GŐGÖS ZOLTÁN, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az a baj ezzel a törvénnyel, hogy ami az indoklásban le van írva és amit államtitkár úr is elmondott, ami nagyon helyes egyébként, azzal a leírt szöveg nincsen köszönő viszonyban. Én ezt a törvényi szöveget két évvel ezelőtt láttam először, és két éven keresztül nem engedte a minisztérium vezetése beterjeszteni a parlament elé, ugyanis világosan látszik, hogy amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek. Tehát ez a törvényjavaslat korlátlan felhatalmazást ad az MVH-nak, minden olyan módosítás, ami ebben van, az azt szolgálja, hogy az egyébként nyilván létszámhiánnyal küszködő hivatal hogyan tudja törvényesíteni a mai, szerintem is rossz eljárásrendjét.

Elmondtam a bizottsági ülésen is és elmondom most is: ha nem akarunk ebből nagyobb bajt, mint amekkorát csinálnánk, akkor vissza kellene vonni ezt a javaslatot, le kellene ülni, és nyilván az anyagi kondíciókat figyelembe véve meg azokat a - hogy mondjam - rosszhiszemű fellebbezéseket, egyebet valamilyen módon kezelve, hiszen az alapvető problémát általában ez okozza, be kellene nyújtani egy olyan javaslatot, ami valóban azt a célt szolgálja, ami egyébként az indoklásban le van írva.

Én nem tudom azt elképzelni, és erre is utaltunk, hogy lehet olyan megoldást alkalmazni - itt szó volt a fellebbezésekről -, hogy nem lehet új érvanyagot behozni egy fellebbezésnél. Ez alapvető alkotmányos jog. Ha valakinek olyan anyag van a kezében, ami a beadáskor nem állt rendelkezésére, az használhassa, ha egy hatósági eljárás van. Nem beszélve arról, ha hibázik egy társhatóság, mondjuk, az alapadatot szolgáltató Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, azért is az ügyfél lesz felelős.

(17.30)

Ilyeneket én nem tudok elképzelni. Itt van a minisztérium mind a három felelős vezetője. Lehet, hogy én ellenzéki képviselőként azt mondom, csinálják meg, utána meg tudunk egy jót balhézni majd úgy március környékén, amikor kiderül, hogy mit is csináltak, de most azt kérem önöktől, hogy állítsuk meg ennek az ügynek a tárgyalását. Mi is adtunk be módosító javaslatokat, de valószínűleg azok se elegek ahhoz, hogy ebből egy jó törvény legyen. Ezzel a szemlélettel, amely tisztán az MVH álláspontját tükrözi a termelőkkel szemben, nem lehet jobbítani a rendszert.

Abban egyetértek államtitkár úrral, hogy nagyon oda kell figyelni, és nem jó, ha nagyon lazává tesszük. A termelők nyilván azt szeretnék, ha igazából semmit nem kellene csinálni, és dőlne a pénz, ez teljesen világos és érthető is a maguk módján, de itt nem erről van szó. Itt egyszerűen arról van szó, hogy nem lehet szigorúbb feltételeket szabni az ügy két szereplőjének. Ha nagyon szigorú feltételek közé szorítom a termelőt, akkor ugyanolyan szigorú feltételek közé kell szorítsam azt is, aki ebben a döntőbíró lesz.

A 32. §-ban csak az van, hogy mi nem számít be az ügyintézési határidőbe. De azt is bele kellene írni, hogy mi számít bele, mert minden, ami létezik, minden, amit el tud képzelni a hatóság, az mind hosszabbíthatja az ügyintézés határidejét. Engem nem győzött meg államtitkár úr, hogy a 45 munkanap hosszabb, mint a 90 nap. Akárhogy is járjuk körbe ezt az ügyet - ezt megpróbálta a bizottsági ülésen a kollégája is -, nem igazán lehet ezzel mit kezdeni. De azt mondom, az is rendben van, hogy ez legyen 90 nap, de ha 90 napon belül az MVH nem csinálja, amit kell, akkor automatikusan tekintse érvényesnek a pályázatot, még akkor is, ha az Unióban ezt majd persze nem lehet elszámolni. Akkor legyen erre egy alap, amiből ezeket a büntetéseket a gazda felé kifizeti. Azt gondolom, a hivatalt máshogy nem lehet rászorítani arra, hogy ezeket a határidőket betartsa. Iszonyatos küzdelem volt ezzel, tudjuk, mi az uniós eljárásrend, azt is értem, hogy minden évben változnak a szabályok, ezért nehéz azokat követni, de ez a törvényjavaslat rossz, higgyék el nekem. Másfél éven keresztül nem engedtük benyújtani a parlamenthez, pontosan azért, mert egyértelműen felhasználó- és mezőgazdaságitermelő-ellenes, ami ebben le van írva. Ezt az érdekképviseletekkel végig kellene tárgyalni. Vagyunk néhányan, akik már közelebbről is láttuk ezt a rendszert, üljünk le ebben a dologban! Én nem akarok semmiféle politikai felhangot ennek a dolognak, de el kell mondjam, hogy ebben a minisztériumot megvezették. Azt kérem, hogy gondolják meg, fontolják meg ezt az ügyet, mert nem lesz jó, higgyék el nekem!

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu