OBRECZÁN FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága utolsó ülésén az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot az ellenzéki és kormánypártok egyöntetű támogatásával elfogadta. Ritkán fordul elő a magyar parlamentben és a mezőgazdasági bizottságban is, hogy egy javaslat egyhangú támogatást kapjon.

Mi tette szükségessé a törvény módosítását? Engedjék meg, hogy egy termelő leveléből idézzek. "Ez év kora tavaszán, február, illetve március hónapban kötöttünk szerződést olajnapraforgóra egy debreceni székhelyű kft.-vel. Amikor május végén láttuk, hogy el sem tudjuk vetni az összes tervezett földterületen, illetve az elvetett napraforgó is nagyon satnya, hiányos, jeleztük ezt a kft.-nek, írásban kérve, hogy módosítsuk a szerződést a katasztrofális időjárás miatt. Kértük, hogy jöjjenek ki és nézzék meg az elvetett, illetve a vetetlen területeket. Erre nem voltak kíváncsiak. Azt a választ kaptuk a szerződésmódosítási kérelmünkre, hogy tulajdonképpen szállítási megállapodást kötöttünk, és kötelesek vagyunk száz százalékban teljesíteni a szerződött mennyiséget. Ha nekem nem terem annyi, vásároljak harmadik személytől, vagy bíróság útján behajtják rajtam a 15 százalékos kötbért." A gazdálkodó mondja: "Becsaptak bennünket, kihasználva azt, hogy mi gazdálkodók nem jogi szakemberek vagyunk. Nekem nincs olyan lehetőségem, hogy harmadik személytől vásároljak napraforgót, hiszen sem jogosultságom nincs rá, sem pénzem, másrészt nincs is napraforgó, hiszen másnak sem termett."

Tisztelt Országgyűlés! Ezzel szemben álljon a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetsége tagjainak véleménye. Azt hiszem, a mezőgazdasági bizottság tagjai is megkapták ezt a véleményt. Számunkra felháborító. Megértem a kereskedőket. Nem akarok mindent idézni belőle, de azt hiszem, hogy ezek a pontok, amiket ők megfogalmaznak, elfogadhatatlanok a gazdák számára. A kereskedők úgy próbálják beállítani a magyar gazdatársadalmat, hogy mindenki visszaél a bizalommal. Ők így fogalmaznak: "Hibás az a felfogás, amely a betakarítás előtt a termelő és a kereskedő között megkötött szállítási szerződést egyértelműen a termelőre hátrányos konstrukciónak tekinti." Ezzel sem értünk egyet. A gazdák input anyagukat hitelbe kapják, a társas vállalkozások sokszor kötelesek értékesítési szerződéseket prezentálni azért, hogy a folyó kiadásaikhoz szükséges forrásokhoz hozzájussanak.

De talán számomra a legmeglepőbb és legelfogadhatatlanabb: "A törvényjavaslat szerint a vis maiorra való hivatkozás olyan jogi kiskapukat jelenthet, ami lehetővé teszi egyes, nem jóhiszemű termelőknek, hogy elháríthatatlan külső ok hiányában, arra hivatkozva felmondják a szerződéseket." De idézhetnék ebből a levélből még: "Nemcsak a kereskedő, hanem a termelő is köteles a gondos gazdálkodásra és a termékiesés kalkulálására. Így akkor, amikor a betakarítatlan, esetleg még csak éppen elvetett terményt ad el, akkor kalkulálni kell egy esetleges terméskieséssel, hogy annak vagy a nagyobb nyereség, illetve a garantált bevétele érdekében vállalja a nagyobb kockázatot, és esetleg többletet ad el."' Még egy idézet, engedjék meg: "Könnyen belátható, hogy ha a kereskedőnek kockázatot kell vállalnia, akkor ezt a pluszterhet az ajánlott árban is érvényesíteni kénytelen."

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Kezemben tartok egy napraforgó-adásvételi szerződést, a mai napon adták a gazdálkodók a kezembe. Ez 2011-re szól, és ebben az van benne, jelen szerződés a 2010. 03. 12-én kötött ilyen és ilyen számú adásvételi szerződés részleges és hiányos teljesítéséből adódóan jött létre. Ezt a szerződést a gazdák tegnap vagy tegnapelőtt kapták meg, mégpedig napraforgóra. Tehát ez is bizonyítja, hogy mindazok a rendelkezések, mindazok az intézkedések, amiket megteszünk ebben a törvényjavaslatban, szükségesek.

Ma felvetették a gazdálkodók nekem, hogy de hiszen ti biztattatok arra, hogy szerződést kössünk, hogy így biztonságosan tudjuk értékesíteni terményeinket. Most Gőgös Zoltán úrra nézek, nemegyszer a gabonabetakarítási bizottság ülésén is felvetődött ez a kérdés. Mindannyian arra ösztönöztük a gazdálkodókat, hogy szerződjenek. Sajnos, a kereskedők visszaéltek ezzel; hadd mondjak néhány gondolatot arra a kereskedői visszaélésre. Az egyik gazdálkodónk kukoricát értékesített két évvel ezelőtt egy szlovák kereskedőnek. A kukoricát rendben leszállították, a papírok, minden rendben volt, és amikor az APEH-vizsgálat lezajlott, akkor jöttek rá, hogy a nyolc kamionból kettőnek nem volt rendszáma, hat kamion rendszáma pedig személygépkocsi rendszáma volt. Tehát a kereskedők portáján is van mit tenni. Ott kellene először rendet tenni, mert jelen pillanatban a feketekereskedelem és egyéb dolgok mind a gazdákon csapódnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül, valóban a termelők és a vevők a rendszerváltás óta 20. szezonjukat tapossák. Ezzel egyetértünk. Valóban, eddig is volt példa aszályra, túlzott mennyiségű csapadékra, hirtelen nagymértékű világpiaci áremelkedésre, azonban a problémák részben vagy egyáltalán nem oldódtak meg. A termelői vitákban nagyon sok esetben a bíróság tett igazságot, ha egyáltalán a termelők a bírósághoz fordultak. Tekintettel arra, hogy a vis maior esetek kezeléséről szóló vidékfejlesztési minisztériumi közlemények csupán segítették a szerződésteljesítési problémák miatt kialakult feszültség enyhítését, de a gazdálkodók szerződéskötésénél tapasztalható kiszolgáltatottságot nem szüntették meg, ezért kérem önöket, hogy támogassák az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény módosító javaslatát.

Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

(18.40)

Forrás: parlament.hu