BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk során, annak idején nagyon sok információt kaptunk, többségében csábítót és félrevezetőt. Arról nem tájékoztatták a lakosságot, hogy például a csatlakozás azt is jelenti, hogy ránk nézve kötelezővé válnak az Európai Közösségnek és tagországainak olyan nemzetközi szerződései, amelyeket harmadik országgal előzetesen megkötöttek. Méghozzá úgy válnak kötelezővé, hogy e jegyzőkönyveket a tíz új tagországnak alá sem kell írni. Az Izraellel kötött társulási szerződés többszörös módosítás után végül most ide kerül a parlament elé.

(18.50)

És természetesen, igen, vannak vállalt nemzetközi szerződések, ugyanakkor itt egy parlamenti képviselőnek, amikor az a lehetősége, hogy döntsön, akkor természetesen az ő döntési joga az "igen", "nem" vagy "tartózkodás" gombnak a megnyomása.

Önmagában az a tény, hogy a tagállamok ezt külön-külön fogadják el, jelzi, hogy nem az Európai Unió központi testületei és egy harmadik ország között áll csak fenn ez az elfogadás, hanem minden tagország a maga, adott esetben sajátos érdekeit is érvényesítheti. E szerződés világos, fő célja deklaráltan is Izrael gazdaságának az európai gazdaságba való további integrációja és a letelepedés teljes liberalizációja.

Milyen lehetőséget biztosít ez a szerződés Magyarországon az izraeli befektetőknek? Csak egy rövid felsorolás: az áruk, személyek, szolgáltatások és tőke szabad áramlását, a vámok és velük azonos hatású díjak tiltását, a behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozás tiltását, a vállalkozások letelepedésének teljes szabadságát, a befektetések és azokból származó minden nyereségnek a külföldre utalási lehetőségét, közbeszerzési piacaink megnyitását, a közüzemeket is beleértve. Szinte már hallom a méltatlankodó kiigazítást: de hát ez egy kiegyensúlyozott szerződés, hát ugyanez kölcsönösen fönnáll! Igen, formálisan így van, de a két ország szerepe eltérő.

Tisztelt Képviselőtársaim! Magyar befektetők akarnak kaszinóvárost építeni a Genezáreti-tó partján és szerte Izraelben? Mi építünk kibucokat magyar állampolgároknak ott, golfpályának álcázva? Az ingatlanfejlesztések terén Izraelben a magyar tulajdonú cégek dominálnak? És folytathatnám a sort. Mert a fordítottja azonban tény: az izraeli vállalkozások egyre növekvő magyarországi térnyerése.

De azt is gondoljuk végig, milyen eszközöket használnak e gazdasági térnyerés érdekében! A jól ismert példák. Szegény Sukoró, ez a szép Velencei-tavi parti település ma már olyan helyzetbe került szinte, mint Panama, mert Panamáról sem az ország jut eszünkben, hanem mindaz, ami ahhoz kapcsolódik, mint ahogy Sukoróról is ez a csalárd módon történő ingatlankezdeményezés, ami ma már eljutott az izraeli befektető tekintetében a közokirat-hamisításnak a vádjáig is. És sorolhatom tovább a zászlóshajókat: Club Aliga, óbudai Álomsziget - mindenütt megkezdődtek a nyomozások. Vagyis ez a gazdasági térnyerés a törvények megkerülésével zajlik. És ennek a gazdasági térnyerésnek megvannak a maga egyértelmű stratégiai céljai.

Simon Peresz izraeli államelnöknek is megvolt a maga őszödi igazságbeszéde, ő ezt 2007. október 10-én mondta el Tel Avivban, a Kereskedelmi Irodák Szervezetének éves közgyűlésén - érdemes pontosan idézni -: manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani. Nézzék meg, mekkora birodalmat épített ki magának rendőrség és katonaság nélkül Bill Gates, és azt is láthatják, hogy micsoda ereje van. A kormányok ezzel szemben nem képesek realizálni az erejüket, van költségvetésük, de nincs pénzük. A kormányok tehát képtelenek az eredményes működésre, a cégeket nem kötik gúzsba korlátozások. Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek precedens nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk a gazdasági függetlenséget, fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot - mondta Simon Peresz izraeli államelnök.

Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim, ezeket a gazdasági kapcsolatokat, ennek az integrációnak ezt a teljes liberalizálását nekünk ennek a szándéknak a tükrében kell vizsgálnunk.

A megállapodásnak rögtön az elején, a 2. cikkelyben szerepel egyetlen mondat, de annál lényegesebb: a felek közötti kapcsolatok, valamint a megállapodás minden rendelkezése az emberi jogok és demokratikus alapelvek tiszteletben tartásán alapul, amelyek a felek bel- és külpolitikáját irányítják, a megállapodás alapvető elemét jelentik.

Mindenki tisztában van vele, hogy Izrael Állam a jogon kívülinek tekinti magát, és soha egyetlen jelentős, általa hátrányosnak ítélt ENSZ-határozatot nem tartott be. A nemzetközi jog és a nemzetek közösségének döntése ellenében folytatják a palesztin területek megszállását. Akik kimondták, hogy az izraeli hadsereg valóságos népirtást folytatott a gázai övezetben, és háborús bűncselekményt követett el, azokat azonnal az antiszemitizmus bélyegével illették. Az ENSZ emberi jogi bizottságának az úgynevezett Goldstone-jelentése alátámasztotta e bűncselekmények elkövetését. Richard Goldstone, a tényfeltáró bizottság vezetője kijelentette idézem: mint zsidó természetesen rokonszenvezem Izraellel, és hatalmas csalódást jelentett számomra, hogy a zsidó állam hadserege elkövette ezeket a cselekményeket.

A jelentés természetesen éles bírálatokat váltott ki Izrael részéről, visszautasította, részrehajlónak, elfogultnak minősítette a bizottságot, és persze végig akadályozta a bizottság munkáját, és a tagjait be sem engedte az állam területére.

Egy másik példa a közelmúltból: a gázai övezetbe tartó török segélyhajón - ENSZ-jelentés szerint - az izraeli katonák nem önvédelemből lőttek, hanem szabályosan kivégeztek 6 utast. A jelentést ismertető Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár azzal vádolta meg Izraelt, hogy hazudott a támadásokról.

És még egy - nagyon sok példát mondhatnék, de egy más területről egy adalék - egy jelentés az emberi jogoknak egy másik területéről: Izrael megsértette a bebörtönzött palesztinok emberi jogait. A jelentést 121 palesztin fogoly vallomása alapján izraeli emberi jogvédő szervezetek állították össze. A dokumentumban arról számoltak be, hogy a megkérdezettek fogva tartásának körülményei kegyetlenek, embertelenek, megalázóak, és kínzások is előfordulnak.

És mit ír az előterjesztő külügyminiszter úr a törvényjavaslat általános indokolásában? - ahelyett, hogy legalább szemérmesen hallgatna. Idézem: ez a megállapodás demonstrálja a felek számos nemzetközi kérdésben meglevő politikai nézetazonosságát, illetve értékazonosságot mutat több globális és regionális kérdést illetően, együttműködést irányoz elő olyan fontos területeken, mint az emberi jogok védelme és a demokratikus alapelvek tiszteletben tartása.

Megdöbbentő, képviselőtársaim, és szerettem volna, tudom, államtitkár úr mindenben helyettesíti, de a beterjesztőt, Martonyi János külügyminiszter urat szerettem volna megkérdezni például erről a regionális együttműködésről és értékazonosságról. Sajnos, jelenleg Izraelben tárgyal, úgyhogy nem tud válaszolni. (Derültség és szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Mert végül is mit értünk vajon a regionális területen fontos nézet- és értékazonosságon? Hogy kell ezt lefordítanunk? Hogy vajon Izrael nagyon törődik a visegrádi négyek együttműködésével, és erre vonatkozik, vagy a székely autonómiára? Visszafelé, a kölcsönösség alapján teljesen egyértelmű. Hát Izraelnek mi a regionális politikája? Az a közel-keleti háború és béke - bár csak béke lenne -, amellyel ezek szerint a nézet- és értékazonosságunk alapján egyetértünk?

Az Európai Unió rendkívül kényes az emberi jogok tiszteletben tartására, annak a világon történő, bárhol történő megsértésével kapcsolatban az Európai Parlament minden plenáris ülésén külön napirendet szentel. Zárójelben és felkiáltójellel: saját háza táján már nem szeret sepregetni az Unió. A 2006. őszi magyarországi súlyos jogsértésekkel kapcsolatban, amiről a Jobbik EP-képviselői feltárták a tényeket, a Fidesz EP-delegáció tényszerű tájékoztatást adott, valójában az arra hivatottak semmilyen elítélő nyilatkozatot nem tettek.

Ha az Európai Tanács, a Bizottság valóban komolyan venné az általa hirdetetteket, akkor a most tárgyalt megállapodást az abban biztosított lehetőséggel felmondaná, ugyanis ennek a megállapodásnak a preambulumában szerepel a következő: figyelembe véve, hogy a felek milyen fontosságot tulajdonítanak az Egyesült Nemzetek alapokmánya elveinek, különösen az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartásának, amelyek a társulás valódi alapját képezik. Hát hogyan maradhat fönn ez a társulási megállapodás, ha az alapjait rombolja le Izrael?!

(19.00)

Tisztelt Képviselőtársaim! A jelen társulási szerződést azonban egy folyamat részeként is kell tekintenünk. Az elmúlt évben Izrael külügyminisztere kijelentette, eltökélt szándéka, hogy az Európai Unió teljes jogú tagjává váljon. Ezt 2010. januári magyarországi látogatásán megismételte, és ehhez rögtön adott egy nagyszerű földrajzi indokot is, azt mondta: Tel-Avivtól 35 perces repülőútra van Ciprus, Larnaca, Ciprus európai uniós tag, tehát Izrael európai ország. Ezt a logikát lehet, hogy adott iskolákban díjazzák, de én azért egy alapszintű földrajz érettségin sem eszerint határoznám meg Európa határait. Egyébként mondhatnák azt, ez nincs napirenden. Hát hogyan lenne napirenden, ha a külügyminiszter erről tárgyal? Egyébként Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök azonnal a legteljesebb támogatásról biztosította ezt a csatlakozást.

Úgyhogy a Jobbik itt és most ki kell hogy mondja: ha tetszik, Európa az európaiaké, Izraelnek nincs helye ebben az Európai Unióban, és nem csupán a földrajzi meg nem felelés miatt. (Taps a Jobbik soraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Amit itt elmondtam, azt azzal a céllal mondtam el, hogy legyenek azzal tisztában, hogy most nem egy átlagos, minket közvetlenül nem érintő nemzetközi szerződés kihirdetéséről nyomunk rutinszerűen gombot. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy ennek a társulási szerződésnek a magyar parlament általi kihirdetése a Simon Peresz-i szándék megvalósításához teremti meg a törvényi feltételeket, s egyben a legszorosabb együttműködés kereteit fogadja el egy, az emberi jogokat lábbal tipró állammal.

Így a Jobbik képviselői ezen felelősségük tudatában nemmel fognak szavazni.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu