PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A szerdai vitát ugyan csak a televízión keresztül követtem, de egyértelműen kirajzolódott az, hogy hol vannak a frontvonalak. Kerestem is egy olyan nézőpontot, amiből onnan közelíthetjük meg ennek a költségvetésnek a vitáját, amely nézőpontból még talán kevésbé látszott ez. És bár nyilvánvaló, hogy ellenzék költségvetést még nem fogadott el, nem szavazott meg, azért azt érzékeli az ember ezekben a vitákban, hogy sokszor olyan érvek nélkül, olyan alátámasztás nélkül mennek neki ennek a költségvetésnek, a 2011-es, a megújulás éve költségvetésének, hogy az elképzelhetetlen, szinte hihetetlen. Ritka az egyébként - hadd reagáljak gyorsan Lendvai Ildikó képviselőtársunk vitában elhangzott számaira -, hogy ilyen alátámasztással szólaltak volna meg, bár ő maga is hozzátette, hogy kvázi kötelezettséget tartalmaz az az alkotmányi passzus, amelyre hivatkozott. Döntsük el akkor, hogy kvázi-e, vagy tényleg kötelezettség!

Szóval, úgy érzékeltem, hogy egy olyan hasonlattal írható le a vita menete, mint hogyha egy dodzsemjátékteremben vagy ilyen dodzsempályán volnánk, ahol megy a kormány előterjesztése szerinti költségvetés érveinek képviselete egy normális rendben körbe-körbe, ahogy egy dodzsemben normális ember közlekedik - ha egyáltalán beül -, ezzel szemben pedig vannak nagyon sokan önök közül, lehet, hogy éppen nem ülnek most itt, de vannak nagyon sokan, akik szándékosan folyton belekormányoznak és ütköztetnek, teljesen értelmetlenül, ezekkel az egy irányba tartó érvekkel, minden ráció nélkül, csak azért, hogy ott egy fölösleges ütközés kerüljön elő, ráadásul balesetveszélyt is okozva. Én is választottam egy ilyen dodzsemet, beülök egybe, és megpróbálom ezt a költségvetést egy kicsit európai kontextusba is helyezni, hogy lássuk azt, hogy mire vagyunk képesek Európában, az Európai Unióban, és mire vagyunk képesek ebben a nagyobb, kontinentális közösségben a költségvetés dolgában.

Ezek a szembe érkező hangok, sirámok, panaszok, szirénhangok, mindenféle siránkozás, fenyegetések, a veszélyek majd 2013-ra, '14-re való kivetítése, az ördög falra festése, ezek jönnek szembe velünk.

(8.30)

Úgy tűnik, mintha a kormány képviselőinek, mintha a kormánypárti képviselőknek itt valamiért különösképpen védekezniük kellene a 2011-es költségvetés kapcsán, holott éppen azt az állampolgári érdeket, éppen azokat az embereket védjük meg, akiket az a korábbi gazdaságpolitika hozott olyan helyzetbe, amelyet önök képviseltek és önök valósítottak meg - hogyha egyáltalán azt annak lehet nevezni. Úgyhogy semmi okunk, tisztelt képviselőtársaim, semmi okunk arra, hogy védekezzünk, erre a költségvetésre igenis büszkének lehet lenni, és különösen hogyha ezt az európai számadatok egyik-másikának fényében nézzük meg.

Mert azt hiszem, egyikünk sem és önök sem szeretnének ma Dublinban ülni, mondjuk, egy ilyen parlamenti vitán, nem szeretnének Írországban részt venni egy ilyenen, igencsak kellemetlen volna. Az Európai Unió és a Valutaalap küldöttsége ma Dublinban, az ír miniszterelnökkel tárgyal, nem kevesebbről, mint egy 80 milliárd eurós bankmentő csomagról.

Az a csomag, amelyet az önök ténykedése következtében kellett 2008 őszén fölvenni, illetve megnyitni, az a hitelkeret 22 milliárdos nagyságrendű volt. Az, hogy ez a költségvetés 2011-re az államháztartási hiányt 2,94 százalékra állítja be, az azt jelenti, hogy a megújulás éve stabil gazdaságot is kínál, szemben azzal, ami itt korábban volt. Hiszen a 22 milliárdhoz képest vannak olyan országok az Európai Unióban, ráadásul az eurózónában, ahol ennek a háromszorosáról-négyszereséről beszélünk.

Megjegyzem, hogy míg 2010-ben 3,8 az államháztartási deficit, addig Írországban, a híres kelta tigrisek országában strukturálisan 12, és hogyha hozzászámítjuk ezt a bizonyos, a bankmentő csomaghoz szükséges összeget, akkor 30-32 százalék a GDP-ből erre fordítandó. Horribilis szám, tisztelt képviselőtársaim! Ez azt jelenti, hogy az ilyen értelmű pozíciónk, és akkor most nyilván tekintsünk el az ország adósságállományától, de az ilyen értelmű pozíciónk tízszeres mértékben kevesebb, sokkalta jobb, mint egy vezető gazdaságnak, mint egy robbanékony, dinamikus gazdaságnak föltüntetett és kikiáltott Írország esetében az sokáig látszólagosan volt.

Igaz, hogy hozzá kell tenni persze, ott az a bankrendszer problémája, de a végén úgyis az állampolgárok fizetik meg. Ez itt, Magyarországon is többször szóba került; oly mindegy, hogy honnan keletkezik a hiány, a végén mégis az állampolgároknak, nekünk kell a zsebünkbe nyúlni és azt valahogy kifizetni. Semmi másként nem érhető el, kizárólag a munkával. De hogy hasonló összevetéseket tegyünk még, az a bizonyos kockázati felár, amit szoktak a befektetők figyelni, az most Írország esetében 6 százalék, Magyarország esetében 3, tehát ilyen szempontból is kétszer jobb pozíciót értünk el, mint a hivatkozási alapul szolgáló mintagazdaság.

De hogyha továbbmegyünk az írországi példával, akkor ott még mindig a recesszió irányába tartanak, míg a 2010. évi harmadik negyedéves GDP 1,6 százalék volt, nyilván elsődleges számítás szerint és a naptárhatást még nem figyelembe véve. De láthatóan éppen a másik irányba megyünk, mint olyan európai gazdaságok, amelyekre hivatkoztak. Hogy ne is folytassuk azzal, hogy mi a helyzet Görögország után Portugáliában vagy Spanyolországban, amelyeknek a számaitól még igencsak rettegnek a brüsszeli Európai Bizottság szakemberei és az Európai Unió pénzügyminisztere.

Hadd mondjak néhány olyan összehasonlítási alapot, ami a brit költségvetéssel hasonlítja össze a mi eredményeinket. Tisztelt Képviselőtársaim! A híres brit deficit 10 százalék lesz 2011-re. Ott áprilistól kezdődik a költségvetési év, tehát a márciusi számoktól, a márciusi vitától előre retteg hatvan-egynéhány millió brit állampolgár, mert igencsak nehéz helyzetbe kerülnek. Ott többek között az áfanövekményt 17,5-ről 20 százalékra viszik majd fel a tervek szerint a britek, kényszerűségből, mert a bevételeket növelni kell, az európai szinten, igaz, nem az eurózóna szintjén, hiszen az angol fontról beszélünk, de 10 százalékos hiányt valahogyan nekik is pótolniuk kell. Hangsúlyozom, ezzel szemben jövőre mi 2,94 százalékot tervezünk, és biztonságosan finanszírozzuk. Óriási különbség!

De a brit állami szféra kiadásai 80 milliárd fonttal lesznek csökkentve 2011-re. Ez olyan nagyságrendileg, minthogyha - számításba véve a két méretet is, a két országot és a bürokrácia méreteit - egy 100 milliárdos vágás történne azonnal az államháztartásnak az állami kiadások oldalán. A bürokráciát 20 százalékkal kívánják csökkenteni Nagy-Britanniában, tisztelt képviselőtársaim, 20 százalékkal, ami ismét csak legalább négyszerese annak, mint amit a 2011-es költségvetésből kiolvasunk, az a 25-35 ezer fő, amelyik durván 5 százalékot jelent, és nagyjából a természetes fogyással, a nyugdíjba vonulással az államigazgatásban Magyarországon várható. Ismét látható, hogy ez nagyon jelentős pozíció a mi javunkra.

Nos, negyedikek-ötödikek vagyunk a rangsorban, és ez alig-alig kerülhet elő a vitákban, Matolcsy György miniszter úr mondta az expozéjában, mögöttünk van huszonhárom európai uniós ország és legalább harminc európai ország ilyen tekintetben. Úgyhogy erre is gondoljunk, amikor ezek a viták zajlanak, hogy ugyan szembe lehet menni mindenféle számok vagy érvek nélkül ezzel a költségvetéssel, de ez, mondom, olyan, minthogyha ezt a dodzsemet valami idétlen, öncélú módon nekikormányoznánk egy biztonságosan haladó iránynak.

És még egy olyan pont, egy olyan szemlélet vagy szempont, ami, úgy látom, hogy eddig nem került elő, és ez megint egy riogatással, egy ilyen vészmadárkárogással foglalható össze, ez a bizonyos multinacionális cégek, a különböző különadókkal, válságadóval sújtott szektorok áremelése, hogy majd azt érvényesítik az áraikban, a szolgáltatások árában, és hogy majd azt a lakosság fizeti meg. Ez hangzik el folyamatosan, hogy valamivel próbálkozni fognak, és, tisztelt képviselőtársaim, azért bizonyos fokig ezt látjuk, hogy persze, próbálkozni fognak. Az nem jelenti azt, hogy ez a próbálkozás sikeres lesz, az nyilván nem jelenti azt, hogy ezeket a különadókat, válságadót, ennek a terheit teljes mértékben, száz százalékban a lakosságra, a fogyasztókra lehetne terhelni; talán kismértékben igen.

No de kérdezem én: miért is ne csökkenhetne egy kicsit a fogyasztás? Az a felesleges fogyasztás, ami mondjuk, a telefóniában a lakossági szokások folytán kialakult, miért ne csökkenhetne egy kicsit? Ha néhány százalékos fogyasztáscsökkenéssel, amikor az ember megnézi a telefonszámláját, és azt mondja, hogy hoppá, ezt ki kell fizetnem, akkor miért is ne figyelnék oda, hogy egy kicsit racionálisabban és gazdaságosabban telefonáljak, és a házi költségvetés ne arra fordítódjék?

Na de miközben nőnek a szolgáltatások árai és némileg csökken a fogyasztás, összvolumenében, nominálisan ugyanannyi marad a forgalom, tehát a jövőre beszedhető különadó, válságadó mértéke sem csökken. Arról nem is szólva, hogy ha az emberek a náluk maradó pénzből nem ezekből a szektorokból vásárolnak, hanem máshonnan, a kiskereskedelem más ágazataiból vagy máshova viszik a pénzüket, vagy más szolgáltatásokat vásárolnak meg, vagy takarékoskodnak, akkor ugyanolyan jó eredményt érünk el vele.

(8.40)

Ha takarékoskodnak és mást vásárolnak, akkor annak az általános forgalmi adójából növekszenek a költségvetés bevételei. Egyszerűen nem értem ezt az áthárítási problémát, mert nem probléma. Ha bizonyos mértékben megterhelik a szolgáltatások, a termékek árát, akkor azzal egészséges takarékoskodást érnek el. Ne tessék tehetetlen, bárgyú fogyasztónak nézni a magyar embereket, mert meg fogják találni a válaszukat a saját konyhai, háztartási költségvetésükben arra, hogy ilyen esetben hogyan kell viselkedni, hogy hogyan kell a gazdaság változásaiban, az adórendszerben bekövetkező változásoknak megfelelően viselkedniük.

Ne nézzék tehetetleneknek és bárgyúaknak az embereket, mert 2010 áprilisában is megmutatták, hogy nem azok, amikor - ha ezt az arányt nézem - 87 százalékos többséggel mondták azt, hogy nem kérnek abból, ami az elmúlt nyolc évben volt. Én azokat kérem, akik ehhez a 87 százalékhoz tartoznak itt az ülésteremben, hogy minden logika ellenére, ami azt diktálná az ellenzéknek, hogy ne szavazzon meg egy költségvetést, tegye meg, szavazzák meg, ahogy mi is meg fogjuk szavazni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu