BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Két rövid reagálás. A volt külügyminiszter úr tisztában van azzal, hogy ha a nemzetközi szerződés bevezetésébe az van írva, hogy a felek milyen nagy fontosságot tulajdonítanak különösen az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartásának, amelyek a társulás valódi alapját képezik, akkor ebben az összefüggésben arról beszélni, hogy a szerződő fél vajon mennyiben felel meg ezeknek az alapoknak, úgy hiszem, a mai vitához tartozik.

A másik: Bárándy képviselő úrnak szeretnék egy szövegértelmezést adni. Természetesen ön megítélheti, hogy ez büntetőjogi tényállást súrolt vagy sem, a következőről van szó. A holokausztipar kifejezést adott esetben, tudom igen, sokan negatív kifejezésnek tartják, ami arra vonatkozik, azt illetik ezzel, hogy a holokausztot adott esetben személyek, csoportok arra használják föl, hogy bizonyos védettséget tudjanak ennek alapján maguknak szerezni. Tehát amikor ez a kifejezés elterjedt (Az elnök csenget.)...

Azt hiszem, elnök úr, én egy kifejezést próbálok magyarázni. Amikor valaki azt mondja, hogy holokausztiparról beszél...

Forrás: parlament.hu