IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Remélem, hogy Vona Gábor szavainak a vitáját lezárják képviselőtársaim. Engedjék meg, hogy egyetlen mondatban azért elmondjam, Vona Gábor szavait mindenki úgy értelmezi ebben a Házban, ahogy éppen a politikai akarata diktálja, az országban pedig meggyőződésem szerint mindenki annyit lát mögötte, amennyit a saját körülményei megengednek. Függ ez attól is akár, hogy földrajzilag hol él, illetve hogy milyen körülmények között szocializálódott.
Nehéz erről a beszámolóról úgy beszélni, hogy ne térjünk vissza folyamatosan a választási törvényre, viszont nem ez a napirendi pont.
Gratulálni szeretnék - hiszen beszámolóról van szó - a kisebbségi ombudsman beszámolójához, mert tényleg nagyon alapos volt, és mindenre kiterjedő vizsgálatot láttak el.
Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy virágzik az etnobiznisz; ezt az ombudsman jelentésében is lehetett hallani. Sajnálatos módon ennek van egy másik vetülete is, amiről itt még nem beszéltünk. Eszerint nemcsak azok a csoportok érdekeltek abban, hogy egy-egy kisebbségi önkormányzat létrejöjjön, amelyek ebben helyből profitálni akarnak, hanem a jelölő szervezetek is. Azok próbálnak meggyőzni egyes településeken embereket arra, hogy hozzanak létre kisebbségi csoportokat azért, mert ha az ő ösztönzésükre jönnek létre ilyenek, akkor feltételezhető, hogy az ő embereiket fogják megválasztani, és az országos kisebbségi önkormányzatok létrejöttekor az elektorok választásánál ezek elég erősen befolyásolják az erőviszonyokat.
Köszönöm szépen a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés