KALMÁR FERENC ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Múlt héten ünnepeltük Szegeden a dóm felszentelésének 80. évfordulóját. Kiss-Rigó László püspök úr gondoskodott egy felemelő, magas színvonalú műsor megszervezéséről, amelyet Koltai Gábor rendezett, neves magyar és határon túli magyar színészek részvételével. A kormányt Réthelyi Miklós miniszter úr képviselte.

Valószínűleg nem kértem volna felszólalási lehetőséget, ha úgymond "csak" a szegedi dómról volna itt most szó. Viszont ezen a közakaratból felépült templomon ott volt mindig Isten áldása, hiszen egy értékrendet és kultúrát kisugárzó, lélekkel bíró templomról van szó. Miért is állítom ezt? Trianon után a dóm körüli épületekbe költözött a kolozsvári egyetem, ezzel Szeged automatikusan a magyar kultúra egyik fellegvárává vált, és vitathatatlanul a Dél-Alföld szellemi központja lett.

Természetesen e folyamat beindításához szükség volt egy olyan szellemi óriásra is, mint Klebelsberg Kunó. Ő maga Arad megyéből, Magyarpécskáról származott. Ő volt az, aki meggyőzte Szent-Györgyi Albert professzort, hogy jöjjön haza, s Szegeden tanítson és folytassa kutatásait. Érdekes, hogy a Nobel-díjat érő kutatások pont a dóm főbejáratával szembeni egyetemi szárnyban zajlottak.

(9.30)

Azt mesélik, hogy a Nobel-díj odaítélésének hírére Szent-Györgyi Albert professzor úr első útja Klebelsberg dómbeli sírjához vezetett. 1930. október 24-én Szegeden nemcsak a dómot szentelték fel, hanem átadták az ötezredik tantermet is a szegedi Rókusi Általános Iskolában. Ezt az iskolai tantermet szintén a klebelsbergi kultúrpolitikának köszönhetjük.

Konklúzióként elmondható, hogy a szegedi dóm, mint immár a Dél-Alföld centrális szellemi központja, betöltötte szerepét, szolgálta a magyar kultúra felemelkedését, és sugározta azt határon innen és túl. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 1930. október 12-én Klebelsberg Kunó aláírta azt a rendeletet is, amely szabályozta a Nemzeti Emlékcsarnok-bizottság működését, ugyanis a Dóm téri árkádok alatt található a nemzeti panteonunk. Sajnos, ez a bizottság a kommunizmus évei alatt nem működött, ezért jelenleg olyan személyiségek szobrai is találhatók ott, akik megosztják a közvéleményt, enyhén szólva, megosztják a közvéleményt.

Ezért másolatban eljuttattam az államtitkár úrhoz a klebelsbergi rendelet szövegét, és az a javaslatunk és kérésünk, hogy miniszteri hatáskörben ezt a bizottságot élesszék újra. Úgy gondoljuk, hogy akkor elkerülhetőek lesznek a különböző viták, és újra beépülhet egy olyan szűrő a nemzeti panteon szobrainak avatásakor, amelyet mindenki elfogad, és amely egy független testület munkájának az eredménye volna. Hiszen, idézek az eredeti rendeletből, kik voltak tagjai ennek a bizottságnak: a Magyar Tudományos Akadémia két küldöttje, a Szegeden működő Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - ez nyilvánvalóan a jelenlegi Szegedi Tudományegyetem -, Szeged város közönségének egy-egy küldöttje, a vallási és közoktatási miniszter által kijelölt három tag.

Ez egy olyan testület létrejöttét jelentené, amelynek, úgy gondolom, senki sem kérdőjelezné meg a munkáját és a munkájának az eredményeit, és el lehetne fogadni a döntéseit. Ezért kérjük nyomatékosan, hogy az illetékes minisztérium ezzel az üggyel foglalkozzon, és állítsa vissza a bizottságot.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu