IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elég elkeserítő, hogy függetlenként mindegy, hogy két percet vagy normált nyomok, mert így is, úgy is kétperces időkeretünk van. Ebből a szempontból egyetértek Nyikos képviselőtársammal, aki azt mondta, hogy egy kis időzavarban vagyunk, merthogy a salátatörvénnyel nem kellene foglalkozni akkor, amikor a költségvetés is napirenden van. Ha ő időzavarban van, akkor én időviharban vagyok jelen pillanatban.
Megpróbáltam elég kritikusan nézni ezt a törvényt. Hogyha a salátatörvényt abból a szempontból nézzük, hogy kiszolgálja-e a költségvetést, akkor olyan nagyon sok kötekednivaló ebben nincsen, a költségvetésben természetesen lehet. Egyetértek Hargitai képviselőtársammal, aki azt mondta, hogy a hatáskörök elvonása az önkormányzatoktól esetleg bizonyos szempontból támogatható lenne. Javasoltam is egyébként, hogy az összes hatósági feladatot el kellene vonni az önkormányzatoktól, és csinálja más. Nem az a fontos ugyanis - itt a kamaráktól elkezdve nagyon sok mindenről volt szó -, hogy ki felügyeli, hanem az, hogy van-e mögötte forrás, illetve hogy van-e az emberekben elhivatottság.
Az önkormányzati törvényhez természetesen hozzá kellene nyúlni - Nyikos képviselőtársammal ebben is egyetértek -, a finanszírozást rendbe kellene tenni, de hát ez a törvény ugye, nem erre alkalmas. A Költségvetési Tanács megszüntetése számomra is aggályos, az illetékekről szóló törvény módosítása, ahol az alapilletéket bevezették, és 5 ezer forintot kell minden esetben befizetni, ez nagyjából azt fogja jelenteni, hogy rengeteg kistelepülésen rengeteg illegális építés fog megtörténni.
Ami pedig még aggályos, az pedig a kármentő alap megjelenése az 1 százalékoknál. Talán úgy kellett volna csinálni, hogy még 1 plusz 1, plusz 1 százalékkal kiküszöbölhető lett volna talán ez, így a civileket kicsit negatív helyzetbe hozzák.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés