GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Hanó Miklós képviselőtársamnak mondanám, hogy a sertéslétszám növeléséhez mindenkinek legalább annyi kolbászt meg kell enni, mint amennyit ő meg én meg szoktunk enni. (Derültség.) És úgyis tudom, hogy a kolbásznak a nagykövete, akkor talán majd nő a belső fogyasztás, ha mindenki ezt gyakorolja. (Közbeszólások.)

Úgy gondolom, hogy a kereskedők és termelők vitája lenne úgymond ez a törvény, de azt gondolom, nem az, tehát szó nincs erről. És azt is tudom, hogy annak ellenére, hogy mi most nagyjából egy 50 milliárdos beavatkozást teszünk a piacba, hiszen itt körülbelül ekkora vitáról van szó, hogy most akkor helyt tud állni, nem tud helytállni, ki hol tud helytállni, de ez után az év után nem hiszem, hogy más lehetőségünk lenne. Tehát én nem vagyok híve annak, hogy egyoldalúan piaci folyamatokat próbáljunk elterelni, illetve kétoldalú szerződésekbe avatkozzunk bele, de ha a pályán nem ugyanolyan feltételek mellett játszik a két csapat, akkor kénytelen a bíró valamelyik irányba befolyásolni, és most azt gondolom, hogy mi vagyunk a bírók.

Egy biztos viszont, hogy ennek a törvénynek a végrehajtásánál azért a szakma becsülete lesz a tét.

(19.00)

Ha nem olyan végrehajtása lesz ennek a dolognak, amiről államtitkár úr beszélt - nagyon helyesen -, hogy a hatóságoknak a simlit mindenképpen ki kell zárni ebből a dologból, akkor biztos, hogy rosszat teszünk. Én is azt látom, hogy meg kellene próbálni valahogy visszaterelni a feketegazdaságból a gabonaforgalmazás egy részét legalább a szürkébe, de lehetőleg a fehérbe. Én úgy látom, hogy a kormány ebben az évben már elég sok merészet húzott, aminek persze egy része nem jó. Például adótörvények; ekkora mértékű átalakítás még nem volt Magyarországon az adótörvényekben, nagy merészség volt. Mi azt mondjuk, hogy ez nem jó, de merészen megtették a maguk módján, ezért tisztelet érte, de akkor merészen meg kellene tenni az áfacsökkentést is. Minden számítás szerint visszajönne annyi pénz, mint amennyi kiesés lenne, lehet, hogy nagyjából egy év átfutással. Azt is tudom, nem biztos, hogy válságidőszakban van arra mód, hogy ilyen bevételkiesések megtörténjenek.

Nekünk a liberális koalíciós partnerrel ezt nem sikerült megtenni, most a kétharmad forradalmi hevülettel neki kell állni, le kell vinni 5 százalékra az élelmiszer áfáját, de nem biztos, hogy az egész élelmiszerkörét le kellene, mert nem gondolom, hogy a libamájat meg a lazacot 5 százalékos áfába tegyük, de a gabonát lehetne, és akkor annak a problémának egy része, amiről itt beszélnek, hasi-tasi nem kér kódot elven a kombájn alól elballag. Még az jobb eset, ha tényleg elballag, már úgy értem, hogy külföldre, a rosszabbik esetben sehova nem ballag, hanem ugyanúgy Magyarországon kerül forgalomba és akkor elmutyizzák szépen azt a 20 százalékot, amit ezen egy olasz-magyar, de akár egy szlovák-magyar vonatkozásban is keresni lehet.

Azt hiszem, hogy ez a tűzoltás kell, mert most ég a ház, de ez nem mentesít bennünket attól a közös felelősségtől, hogy valamit kezdjünk azzal a dologgal, hogy a magyarországi attraktív számlázási meg egyéb ügyekben valamit tegyünk. Higgyék el nekem, hogy ebben a mezőgazdasági termelők legalább annyira sárosak, mint a kereskedők. Én nem értek egyet Pistával, mert két ember kell hozzá. Az áfacsaláshoz is két ember kell, és ahhoz is két ember kell, hogy adjam el a kombájn alól szemetesen a búzát az osztráknak. Ezer ilyen példát tudnék mondani. Megfogni igazából nem lehet, mert a fuvarlevelek nem szigorú számadású bizonylatok - de legalábbis a menetlevelek -, meg már határ sincs. Mert valamikor még lehetett azt mondani, hogy a határon miért nem ellenőrzik; azért nem, mert nincs. Erre mindenképpen számítanunk kell.

Magyarországon mindig lesz felesleg, legalábbis reményeink szerint, hiszen volt is. Kereskedők is lesznek, Az aranyember című filmben és regényben is volt gabonakereskedő, aki ráadásul elázott búzából sütött kenyeret adott el, és hogy örültek neki az emberek. Ez a világ ilyen lesz. Azt gondolom, hogy az integrátorok és a kereskedők egy része abszolút tisztességes, és meg is próbál tisztességesen dolgozni, és arra is vigyáznunk kell, hogy ez a törvény egy picit gondoljon azokra is - s úgy tudom, van ilyen elképzelés a módosítók kapcsán -, ahol a közbülső kisebb kereskedő is lehetetlen helyzetbe kerül, ha nem tud helytállni egy importőrrel kötött hasonló szerződés ügyében. Az se lenne jó, főleg a kisebb kereskedők - a nagyokat nem féltem, azok meg fognak élni enélkül vagy ezzel együtt is - esetében lehet olyan helyzet, hogy legalább ugyanolyan nehézségeket okozunk ezzel a törvénnyel egy bizonyos körnek. Én ezt az aggódást látom egy kicsit a gabonaszövetséges levélből. Nem mindent úgy értelmezek én abból, amit itt a Feri elmondott. Az ő szemszögükből ez egy teljesen jogos felvetés, de azt az embertelen hozzáállást, amit mi is tapasztalunk nap mint nap úgy, hogy nem igazán élnek benne ebben a termelési szerkezetben, és fogalmuk sincs arról, hogy hol terem az az áru, amit megvesznek, ezt én is elítélem, és azt gondolom, hogy ez ellen, ha másként nem, akkor törvényi szabályozással kell a termelők érdekében fellépni.

Összefoglalva úgy gondolom, hogy ez most kellett. Az, hogy ez elkésett van nem? Itt a visszamenőlegesség eléggé problémás, ámbár most már az Alkotmánybíróság úgysem vizsgálhat semmit, innentől kezdve nem hiszem, hogy ez probléma lesz, de tényleg jobb lett volna, ha ezt a vis maior ügyet mindjárt akkor intézzük el, amikor már látszott, hogy ez kialakul.

Hogy lehet az erőfölényt valamelyest csökkenteni? Talán az a legfontosabb, hogy a szövetkezést mindenképpen forszírozni kell, a termelőcsoportokat és egyebet. Tudom, hogy Magyarországon ez még mindig szitokszó, persze itt senki nem a kolhozokra gondol, amik már a hetvenes-nyolcvanas években sem azok voltak Magyarországon, de nem akarom kinyitni ezt a vitát, hanem azt a típusú szövetkezést, hogy ne egy termelő álljon szemben egy óriási multival, hanem ezer vagy kétezer termelő próbáljon meg hasonló minőségben meg hasonló kapacitásokkal dolgozni. Sokkal kisebb lenne a vesztesége, mert általában az elemi károk - az idei év ebből a szempontból majdnem hogy teljesen mindegy, mert szinte mindenkit nagyjából egyformán érintett -, amikor a jég elveri három termelő termékét, és van egy ötszáz tagot számláló termelői csoport, attól még a termelői csoport valószínűleg helyt tudna állni közösen a kereskedőnek, és akkor a kisebb kapacitás eleve nem járhatna úgy, hogy az egész teher rá hárulna. De ez Magyarország, nekünk is kell még ötven év - persze, ha kibírjuk -, mint Dániában, mire ez kialakul.

Úgy gondolom, nekünk a szabályozást is ebbe az irányba kellene vinni. Gondolom meg tudom is, hogy vannak ilyen irányú próbálkozások, hozzátéve, hogy időnként az Unió logikáját is át kéne igazítani, mert nem is értik azt a szervezkedést, hogy bész. Ezen nekünk óriási vitánk volt, mert mindenki azt gondolta, hogy a szerencsétlen kormány nem tudja elérni, hogy bészeket is lehessen támogatni. Az Unióban ezt a fogalmat egyszerűen nem értik, nem tudják beilleszteni a rendszerükbe, viszont úgy támogatni valamit, hogy azért szigorú büntetést fizessünk, nem lett volna szerencsés. De most a közös agrárpolitika reformjánál talán ebben is lehet majd valamit elérni.

Az már a bizottsági ülésen is nyilván látszott, hogy mi ezt a törvényjavaslatot támogatjuk. Kell rajta igazítani. Mi nem bonyolódtunk ebbe bele, mert pontosan tudom, hogy van némi mozgás még e körül a javaslat körül, ami nagyon helyes. És meg kell érteni mindenkinek, remélem a parlamenti többség is megérti, nekünk az is feladatunk, hogy a gyengébbek mellé álljunk, még akkor is, ha a Gábornak nagyon sok igaza van, és nem lehetett teljesen egyoldalúan kezelni ezt a kérdést. Nyilván meg fogjuk szavazni ezt a törvényt, és abban bízom, hogy nem csinálunk vele nagyobb bajt, mintha nem csináltunk volna törvényt.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu