PÖRZSE SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt húsz évben az SZDSZ elképesztő pusztítást végzett a magyar oktatásban és a magyar kultúrában. Ennek az egyik legfényesebb emblémája a Nemzeti Színház igazgatója, aki havasalföldi kirohanásával méltán verte ki a múlt héten a biztosítékot. Már ez elegendő arra, hogy felszólítsuk arra, hogy mondjon le. De szeretném államtitkár úrnak fölhívni a figyelmét egy-két, talán elfelejtett epizódra.

Már maga a kinevezés is furcsa volt, hiszen tudjuk, hogy Hiller István saját hatáskörében nevezte ki, hiszen a másik jelölt pályázatának fele elveszett. Egyébként ebben a pályázatban Alföldi Róbert így kezdi a pályázatot: "Ezzel a fogalommal, hogy nemzeti színház, nem tudok mit kezdeni." Egyébként ezt be is bizonyítja utána. Tudja-e államtitkár úr, hogy az egyik előadásban például egy katolikus pap a színpadon egy autóban megerőszakol egy fiatalembert? Tudja-e államtitkár úr azt, hogy egy másik előadásban egy homoszexuális szobrászművészt a végén hosszasan agyonver egy néger fiatalember, sőt ugyanebben az előadásban egy idős úr egy bokorban megerőszakol egy kisfiút? Itt hívnám föl a figyelmet arra, hogy az alapító okiratban, a Nemzeti Színház alapító okiratában világosan benne van: "feladata a világ- és a magyar irodalom hagyományainak ápolása".

Tudja-e államtitkár úr, azt, hogy a János vitézben Iluska a Nyugati pályaudvarnál prostituáltként dolgozik? Tudja-e államtitkár úr azt, hogy egy kiállításon, ami a Nemzeti Színházban volt, az apostolokat jelképező 12 táblára az volt felírva: "Senki sem tudja, hogy homoszexuális vagyok" - nem ezzel a szóval volt odaírva. Tudja-e államtitkár úr azt, hogy amikor Alföldi külföldön rendez, akkor mennyiért teszi ezt? Egyébként Zágrábban, amikor ott rendezett, a plakáton egy marcipán fallosz volt kitéve, amit aztán az önkormányzat levetetett.

Kérem, mikor távolítják el ezt a gyalázatot a Nemzeti Színház éléről? (Nagy taps a kormánypártok és a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu