SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. A regisztrációs adóról szóló törvény kedvezményes, egységes adót vet ki az úgynevezett hibridautókra. Véleményem szerint ez a jelenlegi differenciálatlan kedvezmény igazságtalan, és nem veszi kellőképpen figyelembe a környezeti terhelést, és indokolatlanul és érdemtelenül támogatja akár 30-35 millió forintos gépkocsik vásárlását is, és így akár alkalmas lehet adóelkerülésre is.
Miről van szó? A törvény a hibridüzemű kocsikra egységesen 190 ezer forintos regisztrációs adót vet ki. Az egyéb, tehát robbanómotoros meghajtású kocsikra ez az összeg a legjobb környezetvédelmi besorolás esetén 250 ezer forinttól 3,2 millió forintig terjedhet. Ez igen alapos okot teremthet arra, hogy adóelkerülés valósulhasson meg, hiszen elég, ha egy kis teljesítményű elektromotort, tehát egy 30 lóerő körüli elektromotort párosítanak egy akár 500 lóerős benzinmotorral, és máris 3 millió forintos regisztrációs adót spórolt meg a gépkocsivásárló, és ez az adófizetők pénzéből megy.
Ráadásul a környezetvédelemhez fűződő jogos társadalmi igény sem indokolja ezt a kedvezményt, hiszen példának okáért egy 30 millió forintba kerülő bajor luxusmárka hibridmodelljében a villanymotor és a belső égésű motor teljesítményének az aránya csak 1:22,5, ami 219 gramm/kilométer szén-dioxid-kibocsátással jár, míg egy másik típusú, jóval olcsóbb hibridautóban ez az arány 1:1,25, amelynek a károsanyag-kibocsátása 89 gramm/ kilométer.
Javasoljuk, hogy a környezetvédelmi okokkal indokolt adókedvezményt csak az arra valóban érdemes kocsit vásárlók vehessék igénybe. Azt szeretném kérdezni, hogy a kormány tervez-e ebben a témában valamilyen intézkedést.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés