VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint azt már tegnap a költségvetés vitájában is elmondtuk, a forradalmi kormány az ancien régime eszközeit használja. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.) Trükkök százai helyett trükkök tucatjaira bukkantunk ebben a kis javaslatban csupán ma délelőtt. Engedjék meg, hogy a trükkök tucatjaiból hatot kiemeljek, ami már maga is aláássa azt a közvélekedést, amit a kormány erőteljesen sulykol, hogy itt nem az emberekkel akarják megfizettetni az új társadalmi reformokat. Hogy akkor az elnök úrnak is mondjam, a 62., 65., 67., 82. és 83. pontokhoz szeretnék hozzászólni.

Az egyik az, hogy megszüntetik a tb-plafont az egyéni vállalkozóknál. Az indoklásban is nagyon egyszerűen benne van, hogy miért.

A 65. pont: a nyugdíjjárulék-emelés a mezőgazdasági őstermelőkre is vonatkozni fog. Tehát ezentúl a mezőgazdasági őstermelők is 7,7 százalékos nyugdíjjárulékkal vannak megáldva vagy sújtva.

A 67. pont egyértelműen arra vonatkozik, hogy az egészségügyi hozzájárulás alapja bővül. Tehát ez minden egyes magyar munkavállalót sújt. Igenis, az emberek zsebéből veszik ki ezzel a módosító javaslattal a pénzt.

A 82. pont már eléggé abszurd, sőt morbidan bizarr: a baleset-biztosítás és életbiztosítás adómentességét is megszüntetik. Ez esetben, ha valaki balesetet szenved, és a biztosító neki fizet, ezentúl abból a pénzből is adóznia kell, habár jómaga az adózott jövedelmét fizeti be a biztosítónak, és ezért utána majd, ha ez az életbiztosítás lejárna vagy esetleg egy hozzátartozója meghal, azok után is adót kellene fizetnie.

A kafetériarendszer megszüntetése van a 83. pontban. Egyértelmű, hogy mire megy ki a játék: a közszolgálati dolgozóknak a bérét befagyasztották, és most már a béren kívüli juttatásaikat is elég erőteljesen megnyirbálják. Tehát elég egyértelműen látszik, hogy a 83. pontban a közszolgálati dolgozók lesznek ennek a sunyi, trükkök tucatjaival ellátott adó- és járuléktörvény-módosításnak a vesztesei.

De hogy összefoglaljam: azok a trükkök, amelyekkel most már a kormány operál, nagyon egyszerűen párhuzamba állíthatók az előző nyolc év trükkjeivel (Moraj a Fidesz soraiban.), különböző koherenciazavart elhárító törvénymódosításokra hivatkozva érdemi módosításokat tesznek be.

Az, hogy az egészségügyi hozzájárulás alapja bővül, minden egyes magyar munkavállalót érint, és ezzel az ő zsebükből veszik ki a pénzt úgy, hogy ez igazából valójában nem koherenciazavart hárít el, hanem utólag jutott eszükbe, hogy egy kicsit még ki kellene stafírozni azt a költségvetést, még pluszbevételeket kellene hozzá szerezni ahhoz, hogy azt a társadalmilag igazságtalan adórendszert, amit bevezetnek most, valahogyan fenn lehessen tartani.

Köszönöm a szót. Remélem, a továbbiakban lesz még alkalmam a vitában megszólalni. (Taps az LMP soraiból.)

Forrás: parlament.hu