ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott javaslatokról döntünk. Ezek elfogadása kizárja az ajánlás 10., 62., 69. pontját. Tájékoztatom önöket, hogy a minősített többséget igénylő rendelkezésekre figyelemmel a támogatott javaslatokról két részletben határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat a kiegészítő ajánlás 9. és 10. pontjának kivételével. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint, most! (Szavazás.)
362 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat elfogadta.
Most az egyszerű többséget igénylő támogatott javaslatokról döntünk. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
363 igen, 1 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most további javaslatokról is döntenünk kell.
Az ajánlás 7. pontjában Volner János a 3. §-ban a 2007. évi I. törvény 4. § (1a) bekezdése módosítását kezdeményezi, amelyben határidőt állapít meg és szankciót terjeszt elő. A honvédelmi és az alkotmányügyi bizottság támogatja, az emberi jogi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
47 igen, 316 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az Országgyűlés elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 13. pontjában Volner János a 6. §-ban a törvény 9. §-át új bekezdéssel egészíti ki, amelyben a jogosultságokat csak viszonosság esetére kívánja biztosítani. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
44 igen, 319 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az Országgyűlés a javaslatot elutasította.
Az ajánlás 14. pontjában Iváncsik Imre és Harangozó Tamás a 7. §-ban a törvény 14. §-ában a tartózkodási jog megszűnésének eseteit szűkítik. Az MSZP kérésére szavazunk.
Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
58 igen, 305 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az Országgyűlés elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 15. pontjában Volner János a 7. § (1) bekezdésében a törvény 14. § (1) bekezdését szankció alkalmazásának kötelezettségével egészíti ki. A Jobbik kérésére szavazunk, most! (Szavazás.)
45 igen, 317 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az Országgyűlés elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 38. pontjában Iváncsik Imre és Harangozó Tamás a 29. §-ban a törvény 81. §-ának helyébe új rendelkezéseket léptetnek, amelyben adatkezelési szabályokat terjesztenek elő. A javaslat összefügg a 39. ponttal, így ezekről együtt döntünk. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
62 igen, 302 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az Országgyűlés elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 48. pontjában Volner János a 42. § (2) bekezdésében a 2007. évi II. törvény 33. § (2) bekezdése d) pontjának módosítását javasolja azzal, hogy az engedély megtagadásán túl annak kiadását további öt évre ki kell zárni. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. És önök? Szavazzanak most! (Szavazás.)
43 igen, 321 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az Országgyűlés elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 49. pontjában Szabó Timea a 46. §-ban a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról szóló törvény 42. § (1), (3) és (4) bekezdésének módosításával a kiutasítás fogalmát az ország elhagyására kötelezés fogalmával kívánja felváltani. A bizottságok nem támogatták a javaslatot. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint, most! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: 62 igen, 301 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem támogatta az Országgyűlés a javaslatot.
Az ajánlás 50. pontjában Volner János a 46. §-ban a törvény 42. § (3) bekezdésében szereplő rendelkezések alkalmazását további feltételekhez köti. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: 43 igen, 317 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az Országgyűlés nem támogatta a javaslatot.
Az ajánlás 52. pontjában Harangozó Tamás a 47. §-ban a törvény 43. § (1) bekezdés c) pontjában a beutazási és tartózkodási tilalom elrendelésének egyik okát módosítja. Az emberi jogi bizottság kivételével a bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
90 igen, 273 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az Országgyűlés elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 53. pontjában Volner János a 47. §-ban a törvény 43. § (1) bekezdés c) pontjának módosításával azt javasolja, hogy a közegészséget veszélyeztető harmadik országbeli állampolgárral szemben is kötelező legyen a beutazási és tartózkodási tilalom elrendelése. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.
Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
45 igen, 317 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az Országgyűlés elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 61. pontjában Iváncsik Imre és Harangozó Tamás az 59. §-ban a törvény 54. §-ában határidőt módosítanak. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
47 igen, 314 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett az Országgyűlés elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 64. pontjában Volner János a 63. §-ban a törvény 61. § (4) bekezdése e) pontját az egészségügyi ellátás költségeinek megfizetésére vonatkozó kötelezettséggel egészíti ki. A Jobbik kérésére szavazunk, most! (Szavazás.)
45 igen, 316 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az Országgyűlés elutasította a javaslatot.
(12.20)
Az ajánlás 67. pontjában Volner János a 69. § elhagyását kezdeményezi. Ez a törvény 82. §-ában a külképviseletek által kiadható úti okmányra vonatkozó szabályt tartalmaz. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.
Arra figyelemmel, hogy a javaslat elhagyást tartalmaz, elfogadásához az egyszerű többség is elegendő. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 49 igen szavazattal, 314 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 68. pontjában Iváncsik Imre és Harangozó Tamás a 75. § elhagyását kezdeményezik. Ez a törvény 106. § (1) bekezdésében adattovábbításra vonatkozó szabályokat tartalmaz. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.
Arra figyelemmel, hogy a javaslat elhagyást tartalmaz, elfogadásához az egyszerű többség is elegendő. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 60 igen szavazattal, 304 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 76. pontjában Szabó Timea a 89. §-ban a menedékjogról szóló törvény 31. §-ában határidőt pontosít. A javaslat összefügg a 79. ponttal, így ezekről együtt döntünk. Az emberi jogi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 61 igen szavazattal, 303 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította e javaslatot.
Az ajánlás 81. pontjában Szabó Timea a 94. § (2) bekezdésében a menekültügyi törvény 36. § (8) bekezdésének elhagyását kezdeményezi. Ez személyes megjelenési kötelezettséget tartalmaz. A javaslat elfogadásához egyszerű többség is elegendő. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 59 igen szavazattal, 305 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Az ajánlás 93. pontjában Szabó Timea a 122. §-ban a polgári perrendtartásról szóló törvény 326. § (7) és (13) bekezdésének elhagyását javasolja, amelyek illetékességi szabályokat tartalmaznak. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 12 igen szavazattal, 350 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavaztunk. (Nem érkezik jelzés.) Nem látok jelentkezőt.
A zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül majd sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvényekmódosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/1376. számon, az egységes javaslatot pedig T/1376/60. számon kapták kézhez.
Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, záróvitára is sor kerül. A benyújtott indítványokról az alkotmányügyi bizottság T/1376/66. számon terjesztette elő ajánlását.
Kezdeményezem, hogy a módosító javaslatokat összevontan tárgyalja az Országgyűlés. Aki az elnöki javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Látható többség. Megállapítom, hogy elfogadta az Országgyűlés a javaslatot.
Megnyitom tehát a záróvitát az ajánlás 1-85. pontjaira. Felhívom figyelmüket, hogy a záróvitában a 47. és 84. pontok nem szerepelnek, mert azokat az előterjesztője visszavonta.
Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Szót kért Vágó Gábor képviselő úr, LMP.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés