SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt napokban az ország több pontján is jelentősen meghaladta a légszennyezettség az egészségügyi határértéket, ennek ellenére semmilyen érdemi, levegőminőséget befolyásoló intézkedés nem történt.
És valójában nem is történhetett, hiszen a mérőrendszer és a jogszabályi környezet is úgy van kialakítva, hogy a lehető legritkábban kelljen korlátozásokat elrendelni, pedig az a helyzet, hogy az idei év 57. napján már túlléptük a 35. szmogos napot. Tehát már februárban elértük azt a bizonyos határt, ami áthatolhatatlan. Az eredmény tragikus. Európában a lakosság arányában Magyarországon halnak meg és válnak beteggé a legtöbben a levegő szennyezettsége következtében.
A szálló por magas koncentrációja miatt az Európai Bizottság épp a közelmúltban küldte el a figyelmeztetést Magyarországnak, s mindössze két hónap haladékot adott, hogy biztosítsuk az emberek egészsége érdekében hozott levegőminőségi határértékeket. Ellenkező esetben a Bizottság a bírósághoz fog fordulni, súlyos szankciók fenyegetnek.
Igazából nem is ez a legnagyobb baj, hanem az a legnagyobb baj, hogy a lakosság kétharmada, ezen belül a budapestiek háromnegyede szennyezett levegőjű térségben él, és semmit nem teszünk azért, hogy a helyzetük javuljon. Láthatóan nincs stratégia, az elszántság is hiányzik hozzá, hogy valami történjen.
Az állam nemtörődömségéből évente közel 16 ezer ember hal meg, és 16 millió betegnappal fizetünk, vagyis a kormány garantáltan a legdrágább megoldást választja, ha továbbra is a semmittevésnél marad.
Az a kérdésünk, hogy várható-e érdemi intézkedés a mérőrendszer szakmai és jogi hátterének korszerűsítésére, a mérések és a szmogriadótervek egységesítése ügyében. És tesz-e valamit a kormány annak érdekében, hogy országos szinten a szmogos napok száma és általában a légszennyezés érezhetően (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) csökkenjen?
Köszönöm szépen a válaszát. (Taps az LMP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés