ROMÁN ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány órával ezelőtt tartotta a gazdasági és informatikai bizottság informatikai és távközlési albizottsága az alakuló ülését, ahol meghallgattuk államtitkár urat a "Digitális Magyarország" vitairatáról, valamint az államtitkárság tájékoztatását a jövő évi európai uniós feladatokkal kapcsolatos előkészületekről.

A "Digitális Magyarország" vitairata, ami itt elhangzott, nagyon széles konzultáción megy keresztül az elmúlt hetekben, így civil szervezetek, szakmai szervezetek, valamint vállalkozói szervezetek, szakmai műhelyek is elmondhatták a véleményüket erről.

Ez a vitairat a nemzeti adatvagyonról a következőt írja. "Mindazok az adat- és információelemek a nemzeti adatvagyon elemeit képezik, amelyek a társadalom, a gazdaság, a állam működéséhez, a nemzethez és annak kultúrájához tartoznak." A nemzeti adatvagyonnak most azzal a részével foglalkozunk, amely az állami nyilvántartásokról szól, amely az állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szól.

Az elmúlt években azt tapasztalhattuk, hogy nagyon sok esetben állami feladatok kiszervezésre kerültek. Hogy csak a legextrémebb példákat említsem önöknek, például a laktanyák őrzése, vagy idesorolható az a szándék is, amikor néhány évvel ezelőtt a felsőoktatásban próbált SZDSZ-es háttérrel egyfajta privatizációs folyamatot indítani az akkori kormányzat. Úgy gondolom, hogy ez a mostani törvényjavaslat abból a szempontból is nagyon fontos, hogy megint csak azt bizonyítja, hogy a nemzeti ügyek kormánya szakítani akar a korábbi hagyományokkal ezen a területen is, és ahelyett, hogy mindent kiadna gebinbe, azokat az adatokat, amelyek mind biztonsági, mind pedig gazdasági szempontból rendkívül fontosak az ország számára, a saját maga kezelésébe, működtetésébe vonja. Úgy gondolom, hogy ezzel tulajdonképpen a közérdek a magánérdek és részérdekek fölé helyeződik ezen a területen is.

Ha magáról a törvényről, annak a tartalmáról beszélünk, akkor a törvény meghatározza a nemzeti adatvagyon fogalmát és tartalmát is. Idesorolódik például a termőfölddel, a munkanélküliek ellátásával, az egységes szociális nyilvántartással, személyi adatokkal, adózással kapcsolatos adatvagyon, nyugdíjbiztosítás, egészségbiztosítás, bűnügyi nyilvántartás, ingatlan-nyilvántartás, és lehetne még sorolni. Ebből a felsorolásból is látszik, hogy milyen fajsúlyú és milyen fontos adatok védelméről rendelkezik ez a törvény.

Emellett a törvény rögzíti a nyilvántartás alapkövetelményeit is. Ahogy azt államtitkár úr is elmondta, a tervek szerint csak állami szervek, illetve száz százalékban állami tulajdonban működő, lévő szervezetek végezhetik nemcsak az adatokkal való gazdálkodást, hanem magát az adatfeldolgozás folyamatát is. Úgy gondolom, hogy ez biztonságot jelent, jóval nagyobb biztonságot jelent, mint ami a korábbiakban megvolt.

2011. december 31-ét szabja a törvény határidőnek, hogy ez az átállás megtörténjen. Koszorús László albizottsági elnök úr beszélt róla, hogy 70 céget érint az országban, amelyek külső adatfeldolgozói szerepben vannak jelenleg, úgyhogy ez az év valószínűleg kell ahhoz, hogy azok a megbeszélések, amelyek szükségesek ahhoz, hogy újra biztonságba kerüljenek az adataink, lefolyjanak, és mindenki számára megnyugtató megoldást hozhassanak.

Nagyon fontos, hogy a törvény védelem alá helyezi nemcsak az adatok tárolását, hanem a feldolgozását, üzemeltetését, felépítését is. Úgy gondoljuk, hogy ez így összességében megint csak a biztonság irányába mutat.

A Fidesz-frakció részéről ezeket az elképzeléseket támogatjuk. Úgy gondolom, hogy illeszkedik abba a kormányzati elgondolásba, abba a kormányzati filozófiába, ami az egyéb területén is az életnek megnyilvánult az elmúlt időszakban, és mindenki számára támogatásra javasoljuk. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu