HEGEDŰS TAMÁS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Az előttünk fekvő költségvetési előterjesztéssel kapcsolatban a legfontosabb megállapításunk az, hogy ellentétben a törvényjavaslatot beharangozó retorikával, nem tükröz valós paradigmaváltást. Pontosabban: az indokolás részében még csak-csak, de ez mintha önálló életre kelne, és nincs szoros összefüggésben az előterjesztésben szereplő számadatokkal.

Az előterjesztést elemezve hamar feltűnik, hogy a kiadási oldalon nincs jelentős átrendeződés. Vagyis az állam pénzköltése az elmúlt évek gyakorlatához képest nem tér el jelentősen. Ez különösen a funkcionális bontásból derül ki, amit az indokolás végén, az indokolás mellékleteiben találhatunk. A kormány által meghirdetett prioritások finanszírozása, költségvetési támogatása jellemzően nem nő, így az államháztartási kiadások belső arányai sem változnak érzékelhető mértékben. A bevételi oldal ugyan nagymértékben átrendeződött, bár ez nem ennek a vitának a része, hanem az adótörvények parlament általi elfogadásával ma már adottságnak tekinthető, ennek ellenére fontos, hogy kitérjünk rá, hiszen a bevételi oldal változásai szükségszerűen kihatnak a kiadási oldalra is.

Az adózással kapcsolatban alapvetően kedvező irányú változást jelent a jelentős mértékű adócsökkentés, ami a kis- és középvállalkozásoknál, valamint a gyermeket nevelő családoknál jelentkezik. Helyes, hogy az emberek helyett a multikat szorongatja a kormány, és a megszorításokat a korábban rendre extraprofitot hozó ágazatokra és vállalatokra terheli. De kérdés, mitől lesz ez a gyakorlat fenntartható.

Az előterjesztésben a tervezett hiány kisebb, mint a bruttó hazai termék, a GDP 3 százaléka. Ez önmagában helyes törekvés, de nem mindegy, hogy milyen áron érjük ezt el, és önmagában a legkevésbé sem jelent paradigmaváltást, csupán technikai, pénzügyi javulást. Bár ne becsüljük le ennek jelentőségét, hiszen ez megállíthatja az államadósságunk növekedését, talán még mérsékelni is tudja azt, de a valódi, gyökeres fordulathoz ez önmagában kevés.

Tisztelt Ház! Amikor a költségvetési előterjesztést értékeljük, természetesen nem a saját programunkat kérjük számon rajta. Hiszen a Fidesz-KDNP-szövetség nyerte a választást, a felelősség a kormányzó többségé, de a paradigmaváltás ettől függetlenül elvárható az elmúlt 8 év gazdaságpolitikai zsákutcája után, ami padlóra küldte az országot, s amelynek köszönhetően a régió éllovasából sereghajtóvá váltunk. Mondom ezt mindannak ellenére, hogy a Jobbik értékelése szerint az úttévesztés már korábban, 1990-ben, sőt már az azt megelőző években megtörtént, amikor gépiesen alkalmaztuk a Nemzetközi Valutaalap által diktált gazdaságpolitikai feltételeket, és ajtót-ablakot kinyitottunk a ránk zúduló gyilkos importverseny és privatizációs úthenger, a gátlás nélküli piacvásárlás előtt.

Az egykori éllovas pozíció tehát fölöttébb sérülékeny volt, és a magyar gazdaság akkor is sok belső problémával küszködött, és számos időzített bombát rejtett. De kétségtelen, hogy a mélyrepüléshez a szocialisták és liberálisok 8 éves kormányzása kellett; hasonlítsuk össze csak bármely mutatónkat 2002-ből vagy 2010-ből. Egy ilyen 8 év után okkal várható gyökeres változás. Már csak azért is, mert ezt maga a Fidesz is meghirdette a választási, majd a kormányprogramjában. Ez - ismerjük el - részben meg is történt, de csak féloldalasan. Az általános indoklás szintjén, ha ellentmondásosan is, de érvényesül az új szemlélet, ugyanakkor a költségvetés számaiban ez nem tükröződik.

Már említettem azt a problémát, hogy tartósan nem lehet rendkívüli adókra támaszkodni, ez a rendszer így nem fenntartható. Valahogy úgy néz ez ki, mintha nyugtáznánk a multik adóelkerülő magatartását, monopol- vagy oligopolhelyzetükkel való visszaélését, erőfölényt alkalmazó gyakorlatát, majd közvetve végül is erre hivatkozva - hiszen extraprofitot piaci körülmények között csak így lehet elérni - jól megbüntetjük őket egy különadóval; aminek nem a jogosságát vitatjuk, hiszen magunk is támogattuk azokat, csak jelezzük: tűzoltómunkának, a lyukak befoltozására ez jó, de rendszerszintű változást nem eredményez, a válasz ugyanis nem adekvát. Olyan, mint amikor egy bíró nem ad meg egy 11-est, amikor az járna, aztán megadja egy olyan esetben, amikor erre nincs különösebb ok.

Ha az a gond, hogy a multik kihasználják a jogi szabályozás kiskapuit, és ezzel kivonják magukat a közteherviselés alól, akkor ezeket a kiskapukat kell bezárni. Ez sokkal sziszifuszibb munka, de aligha mondhatunk le róla. Ez ugyanis piactorzító hatás nélkül biztosítaná a bevételek megfelelő szintjét. Piactorzulásra nem szerencsés egy másik torzítással felelni. A problémát a gyökerénél fogva ragadjuk meg, ne elégedjünk meg felszíni kezeléssel! Ezzel egyben a fenntarthatóság is biztosítva lenne.

A jelenlegi megközelítésből nem látható, hogy tartósan mi fogja biztosítani a jelenlegi szinten a bevételeket. Ha pedig ezek csökkenni fognak a jövőben, amikor a rendkívüli adók kivezetésre kerülnek, akkor felmerül a kérdés: mégiscsak lesz megszorítás, csak később? Hol kíván a kormány a jövőben megtakarítani? Mi a kormány középtávú jövőképe? Ez az, amire nem kapunk választ a most megvitatott dokumentumból.

Külön problémát jelent a magánnyugdíjpénztárak és magának a nyugdíjrendszernek a helyzete és jövője, a változások kormányzati szintű intézési módja. Az államosítással mi is egyetértünk, sőt mi javasoltuk elsőként, bár nem egészen így. A Jobbik javaslata szerint a második pillér megmaradt volna, ha nem is a jelenlegi formájában, létrehozva benne egy állami tőkefedezeti rendszert, ami megőrizte volna az egyéni megtakarításokat. Figyelem: nem a felosztó-kirovó rendszer helyett, az első pillér helyett, hanem amellett. Így, ahogy a jelenlegi tervek szerint kinéz, az egyéni megtakarítások egyszerűen bekerülnek majd a közösbe, a felosztó-kirovó rendszerbe, ami nem csak jogi aggályokat vet fel.

Azzal, hogy a második pillér megszűnik, és gyakorlatilag beleolvad az első pillérbe, az explicit államadósság csökkenni fog, de az implicit államadósság a jövőben állami forrásból kifizetendő nyugdíjtömeg növekedése miatt ugyanannyival fog növekedni. Az, hogy az explicit államadósság egy része implicitté válik, önmagában kedvező változást jelent makrogazdaságilag. De az implicit államadósság olyan, mint egy kvázi hitelfelvétel. Márpedig alapvető szabály a költségvetési gazdálkodásban, hogy hitelből nem szabad folyó kiadásokat fedezni, csak fejlesztést. Most mégis ez történik.

(20.40)

Természetesen első ránézésre érthető az indoklás, hogy az állami nyugdíjrendszer egyensúlyát, finanszírozhatóságát ma is biztosítani kell, csakhogy, ha ezt ilyen módon és ilyen áron biztosítjuk, akkor az a jövő felélését jelentheti a pénzügyi fenntarthatóság rovására.

Tisztelt Ház! Nézzük végül a törvényjavaslat indoklásában megnevezett prioritásokat! Összefoglalóan - mint említettem korábban - megállapítható, hogy ezek a célok a kiadási szerkezetben nem tükröződnek. Nézzük őket sorban!

Az első prioritás, ami a dokumentumban szerepel, a foglalkoztatás és a gazdaságélénkítés. Akárhogy is vizsgáljuk a költségvetési előterjesztést, nem derül ki belőle: vajon mitől fog nőni a foglalkoztatás? Honnan lesz tíz év távlatában egymillió új munkahely? Látjuk, hogy a közszférában nagy létszámú leépítés lesz. De mitől fog nőni a munkavállalói létszám a versenyszférában? A személyi jövedelemadó csökkentéséből ez önmagában semmiképpen nem következik, nincs ilyen ok-okozati összefüggés.

A gazdaságfejlesztéssel kapcsolatban az előterjesztés az új Széchenyi-tervre hivatkozik szinte kizárólagosan, arra a dokumentumra, amelyről korábban, annak bemutatásakor jeleztük, az irány megítélésünk szerint jó, de a terv nem koherens, gyakran ellentmondásos vagy hiányos, nem egyenszilárdságú, így csak első verziónak, vitaindítónak volt megfelelő. Ezzel kapcsolatos, részletes észrevételeinket és javaslatainkat - ahogy ígértük - írásban is összefoglaltuk és eljuttattuk a minisztériumba. Az új Széchenyi-terv honlapja szerint a konzultáció azóta is folyamatosan zajlik, de jelenleg nem látható, hogy milyen állapotban van a továbbfejlesztett változat. Aggályaink, hiányérzetünk ezért továbbra is fennállnak.

Az előterjesztésben a másodikként említett prioritás a családpolitika. Ezt szintén nem látjuk tükröződni a költségvetés kiadási oldalán. A családi pótlék és a gyermekeknek járó juttatások a GDP arányában még csökkenni is fognak, azonban, amennyiben ezt a csökkenést az adókedvezményen keresztül megvalósuló támogatás ellensúlyozza, akkor ezt önmagában nem kifogásoljuk, sőt kedvező irányú elmozdulásnak tekintjük, amellyel az elmúlt nyolc év egyik súlyos torzulását sikerül korrigálni. Üdvözöljük, hogy a családtámogatás súlypontja újra áthelyeződik az adórendszerre.

A harmadik prioritással kapcsolatban azonban már több kétségünk van. A kormányzat, a közigazgatás működésének javítása ugyan jól hangzik, és valóban fontos cél, de nem látható sem a költségvetésből, sem más kapcsolódó törvényekből és kormányzati intézkedésekből, hogy ugyan mitől fognak jobban működni a közigazgatás, a kormányzat, a közszféra intézményei. Az intézményi összevonás, átszervezés önmagában még nem jelent megoldást. Hol marad a feladatok felülvizsgálata? Mintha csak megint a gombhoz varrnánk a kabátot.

Egy átfogó közigazgatás-fejlesztésnek a feladatok felülvizsgálatával, a folyamatok egyszerűsítésével és ésszerűsítésével kellene kezdődnie, majd az erre épülő elektronizálással folytatódnia, és csak feladatkörében megtisztított profilú, hatékonnyá tett folyamatokkal rendelkező intézmények esetén lehet érzékelhető hatékonyságjavulást várni, amelyeket ezután akár össze is lehet vonni, ez önmagában nem ront, nem javít működésük eredményességén. Hatékonyjavulás nélkül félő, hogy a közigazgatási megtakarítások ismét csak a fűnyíróelv logikájának megfelelően fognak érvényesülni.

Nézzük végül a negyedik helyen említett ágazati prioritásokat! Ezek támogatásának változását leginkább a mellékletek indoklásában szereplő funkcionális bontásban lehet tetten érni, és itt bizony akár a közbiztonság, akár az egészségügy, akár az oktatás sorát nézzük, megállapítható: a ráfordítások gyakorlatilag stagnálnak, a GDP-hez viszonyítva nemegyszer csökkennek is. Mi lenne, ha még nem is számítanának prioritásnak? Mitől tekinthetjük prioritásnak ezeket a területeket stagnáló költségvetési ráfordítások mellett? Jegyezzük meg, hogy az egészségügyre az indoklásban is alig pár mondatot szán a dokumentum.

Összességében elmondható, az előttünk fekvő költségvetési előterjesztésből hiányzik az a rendszerszemlélet, ami megkívánható lenne. A változtatások tűzoltó jellegűek, és jobbára a felszínt érintik, elsősorban a bevételi oldalon. A kiadási oldalon nyoma sincs a szemléletváltásnak, ami a számokat illeti, a gyökeres változást eredményező paradigmaváltásnak.

A jövőre nézve feltétlenül javasoljuk a kormánynak, hogy mozduljanak el a tervezés során a programozott, feladatorientált költségvetés felé. Ezzel egyúttal az átláthatóságot is nagymértékben sikerülne növelni, azt az átláthatóságot, amelynek hiányát az ÁSZ értékelése is markánsan jelezte. A programozott költségvetés bevezetése évek kitartó munkáját igényli. A ciklus végére megvalósítható, de ehhez most kell nekiállni annak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu