ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni a rendelkezésre álló 15 perces időkeretben. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok.

Megkérdezem államtitkár úr helyett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter urat, kíván-e élni a megszólalás lehetőségével. (Dr. Matolcsy György nemet int.) Köszönöm. Az együttes általános vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, részletes vitákra nem kerül sor, most a határozathozatalok következnek.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1587. sorszámú törvényjavaslatot.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 365 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1588. sorszámú törvényjavaslatot a benyújtott pontosítással együtt. Felhívom figyelmüket, hogy a pontosítás a cím helyesbítését is tartalmazza, amely a következő: "A Magyar Köztársaság Kormánya és Hongkongnak, a Kínai Népköztársaság Különleges Közigazgatási Területének kormánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelemadók területén Budapesten, 2010. május 12. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről."

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 365 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1589. sorszámú törvényjavaslatot a benyújtott pontosítással együtt. Felhívom figyelmüket, hogy a pontosítás a cím helyesbítését is tartalmazza, amely a következő: "A Magyar Köztársaság és a San Marino Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről a jövedelemadók területén Rómában, 2009. szeptember 15. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről."

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 369 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája és a részletes vitára bocsátás. Balla Mihály - Fidesz - képviselő önálló indítványát T/1731. sorszámon megismerhették.

Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, így ezen az ülésünkön a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára is sor kerül.

(17.40)

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Balla Mihály képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, húszperces időkeretben.

Forrás: parlament.hu