ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy a kormány képviseletében kíván-e valaki ehhez hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Nem.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kevés nemzete van a világnak, amely az ünnepei között nemzeti gyásznapot is nyilvántart. A sors nekünk, magyaroknak bőkezű volt ezen a téren is, hiszen a trianoni emléknappal immár három is jutott osztályrészünkül. Ezek a napok hitünk szerint felidézik a múltat, felrázzák szunnyadó nemzeti érzéseinket, és a hősök tetteiből és áldozatvállalásaiból erőt meríthetünk jelenünk és jövőnk valamennyiünk számára sikert hozó biztos formálásához. Ebben a szellemiségben kérem a tisztelt Országgyűlést - mivel holnap nincs ülésnapunk -, hogy egyperces néma felállással adózzon a hősök emlékének. (Megtörténik.) Köszönöm szépen.

Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kalmár Ferenc frakcióvezető-helyettes úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából: "A szegedi dóm 80 éve" címmel. Frakcióvezető-helyettes úr, öné a szó.

Forrás: parlament.hu