DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. (A képviselőtársával beszélgető Gyöngyösi Márton felé.) Gyöngyösi úr, hadd szóljak hozzá! Köszönöm szépen.
Az ellenzéki képviselőtársaimmal együtt természetesen én is egy rövid kis történeti áttekintéssel kezdeném a hozzászólásomat. Tudom, hogy viszontválaszukban a kormánypárti képviselők el fogják mondani, hogy a csúnya MSZP-sek is ugyanezt csinálták, ez elhangzott már a Jobbiktól is; de önök, ha jól emlékszem, azzal nyertek választást, hogy szakítanak minden rossz gyakorlattal, ami az elmúlt nyolc évben kialakult.
Én azt gondolom, hogy az első ilyen lépcső egyébként Stumpf István alkotmánybíróvá történő megválasztása volt, hiszen ott is a törvényi feltételek hiányában, egyszerűen kétharmados többséggel választották meg alkotmánybírónak.
És igen, ott volt a lex Borkai, ahol az emberektől kapott felhatalmazással keményen odasújtottak a fegyveres és rendvédelmi szervek megbízhatatlan munkavállalóinak, s elvették tőlük passzív választójogukat. Csak a reggeli bizottsági ülésen derült ki, hogy a törvényjavaslattal majdnem agyoncsapták saját képviselőtársukat is, ezért néhány órán belül új törvényjavaslattal álltak elő, ami természetesen akkor képviselőtársukra már nem vonatkozott.
Ebbe a sorba illeszkedik valóban az a múlt héten beesett módosító javaslat, amely annak a Szász Károlynak és mondjuk, Baranyay Lászlónak kedvez, akik az előbbi esetben négyévnyi munkaviszony után 131 milliót, a második esetben egyévnyi munkaviszony után 138 millió forint végkielégítést kaptak meg, egyébként ezelőtt nyolc évvel, azon az értéken, és természetesen nem kell visszafizetniük. (Folyamatos zaj.) De említhetném a Lázár-testvéreknek szóló adórendszer-változtatást is, amely a CBA-nak, egyébként a Fidesz nagy támogatójának számító Lázár-testvéreknek kedvezett az elmúlt időszakban. És ebben a sorban van most a lex Szapáry ist.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a Fidesz már megint egyéni érdekeket állít a közösségi érdek elé. Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az Országgyűlés kétharmados többsége még nem hatalmazza fel önöket arra, hogy a legfőbb népképviseleti szervet a Fidesz humánpolitikai, káderügyi hivatalává süllyesszék.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Az önök pártelnöke és frakcióvezetőjük úgy dolgozik és úgy gondolkodik, ahogy. Nyilvánvalóan teljesen elszakadtak a valóságtól. Valószínűleg a nagy, lesötétített fekete autó ablakán már nem szűrődnek be az emberek hangjai, az emberek problémái. (Moraj és közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból.) De önök, képviselőtársaim, leginkább a polgármesterek és az önkormányzati képviselők még hazajárnak, még nap mint nap találkoznak az állampolgárokkal, nap mint nap találkoznak a választóikkal, akik egyre többször és egyre hangosabban mondják önöknek: nem lesz ez így jó!
Meg kell érteniük, hogy nem az ellenzéki tiltakozás vagy akár a jelen felszólalás miatt kell gátat szabniuk ennek a folyamatnak, hanem azért, mert az önöket övező, egyébként nagy bizalom pontosan az ilyen ügyek miatt fog elfoszlani akár hetek, akár hónapok alatt. Mert a polgárok nem gyűlölnek jobban semmit, semmi nem háborítja fel őket jobban, mint amikor azt látják (Zaj a kormányzó pártok padsoraiból.): ha ő nem felel meg egy törvényi feltételnek, mondjuk, egy állásinterjún, akkor azt az állást nem kaphatja meg. A hatalom gőgös képviselői viszont igen. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Gőgös Zoltán!) Ha rájuk vonatkoznak a törvény kizárási feltételei (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból, többek között dr. Répássy Róbert: Gőgöst ne mártsuk már be!), akkor bármily megbecsült vezetői is a településeknek, nem indulhatnak el polgármesternek. A hatalom gőgös képviselői igen. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Hűha!) Ha egy köztisztviselőnek végigdolgozott élete derekán vissza kell fizetnie a törvény szerint neki járó végkielégítést, és a hatalom kedvenceinek szinte név szerint nem.
A hatalom birtokosai, saját emberük pozícióhoz juttatása miatt törvényt módosítanak, az állampolgárnak pedig a neve: hallgass. Hiszen megbízhatósági vizsgálatot, kifogástalan életvitel vizsgálatot, akár 100 ezer forintos helyszíni bírságot, vagy - már egy kisebb súlyú szabálysértés miatt is - akár börtönbüntetést kaphat. A legkisebb súlyú szabálysértés miatt is, még egyszer hangsúlyozom.
Hölgyeim és Uraim! Ennek így nem lesz jó vége. Az MSZP nevében felszólítom önöket, vonják vissza a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Óh! - Taps az MSZP padsoraiból. - Szórványos taps az LMP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés