DR. RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A nemzeti együttműködés kormánya - mint azt programjában is ismertette - kiemelt feladatának tekinti az alapellátás megerősítését. Ennek megfelelően a november 4-én nyilvánosságra hozott Semmelweis-terv vitairatban is fontos szerepet szántunk az alapellátásnak.

A jelenlegi forráshiányos környezetben a szakmai szempontok mellett fontos, hogy a költséghatékonyság és a lakosság közeli definitív ellátás ösztönzését figyelembe véve a szubszidiaritás elve elsőbbséget élvezzen. Mindehhez az ellátóegységek ellátókapacitását a szükséges eszközökkel bővíteni kell. Ez forrásteremtést, finanszírozást, szervezeti, emberi erőforrást, jogi szabályozást, egészség-magatartást jelent.

Az alapellátásban részletes programot fogunk hirdetni, amely az életpályamodellel kapcsolatos elképzeléseket is tartalmazza, és még ebben az évben erre sor kerül.

A program részleteit alapellátási konzultációt követően fogjuk ismertetni. A főbb vonalak: az átképzési lehetőségek felgyorsítása, praxisközösségek támogatása, kistérségi alapellátó egységek támogatása és az adminisztráció racionalizálása.

A definitív ellátásra törekvést kívánjuk ösztönözni, részleges teljesítményfinanszírozást szeretnénk, amely az indikátorok mentén fog történni; a mai indikátorrendszer átalakítását tervezzük.

A népegészségügyi prevenciós szűrés, az egészségre nevelés az alapellátásban fog megjelenni.

A gyermek-alapellátásban mikrotérségi alapellátási központok lesznek házi gyermekorvossal, és a védőnők és a házi gyermekorvosok együttműködésének helyreállítását tervezzük, ennek hiánya gondot okoz az ellátásban. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu