IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Higgyék el, vagyunk egypáran, akik nem utáljuk önöket zsigerből, és ebből a pozícióból hadd mondjam önöknek, hogy úriember maradjak, elég méltatlan ez önökhöz képest, ahogy ezt a vitát most lezárták; nem túl elegáns, hogy úgy mondjam.

A szakszervezetekről hadd mondjak egypár szót a rövid időkeret ellenére. A szakszervezeteket nem önök hozták létre, és higgyék el, nem is önök fogják megszüntetni azt, annak ellenére, hogy a munka törvénykönyvén önök mit akartak végigvinni. A szakszervezetek története nagyon hosszú időre nyúlik vissza, 300 éves körülbelül, és - ha jól gondolom - a Fidesz története körülbelül ennek a tizede. Ha a magyar szakszervezetek történetét nézzük, amikor a Fidesz megalakult, akkor volt százéves a magyar szakszervezet. Nagyon sok mindent túléltek. Rengeteg megpróbáltatáson mentek keresztül, a Gömbös-kormány például '32-ben megpróbált munkáskamarákat létrehozni helyettük, teljesen ellehetetlenítve, elvéve tőlük a kollektív szerződés kötésének a jogát s a többi, '38-ban egy új sajtótörvényt hoztak, remélem, azért az áthallásokat látják az önök munkásságához. '38-ban új sajtótörvényt hoztak, ez is ellehetetlenítette a szakszervezeteket.

Sorolhatnám tovább, még a második világháború során is aktívan működtek a szakszervezetek. El kell hogy mondjam, hogy ez tartott körülbelül most a 2010-es fülkeforradalomig, ugyanis a szakszervezetek a rendszerváltás óta nem kerültek ilyen nehéz helyzetbe, mint az önök kormányzása által. Azt tudom mondani egyébként, hogy a szakszervezetek nagyon sokat kibírtak az elmúlt 300 vagy a magyar történelem során elmúlt több mint 100 évben, túl fogják élni ezt a két évet is, ami még hátravan belőle.

Azt szeretném még elmondani, hogy ha a szakszervezeteket így ellehetetlenítik, az megegyezik azzal, mintha a munkavállalókat kivágnák a nyelvét. Önök, a forradalmi hévben lévő, folyamatos harci szellemben lévő képviselők tudhatják, hogy egyetlen háborút sem nyertek még meg nyelvvel, és ez jó lesz figyelmeztetésnek - viszont az összes békét nyelvvel kötötték.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a függetlenek soraiban és az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu