz észrevenni az összefüggést - amiről már beszéltem -, a Magyarok Nyilai-üggyel való rémisztgetés ennek kíván megágyazni. A hisztéria célja, hogy a polgárok ne tiltakozzanak jogaik sárba tiprása s a teljes körű kiszolgáltatottságuk ellen. De mi, gondolkodó magyarok, ébredjünk fel, s a parlament honlapjain keressük meg a jogszabálytervezetet, tiltakozzunk! Így szól a felhívás. Igen, ezúton is kérek mindenkit, kedves polgártársainkat, hazafiakat és mindenkit, aki úgy gondolja, ebben az országban nem arra szavaztunk, hogy a teljes körű jogkorlátozás után a jogkorlátozásnak egy rafináltabb, de valami egészen sokkal veszedelmesebb módja kiteljesedhessék a terrorizmus elleni harc címén.

Nézzük meg részletesen a javaslatot! A 13. §-a ennek a törvénynek, ami konkrétan ezt az új szabályozást beemeli a rendszerbe, világosan szögezzük le: a rendőrségi törvény 72. §-a jelenleg is ismeri a bírói engedély nélküli megelőző megfigyelés intézményét egy 72 órás időszakra, ez azonban csak és kizárólag halaszthatatlan indokokkal magyarázható, illetve csak és kizárólag az engedélyhez kötött lehallgatás részeként képzelhető el. Itt kifejezetten kilép ebből a mederből ez a javaslat, és azt mondja, egy új fogalmat létrehozva, hogy az a megfigyelési rendszer, amellyel ez a kifürkészés, megfigyelés végezhető, kiterjed, és most már bírói engedély nélkül is lehetőség van rá terrorcselekmény megelőzése vagy felderítése érdekében. Ráadásul itt van egy rendkívül érdekes fogalom, amelyet most elemezzünk ki: terrorcselekménnyel összefüggésbe hozható személyről beszél.

(16.00)

Ugye, egyrészt nem definiálja, hogy mit gondol terrorcselekmény alatt. A Patriot Actet is pont emiatt támadták, és nagyon sok bírósági ítélet el is marasztalta emiatt az amerikai államot, és nagyon sok kártérítési pert nyertek a meghurcoltak. Egyébként el kell mondani, hogy a Patriot Act alapján indult eljárások a különböző jogvédő szervezetek tájékoztatója, például a The Centre on Law and Security nevezetű szervezet közzétett 2007-ben egy erről szóló összefoglaló értékelést, értékelte a Patriot Act hat évét, és abban azt a megdöbbentő megállapítást tette, hogy igazából egyetlenegy terroristát sem találtak. Több száz eljárást indítottak, több száz embert fosztottak meg szabadságától, és ehhez képest ilyen és ehhez hasonló eljárásokkal durván sértve a védekezéshez fűződő jogot, a habeus corpus, ugye, a letartóztatás csak törvényes indok alapján alapelvét, és bizony számosan, több százan kerültek egy kafkai megmagyarázhatatlan eljárási rendszer közepébe, amiből megtörten vagy pedig sérülten kerültek ki.

Tehát ez a bizonyos fogalom mit jelenthet, hogy terrorcselekménnyel összefüggésbe hozható személy? Ez valóban egy nagyon nagy luk ebben a törvényjavaslatban, és igazából ez nyitja meg az önkényes jogalkalmazás útját. Erről beszéltünk folyamatosan eddig az elmúlt nyolc évben is, amikor ilyen jogszabályokat láttunk, és Alkotmánybíróság elé vittük ezeket a jogszabályokat, mert úgy gondoltuk, hogy nem fogadható el az, hogy a normavilágosság elvét sértő módon és egyben az alapjogi elkötelezettségét az alkotmánynak - amelyben rögzítjük a 8. § (1) bekezdésében, a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen, elidegeníthetetlen alapvető jogait, és ezek tiszteletben tartása, védelme az állam első rendű kötelessége -, én azt gondolom, hogy az arányosság és szükségesség elvét totálisan felborítja ez a jogszabály, amikor ezt a kaput kinyitja. Ez egy olyan veszedelmes kapu, amely egy olyan felhatalmazást ad, amely, legyenek akár gyurcsányisták a megfigyelők, akár legyenek bárkik, egy olyan lehetőséget biztosít, amely a mindenkori politikai ellenfelek, a mindenkori bármilyen érdeket sértő másként gondolkodók ellen igenis elnyomás eszközéül használhatók ezek a megfigyelési lehetőségek. Hiszen, még egyszer mondom, a terrorcselekménnyel összefüggésbe hozható személy fogalmát igazából csak a törvény-előterjesztők tudják jelenleg, mi nem tudjuk, hiszen a törvényjavaslatból ez nem derül világosan ki.

Mi a legfontosabb alapelv egy alapvető jogokat korlátozó jogszabályi előterjesztésnél? Az, hogy világosan, egyértelműen és a lehető legszükségesebb mértékben terjedjen ki csak a magánszférára. Ezt az elvet ez súlyosan sérti.

És, mivel az időm már lejár, ezért a további álláspontomat majd egy újabb felszólalás keretében fogom kifejteni. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu