GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Én meg vagyok győződve arról, hogy a választáson, sem a parlamentin, sem az önkormányzatin önök nem kaptak arra felhatalmazást, hogy 3 millió, önmagáról gondoskodni akaró embernek elvegyék a közel 3000 milliárd forintját, amit egyéni számlájukon tartanak nyilván. Szeretném az ön figyelmét felhívni arra, hogy annyi mindent beszélnek, olyat, amiről látni lehet, hogy félre vannak vezetve a saját vezetőik által, a kormány tagjai által. A hatályos tb-törvényben benne van, hogyan és milyen feltételekkel lehet, s még az is, hogy milyen igazolásokat kell beszereznie annak, aki vissza akar menni a magánból az államiba.
Hogy mennyire nem igaz, hogy önök azt mondják, hogy kényszerítették: képviselő úr, nem hiszem el, hogy ön és képviselőtársai nem tudják, hogy a törvény megalkotását követő három hónap múlva több mint 1 millió ember ment át a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe, és őket senki nem kényszerítette, csupán elolvasták a törvényt és nagyobb bizalommal vannak az iránt a megoldás iránt, amely az ő egyéni számlájukon tartja nyilván a pénzt. Az önök mai döntései közé az alkotmánymódosítás, az Alkotmánybíróság, a tb-járulék ezért került be, képviselő úr. Megcsinálták az alapot ahhoz. Nem a 98 százalékos adóról szólt a mai döntés, hanem arról, hogy alapot teremtsenek annak, hogy elvegyék ezeknek az embereknek a megtakarítását, és ezzel tömjék be azokat a lyukakat, amelyeket felelőtlenül teremtettek. De erről még fogok beszélni talán a 10 másodpercemben.
Tessék már végiggondolni, milyen beszélő viszonyban van a miniszterelnök úr és a miniszterelnök-helyettes. Orbán Viktor szó szerint azt mondta tegnap, hogy a bajokat nem a válság okozta. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes úr pedig ma azt mondta, hogy a munkahelyek elvesztése a válságból van. Tessék már végiggondolni az egészet!
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés