SZŰCS ERIKA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A 2010-es költségvetés vitájában a Fidesz-KDNP-pártszövetség vezérszónoka, szociális vezérszónoka szenvedélyesen ostorozta a 2010-es költségvetés szociális előirányzatait. Kifogásolta, hogy a szociális normatívák a 2009-es szinthez képest csökkennek, és követelte azok 2009-es szintjének a megtartását. Kifogásolta, hogy a nyugdíjminimum és az azzal összeköthető szociális ellátások nem emelkednek. És kifogásolta azt is, hogy a válsággal is sújtott költségvetési kiigazítás során az előző kormány nem erősíti meg a szociális területet, és nem segíti a rászorultakat.

Ilyen előzmények után 2011-ben vajon kíván-e a kormány a különadókból és a magán-nyugdíjpénztári tagok befizetéseinek és megtakarításainak eltulajdonításából keletkezett több mint 1000 milliárdból a rászorultakra, a szociális területre többet fordítani? Meglepetéssel kell megállapítani, hogy 2011-ben már nem időszerű a 2009-es szociális normatívák visszaállítása, elég az ostorozott 2010-es, amit még a tervezett infláció mértékével sem növeltek.

(14.00)

A kiadási keretek ott csökkennek, ahol a pénzbeli ellátások a legnehezebb helyzetben lévőket segítik. Szeretném tudni, mi változott, ha ugyanazok, akik 2009 végén a vitában összeomlást vizionáltak a szociális intézményrendszerben, és az embertelen pénzügyi szemléletet kifogásolták, ma már a reálérték-csökkenést is elfogadhatónak tartják, sőt javulásnak kommunikálják.

A második nagy szlogen, hogy a kormány intézkedései senkit nem érintenek hátrányosan, legalább a mai pozíciója mindenkinek változatlan marad vagy legfeljebb javul. Ez még a munkával rendelkezők 80 százalékánál is csak bizonyos feltételekkel igaz, de a munkaképes korú, inaktív 2,5 millió honfitársunk egyértelműen rosszabb helyzetbe kerül. A nyugdíjminimum még az inflációval sem nő, így értelemszerűen változatlan marad mindennek az összege, ami ehhez kötődik, az anyasági támogatások, a gyes, a gyet, a rát, illetve most már bérpótló juttatás. Feleződik a közfoglalkoztatásra szánt előirányzat, ami éppen ezeknek az embereknek kínált lehetőséget arra, hogy legalább időlegesen, de legalább fél évre munkához jussanak. Mi ez, ha nem megszorítás? Márpedig a társadalom legkiszolgáltatottabbjainak megszorítása azért, hogy a tehetőseknek az elmúlt 20 évben nem tapasztalt jövedelemnövekedést biztosítson.

Ez a Fidesz-KDNP társadalomfilozófiája, amely a honfitársainkat értékes és értéktelen csoportra osztja, és jövedelempolitikáját aszerint alakítja, hogy akinek van, annak adatik, akinek nincs, az pusztuljon, mert teher a tehetőseknek. Sajnálatos, hogy semmi nem jutott eszükbe, hogy a legelesettebbeket segítsék. Mi javasoljuk például, hogy nőjön duplájára a méltányossági nyugdíjkassza, vezessük be a kegyeleti támogatást a megözvegyült kisnyugdíjasoknak, emeljük 20 százalékkal az ápolási díjat, vállalva, hogy három év alatt a szintje eléri a nettó minimálbért, és létesítsünk egy pénzügyi alapot a felhalmozott közüzemi tartozások rendezésének támogatására. Hogy honnan lenne pénz minderre? Például a 98 százalékos különadót, ha már bevezetik, csak és kizárólag szociális célokra lehessen fordítani. De van bőven kommunikációs előirányzat, Terrorelhárítási Központ, debreceni stadion, szerkezetátalakítási pénz, amikre most nincs égetően szükség.

Ezt a torz, Ferge Zsuzsa szavaival perverz társadalompolitikát tükrözi a családtámogatások rendszere is. A beígért támogatások első pillantásra valóban jelentősek, de a rendszer teljesen idegen a magyar keresők jövedelemviszonyaitól. Itt szemfényvesztés általában a családok támogatásának növekedéséről beszélni. Először is, a gyerekek 14 százaléka olyan családban nevelkedik, ahol nincs kereső. Ott a családi pótlék változatlansága bizony megszorítás. Másodszor, a gyerekek száma alapján 390 milliárd forint jutna a gyermektámogatásra, de ebből csak 145 milliárd forint, mindössze 37 százaléknyi realizálható, mert a többihez nincs elég jövedelmük a magyar családoknak. Családtípusonként az egygyermekesek közel 40 százaléka még a 10 ezer forintot sem tudja teljes egészében igénybe venni, a kétgyermekesek 60 százaléka a 20 ezer forintot nem tudja teljes egészében igénybe venni, a három- és többgyermekesek közül pedig 150 ezer gyermek közül mindössze 8 ezer esetében tudja majd a család a 33 ezer forintos teljes támogatást igénybe venni.

Szó sincs tehát általában a gyermeknevelés jelentősebb támogatásáról. Az önök társadalompolitikája nem a gyermeknevelést, hanem a jól kereső családok gyermeknevelését támogatja. Kérdezem, miért gondolják azt, hogy az alacsony keresetű családokban olcsóbb a gyermeknevelés, így elég oda kevesebb támogatás is. Ilyen társadalompolitikára kaptak felhatalmazást két választáson? Ez az önök társadalmi víziója? Egy súlyosan megosztott, társadalmilag és területileg kettészakadt haza, ahol a kiskeresetűek adóforintjaiból a tehetőseket támogatják?

Köszönjük, de ebből mi és a választóink nem kérünk. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu