SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Némiképp csatlakozva frakciótársam véleményéhez, azt kell hogy mondjam, hogy nem szerencsés, hogyha a kormány az állampolgárok problémáinak a megoldása helyett a saját hivatalai problémáját akarja elsősorban megoldani.

Azt a fajta problémakezelést pedig még kevésbé tartjuk támogatandónak, amelyben a hivatal működését úgy alakítják kvázi a realitásokhoz, hogy az tovább fokozza az ügyfelek kiszolgáltatottságát, az ügyintézés időigényét. Márpedig azt látjuk, az államtitkár úr expozéja ellenére, hogy a most tárgyalt törvényjavaslatban néhány technikai pontosítást, illetve kétségkívül hasznos ötletet leszámítva, tulajdonképpen erre történik kísérlet.

Az előterjesztő deklarált célja az, hogy az MVH által lefolytatott eljárásokat gyorsítsa, és hogy a támogatások mielőbbi kifizetéséhez szükséges jogi feltételeket megteremtse. Ez most is elhangzott. Ugyanakkor a bizottsági vitában a kormány képviselője is elismerte már: "Az MVH működési reformját a jelenlegi feltételekhez próbáltuk szabni - itt most idézem, ami elhangzott -, mind a személyi feltételekhez, mind pedig a tárgyi feltételekhez, mert azt látjuk, hogy nem tudunk bővíteni a büdzséjén."

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ezt ugyan részben megértem, mert természetesen, mint tudjuk, az ország állandó anyagi problémákkal küszködik, de azért szeretnék tenni egy megjegyzést, hogy a költségvetésben azt láthatjuk, hogy az MVH integrált irányítási és ellenőrzési rendszere idén 2 milliárd forint támogatást kapott, tavaly pedig 3 milliárdot. Azt gondoljuk, például ha megnézzük, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat is hasonló méretű és funkciójú rendszert üzemeltet, és annak az üzemeltetési költsége kisebb mint 1 milliárd forint, és a fejlesztésére sem fordítanak évente 2-3 milliárd forintot. Tehát nekünk az a véleményünk, hogy amíg nem készül el az MVH teljes informatikai auditja, addig ennek a rendszernek csak a működését volna szabad finanszírozni, és nem volna szabad évente ilyen milliárdos összegekért továbbfejleszteni. Például azt gondoljuk, hogy ennek az összegnek egy része akár fordítható lenne az MVH egyéb kapacitásbeli hiányainak a finanszírozására. Tehát azt gondolom, egy ilyen átcsoportosítás is elképzelhető lenne.

Mindamellett tudjuk azt, mint az itt most többször elhangzott, hogy alapvető gond az ügyintézés és ahhoz kapcsolódóan a pénzkifizetés lassúsága is. Ennek a helyenként túlbürokratizált ügymeneten túl az is az oka, hogy az MVH emberi erőforrás kapacitása túlságosan kicsi a feladataihoz képest. Erre is több célzást hallottunk ma elhangzani.

De tulajdonképpen ezzel a törvénnyel, ahelyett, hogy a kapacitást az igényekhez szabnák, olyan reformot kívánnak bevezetni, amely szinte mentesíti a hivatalt a közigazgatási eljárási törvény hatálya alól, és az eddiginél hosszabb ügyintézési határidőket biztosít számára. Itt utalnék az államtitkár úr expozéjára. Tehát mi azt látjuk ebben a törvényben, hogy az 55. § módosításakor az eddigi 60 napos ügyintézési határidőt 3 hónapra növelik. Ez szerintem mindenképpen a határidő hosszabbítását jelenti.

Azt gondoljuk, hogy ez a változtatás egyértelműen sértené a jogbiztonságot és a mezőgazdaságból élők boldogulási esélyeit is, hiszen ha belegondolunk, ki mer tulajdonképpen egy támogatás reményében milliós összegeket érintő döntéseket meghozni, akár eladósodni, hogyha még arra sem számíthat, hogy a megpályázott támogatásról ésszerű időn belül döntés születik. Tehát mi rossznak tartjuk ezt a határidő-módosítást.

És emellett különösen aggályosnak tartjuk azt az intézkedést, hogy a 36. § szerint a jogorvoslati eljárásban a fellebbezésnél nem lehet új tényre, új bizonyítékra hivatkozni. Mi azt gondoljuk, hogy nem a fellebbezés tartalmát, hanem esetleg az erről hozott döntés módját lehetne korlátozni, viszont a jelenlegi módosítás kifejezetten méltánytalan helyzetet teremt, hogyha az ügyfél fellebbezésének az elsőfokú döntést követően tudomására jutott új körülmény sem lehet az alapja.

(18.00)

Tehát mi értjük, amit mondtak, hogy ezt bizonyos esetekben arra használták, hogy eleve a második körben tárták csak elő a bizonyítékokat a gazdálkodók, de mi azt gondoljuk, hogy lehetséges ennek a törvénynek egy olyan módosítása, ami lehetővé teszi, hogy a másodfokú döntésben csak az új körülményeket lehessen figyelembe venni, és ezt a módosító javaslatot egyébként be is nyújtottuk.

Tehát összességében azt gondoljuk, hogy ha a kormány valóban újra gazdálkodásra szeretné buzdítani a vidéken élő embereket, amit egyébként nem győz hangoztatni, akkor jobb lenne, ha minél inkább megkönnyítené a dolgukat ahelyett, hogy nehezítené azt.

Tulajdonképpen az első lépés szerintünk annak a belátása lenne, hogy a kívánt célt a jelenlegi humán és pénzügyi keretek között működő MVH-val nem lehet elérni. Ezt bátran kimondhatná a kormány, hiszen a kereteket még tulajdonképpen az elődjétől örökölte, és amúgy is szeretnek erre rendszeresen hivatkozni. Ezután a logikai sorban következne egy átvilágítás, amely pontosan kimutatná, hogy hol van komoly kapacitáshiány és milyen tárgyi, jogszabályi vagy egyéb feltételek hiányoznak a gyorsabb, pontosabb, korrektebb ügyintézéshez. Itt csatlakoznék Varga Gézához abban, hogy ez abszolút ellentmond a törvény sürgősségi tárgyalásának. Azt gondoljuk, hogy csak miután ez az átvilágítás megtörtént, akkor lenne érdemes hozzányúlni a törvényhez, de nem egyoldalúan, a hivatalnak kedvezve, mert tulajdonképpen az eddigi problémákat sem az okozta, hogy túl kicsi lett volna az MVH önállósága, sőt.

A kormány többször ígért új agrárstratégiát, tehát javasoljuk, hogy kezdjék a munkát a támogatáskifizetési rendszer megjavításával. Igaz, hogy ehhez komoly politikai bátorságra és elszántságra volna szükség, de mint látjuk, más, talán az állampolgárok és a magyar gazdaság számára kevésbé fontos ügyekben a kormány ezekből az erényekből nem szokott szűkölködni. Ráadásul azt gondoljuk, hogy ebben az esetben a létszámbővítést is könnyebben elfogadná a magyar közvélemény, mint mondjuk, a kormányzati kommunikáció területén történt ilyen irányú lépéseket.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP, a Jobbik és az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu