55 felszólalás
H/13253 Egyes házszabályi rendelkezésekről T/13254 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Turi-Kovács Béla képviselőtársam a szívemből szólt, amikor külön kiemelte a képviselői csoportok anomáliáit, hiszen a függetlenek között is vannak olyanok, akik közösen gondolkodnak, és szeretnének ugyanolyan jog…
T/10383 A rezsicsökkentések végrehajtásáról
IVÁDY GÁBOR (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gyimesi képviselőtársam a szívemből szólt. Én először normál felszólalással készültem. Beszélni szerettem volna én is a tűzifákkal és a szénnel fűtők helyzetéről. Nem arról, hogy ki nyújtotta be, nem arról, hogy ki találta ki, ho…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kővári János képviselő úrnak van egy módosító indítványa, engedjék meg, hogy abból is a c) pontnál ezt azért elmondjam, hogy - a lényegi részt mondom - érvényesítse a keretstratégia elveit és javaslatait,…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen. Igazán gyorsan kívánok reagálni. A módosító javaslat Kővári Jánosé, én a módosító javaslatot támogatom, elsősorban a szándékot támogatom, hogy erre valamilyen forrást kell találni. Hogyha ez éppen az ön által elmondott okokra való hivatkozással nem működhet,…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Engedjék meg, hogy folytassam ezt a gondolatmenetet, amit Schiffer képviselőtársam elkezdett. Kérdés az egyébként rögtön, hogy kit terhel majd ez a bírság. A múltkori felszólalásom után azt a tájékoztatást adt…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezzel a törvénymódosítással istenigazában az önkormányzatoknak nem lesz se jobb, se rosszabb. Most egyébként az alaptörvényben is benne van az, hogy a törvényességi ellenőrzést ki gyakorolja az önkormányzatok fölött, úgyhogy…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Már lehet, hogy meg is bántam, hogy megnyomtam ezt a kétperces gombot. Egyszerűen azt látom, hogy nem hallunk egy őszinte szót. Annak idején, amikor létrehozták a szocialisták a kistérségi társulásokat, mindenki berzenkedett ellene, é…
T/8509 Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
IVÁDY GÁBOR (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én az ajánlási pontok közül elsősorban az 1. ponthoz kívánok hozzászólni. Engedjék meg, hogy előtte annyit elmondjak, hogy alapvetően a javaslat támogatandó, hiszen egy olyan, szerintem alapvetően elhibázott szabályozás alól a…
T/8509 Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is Nagy Csaba képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy valóban nem egy jóízű vita az, ha elővesszük újra, mondjuk, a járások kialakítását. Nem örülünk neki, polgármesterek. De hogy - hogy is mondjam - konstruktív legyek még gondolatban is, azt…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem nagyon gyorsan rövidre lehetne zárni ezt az álláshalmozási vitát, mégpedig azzal, hogy beadtam egy módosító indítványt, egyébként beadtam korábban, amikor az alaptörvényről volt szó, akkor is. Ezt önök rendre el…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyre inkább látom azt, hogy alátámasztják a hozzászólásaikkal, amit én is mondtam, hiszen például Ivanics képviselőtársam is azt mondta, hogy a saját választókerületben is helyt kell állni, és még a parlamentben is helyt kell álln…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen a szót. Pálffy képviselőtársam példájára hadd reagáljak egy kicsit. Tehát vegyük a multinacionális cégnél a dolgokat, hogy mi van rendjén. Az egyik az: rendjén van, hogy a napirendnél arról beszélnek, ami éppen annak a napirendnek a témája. Az, hogy melyik ké…
T/4995 Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen a szót. Engedjék meg, hogy én is Kozma Péter felszólalására reagáljak. A kérdés az, mit jelent az, hogy tiszta és világos viszonyok. Nekem meggyőződésem egyébként, hogy nem a technikai feltételeken múlik az, hogy tiszták és világosak, átláthatóak-e a viszonyo…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Teljesen mindegy, hogy használjuk ki ezt a szánalmas hét percet, hogy előre bejelentettként várok a soromra, vagy kétpercesenként. Kormánypárti képviselőtársaimhoz fordulok: szerintem abban megegyezhetünk, hogy mi kollegiálisan tekintettünk egymásr…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. A törvényben új terminológiát akarnak bevezetni. Nem tudom pontosan, mi ösztökéli önöket arra, hogy állandóan mindig mindent átnevezzenek. Nem tudom, tudják-e, hogy ez mennyi problémával, sőt anyagi kiadással jár. Miért nem tudjuk megtartani példáu…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Én mégis most folytatnám, nyilván megjelölöm, a szakaszokat tudom megjelölni, az ajánlási pontokat azért nem, mert rengeteg módosító indítvány érkezett, és csak a felsorolása elvenne nagyon sok másodpercet. A 16. §-ban javaslom kiemelni azt, hogy a…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
IVÁDY GÁBOR (független): Elnök úr, minden tiszteletem mellett elment tíz másodpercem erre.
T/4864 A helyi önkormányzatokról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 644-es ajánlási pontnál, ami a 86. §-ra vonatkozik, azt szeretném megkérdezni, inkább javasolnám, a társulásról szól, a társuláshoz való csatlakozásról és a kiválásról, ha törvény eltérően nem rendelkezik, legalább hat…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Még sokára kerül rám a sor, amikor elmondhatom a hosszabb beszédemet. Kósa képviselőtársamnak szeretnék néhány dolgot elmondani. Kikérte magának vagy megjegyzést tett, amikor diktatúráról és demokráciáról vagy demokratiku…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Éppen kérni akartam, hogy hadd mondjam már el ezt a felszólalást, mielőtt teljesen belemélyedünk a közvélemény-kutatások metodikájába. Még szerencse, hogy az érdeklődési kör - nem akarok senkit megbántani - mondjuk, nem a…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Higgyék el, vagyunk egypáran, akik nem utáljuk önöket zsigerből, és ebből a pozícióból hadd mondjam önöknek, hogy úriember maradjak, elég méltatlan ez önökhöz képest, ahogy ezt a vitát most lezárták; nem túl…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
IVÁDY GÁBOR (független): Nagyszerű! Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kicsit méltatlannak is tartom, hogy három perc jutott arra, hogy hozzászólhassak az önkormányzati törvényhez, így aztán ha valaki esetleg felajánlana az időkeretéből, azt örömmel fogadnám. (Kőszegi Zoltán:…
T/3479 A népszavazás kezdeményezéséről
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is rosszul érzem magam, mert álláshalmozó politikusbűnöző is vagyok egyben és megélhetési politikus is vagyok. De megmondom őszintén, hogy nyíltan és egyenes gerinccel nézek szembe mind a választóimmal, mind például a szüleimm…
T/2990 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyan tudom, hogy az 1. § csak egy kodifikációs változtatást jelentett. Azt mondja, hogy aki mással szemben valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási, én itt hozzátenném egyébként, hogy politikai csoporthoz vagy a lakosság…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Negyvennégy perc - fantasztikus ezt látni! Ezzel is kezdeném, szeretném megköszönni a Lehet Más a Politikának független képviselőtársaim nevében is, hogy a 34 percüket átadták nekünk, így remélhetőleg érdemi és tartalmasa…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye
IVÁDY GÁBOR (független): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szépen köszönöm a szót, és mindenekelőtt megköszönöm én is a Kereszténydemokrata Néppártnak azt, hogy átadott a függetlenek részére tíz percet - higgyék el, elég szörnyű ilyen szűk időkeretek között beszélni úgy, hogy látjuk, hogy…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Két tervezet van előttünk. Ha őszinte akarok lenni, akkor el kell hogy mondjam, hogy nekem Szili Katalin képviselőtársam tervezete jobban tetszik, többek között például a közvetlen elnökválasztás intézménye, illetve a kétkamarás parla…
T/1941 Az energetikai tárgyú törvények módosításáról
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyan azt nem tudom, hogy a Ferihegyi repülőtér átnevezése miért pont az energetikai törvényhez lett benyújtva, de ott van, úgyhogy most kell róla beszélni. Azt is tudom, hogy fontosság szempontjából nem veszi fel a verse…
J/2228 Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról J/2304 Az Országos Választási
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Remélem, hogy Vona Gábor szavainak a vitáját lezárják képviselőtársaim. Engedjék meg, hogy egyetlen mondatban azért elmondjam, Vona Gábor szavait mindenki úgy értelmezi ebben a Házban, ahogy éppen a politikai akarata dikt…
J/2228 Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról J/2304 Az Országos Választási
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy folytassam az előbbi gondolatomat, mégpedig a kisebbségi ombudsman jelentése után egészen elképesztő volt azt hallani, hogy hamis jelöltek is bekerültek a választási rendszerbe, és mindenféle ellenőrzés nélkül nyila…