DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! "A nemzet élete a kultúrával azonos, és nem a politikai történésekkel, melyek csak átfutnak fölötte, mint a szél." Wass Albert szavait idéztem, és szíven ütött Kukorelly Endre mondandója. Mindenképpen egyetértek azzal, ami gondolatai között egyértelműen megmutatkozott: a kultúra féltése, a kultúra támogatása.

Szeretném megnyugtatni, hogy a kormányzó többség számára legalább ennyire fontos a kultúra. Miniszterelnök úr egyébként Petőfit idézett a bevezető expozéjában, ezzel is jelezve ennek fontosságát, és a mai nap vitájában hárman is kívánunk kulturális témakörben megszólalni.

Az viszont biztos, hogy abban a nehéz helyzetben, amiben jelen pillanatban az ország van, a kulturális területen is súlyozni kell. Súlyozni kell, és én azzal a súlyozással, ami ebben a költségvetésben benne van, egyet tudok érteni, az értékőrzéssel, azokkal a meglévő értékekkel való bánással, ami áthatja a költségvetést, a dokumentumok megőrzése a múzeumi területen, a nemzeti muzeális intézmények, levéltárak felújítása, fejlesztése és az archiválás elsődleges szempontja.

Úgy gondolom, hogy az értékeket meg kell őrizni, erre kell alapozni a jövőnket. Persze, ez nem jelenti azt, hogy minél többet kellene adnunk a kultúra más területeinek, ebben viszont Kukorelly úrral teljes mértékben egyetértek.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu