BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács és az ágazati párbeszéd bizottságok finanszírozásának átalakítása kapcsán megjegyezzek egy-két dolgot. Eddig a Munkaerő-piaci Alapból kapták meg a meghatározott részt ezek a szervezetek, amelynek forrásoldalán nemcsak a központi költségvetési támogatás állt, hanem a munkaadók és munkavállalók járulékainak 0,6 százaléka is. Ez több szempontból is nagyon fontos volt. Egyrészt forrásoldalról több lábon állt a finanszírozás, másrészt pedig egyfajta függetlenséget biztosított a kormánytól, illetve az államtól ezeknek a szervezeteknek, ami azért fontos, mert az Országos Érdekegyeztető Tanács egy háromoldalú érdek-képviseleti szervezet, ahol is az egyik oldal az állam, tehát muszáj, hogy valamilyen függetlenség legyen, máskülönben a kézi vezérlés által egyfajta diktáló pozícióba kerül az állam, és munkáltatók, munkavállalók nem tudják megvédeni az érdekeiket az állammal szemben szükség esetén.
(21.50)
Most, miután a felére visszavették ezen szervezetek szakmai programjainak a támogatását, ennek tetejébe még a teljes finanszírozást is a központi költségvetésből kapják majd, ami az állami befolyás jelentős növekedését eredményezi. Tehát pontosan az a funkció nem fog megvalósulni - különösen az Országos Érdekegyeztető Tanácsban -, amikor is az állammal szemben kell adott esetben a munkavállalók vagy a munkaadók érdekeit megvédeni. (Babák Mihály: És milyen kérdésben?) Tehát olyan mértékben fogja elgyengíteni őket, hogy lassan már értelmetlenné válik a létezésük. Nem minthogyha most teljesen független módon tudnának dönteni, illetve érdekeket képviselni, de ez a tervezett forráscsökkentés és a finanszírozás ilyen szintű központosítása tényleg gyakorlatilag kézi vezéreltté teheti az Országos Érdekegyeztető Tanácsot és az ágazati párbeszéd bizottságok működését is.
Hasonló a probléma az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőséggel is. Annyi különbséggel, hogy innentől kezdve a bírságok is a központi költségvetést gazdagítják, tehát gyakorlatilag minden eszközt kivesznek a kezükből, és teljesen kiszolgáltatják ezt a szervezetet is az államnak. (Babák Mihály közbeszól.) Ezek a lépések...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés