IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Még sokára kerül rám a sor, amikor elmondhatom a hosszabb beszédemet. Kósa képviselőtársamnak szeretnék néhány dolgot elmondani. Kikérte magának vagy megjegyzést tett, amikor diktatúráról és demokráciáról vagy demokratikus diktatúráról beszéltünk. Azt mondták a kormánypárti képviselőtársak, hogy nem beszélhetünk diktatúráról, hiszen itt vitatkozhatunk a törvényről. Balczó képviselőtársam pont arról beszélt, hogy ez csak felfogás kérdése, ez látszatdiktatúra, ugyanis ha nem érdemi a vita, ha nem jelenik meg a törvényben az, amit mi javaslunk, akkor teljesen értelmetlen, ez tényleg csak látszatdemokrácia, hogy beszélünk-e vagy sem; a végeredmény a fontos, és nem feltétlenül az addig tartó útnak a minősége, hanem hogy odaérünk-e, és hogy együtt érünk-e célba.

A kormányzati stabilitást említette képviselőtársam, azt mondja, hogy azt kívánják az emberek és azt szeretnék a választópolgárok. Dehogyis, az csak egy része. A kormányzati stabilitás önmagában kevés, és még a jobbító szándékkal is kevés egyébként, ha nincsen mögötte szakértelem, ha nincsen mögötte türelem, ha nincsen társadalmi egyeztetés, érdemi vita, sőt, ha nincsen hitelesség, akkor a kormányzati stabilitás önmagában, attól tartok, hogy az égvilágon semmit nem ér. Nézzék meg: másfél év eltelt, kormányzati stabilitás van. És az eredmények hol vannak? Nézzék meg, hányan mennek az utcára; folyamatos elégedetlenségek a civil szervezetek, a szakszervezetek és sorolhatnám tovább.

Végezetül azt szeretném mondani, hogy amikor nemzetközi példákat hoznak fel, akkor nagyon kérem önöket, hogy ne mindig azt vegyék elő egy-egy példából, ami éppen önöknek fekszik vagy alátámasztja az érveiket. Nem lehet összehasonlítani egy kétkamarás rendszert és megnézni, hogy ott kaució van, vagy milyen rendszer.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu