DR. GYENES GÉZA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Engedje meg, hogy bejelentsem, hogy a vezérszónoki időt Kiss Sándor képviselőtársammal osztjuk meg, 10-10 percben.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam orvosként mint bizonyos szakmai műhelyek munkájában korábban részt vevő, mikor ezt a törvényt kezembe kaptam, megmondom önöknek őszintén, hogy kicsit meg voltam döbbenve, és azt mondtam, hogy az a nyolc év idő, ami a Fidesznek a kormányzásra való felkészülésre rendelkezésére állt, ez a nyolc év műhelymunka, félő, hogy elmaradt. Ehhez a felkészülési időhöz képest ez az anyag borzasztó kevés elképzelést, koncepciót tartalmaz. Sőt, említettük, hogy itt az egészségügy megmentése a feladat idén. Ha valamit meg akarok menteni, akkor eléggé radikális, lényegi segítséget kell adni annak, akit meg akarok menteni, mert ez a törvénytervezet sajnos az egészségügy megmentésére nem alkalmas.

Kétségtelenül elhangzott, hogy ennek a törvényterveznek egy későbbi törvény előkészítésében lesz szerepe, ezért is egy borzasztó nagy időveszteségnek tartom, hogy a kormányzás fél évében még csak olyan elvi anyagokon vitázunk, mint a Semmelweis-terv, annak is már régen kész kellett volna lenni, az életpályamodell, aminek a kidolgozása, úgy tudom, elkezdődött, de az is még egyelőre nem tudom, mikor valósul meg.

(13.20)

Holott úgy kellett volna az egész kormányzást kezdenie véleményem szerint a Fidesznek, hogy már a kormányzás első napján a korábban jól átgondolt, elképzelt, kiszámolt elvek alapján bevezet bizonyos lépéseket, hiszen az egészségügy megmentése valóban nagyon sok azonnali lépést kívánt volna.

Ha végigvesszük azt, hogy egyáltalán mi a legnagyobb baja az egészségügynek és miért kell az egészségügyet feltétlenül megmenteni, akkor ez a lista talán a leginkább az úgynevezett humánerőkérdésben vérzik, ott sebes leginkább az egészségügy, hiszen most már lassan teljesen mindegy, hogy milyen új szervezeti vagy szerkezeti elképzelések lesznek az egészségügyben, gyakorlatilag most már ott tartunk, hogy az egészségügy szakmai, személyi összetétele a fokozatos pályaelhagyás, külföldi munkavégzéshez való elvándorlás miatt, a pálya vonzerejének csökkenése miatt vagy éppen a fiatal orvosként pályára lépők perspektívátlansága miatt - legalábbis ők nem látnak benne perspektívát - egyszerűen a munkaerő utánpótlása sem biztosított egy olyan rendszerben, amikor jogosan tesszük fel a kérdést: ha a nyugat-európai uniós tagországaink orvos- és egészségügyi szakdolgozó-elszívó képessége - márpedig az van neki - így megmarad változatlanul, akkor ki fog minket Magyarországon ma vagy holnap meggyógyítani?

Ehhez képest - azért próbáltam ezt a drámai képet valamelyest ábrázolni - ez a törvény első lépésnek igen kevés. Valahogy az az érzésem, hogy politikai szándék nem áll e mögött, nem áll olyan szándék e mögött, hogy igen, ezt az egészségügyet valóban meg akarjuk menteni, valahogy élje túl ezt az esztendőt, hogy mi lesz a jövő évben, azt majd meglátjuk, megéljük. Csak az a baj, hogy az egészségügy egy olyan ágazat, amelyben nagyon komoly előtervezésre van szükség, számításokra van szükség, teljesen kiszámíthatóvá kell tenni a rendszert, ki kell mindent találni, az összes feltételt, a finanszírozási rendszert is. Úgyhogy ehhez képest azon is csodálkozom, hogy az előző kormány idején a Fidesznek volt a társadalombiztosítással kapcsolatosan egy parlamenti határozatbeterjesztése, hogy ez is miért nem került leporolásra, hiszen legjobb tudásunk szerint még mindig nem dőlt el, hogy igazán állami egészségügyet akarunk csinálni, vagy szolidaritás elvű társadalombiztosításon keresztül akarjuk finanszírozni és megvalósítani az egészségügyet.

Mit ad, ha már egyszer nincs életpályamodell kialakítva, semmiféle olyan intézkedést nem igazán tudtak, amitől az egészségügyi dolgozók pályaorientációja, pályaelhagyási kedve lecsökken? Megkaptuk a Semmelweis-napot, amit természetesen mindenféleképpen köszönök az egészségügyi dolgozók nevében, de azért hadd tegyem hozzá némi malíciával, hogy amikor Semmelweis-nap van, akkor egy egészségügyi intézmény körülbelül egyötödnyi dolgozója - ez az ügyeleti összteam - dolgozni fog. Tehát valójában az egészségügyi dolgozóknak olyan, hogy ünnepnap és munkaszüneti nap, nem igazán realizálódhat minden alkalommal.

Nagyon örülünk, hogy ezt a 2003. évi LXXXIV. törvényt megnyitották - éppen a Semmelweis-napot ebbe a törvénybe rakta bele a kormányzat -, de elég szomorú - és ez megint a humán erő körülményeinek, munkahelyzetének az érdemi javítását jelenthette volna vagy jelenthetné -, amikor nem igazán nyitotta ki ezt a törvényt, pontosan azoknak a kérdéseknek a taglalására, pontosítására, hiszen ez a törvény sok helyen jogszabály-pontosító, egyértelművé tevő szerepet kapott, de a LXXXIV. törvényben nyugodtan meg lehetett volna az ügyelettel kapcsolatos szabályozást is nyitni, hiszen a jelenlegi szabályozás értelmezhetősége finoman szólva kétes, azaz munkáltató és munkavállaló teljesen másképp értelmezi, tehát valószínűleg a törvény rossz. Ennek mi a következménye? Megint csak a pályaorientációt rontja, a munkakörülményeket rontja, hogy a kollégáink által teljesített, elsősorban ügyeletben teljesített pluszmunkaidőnek a tisztességes, törvényes elszámolása, annak az ügyeleti díjban való tisztességes elszámolása, illetve, mivel most már, 2004 óta hivatalosan is szolgálati időt képez az orvosi ügyeletben töltött idő - igaz, hogy csak az önkéntes része -, ezek az idők nincsenek elszámolva tisztességesen, és a szakszervezeti múltam kapcsán több intézményben történt vizsgálataink szerint az így szerzett, elvileg törvény alapján szerzett szolgálati időnek az OEP felé, illetve a társadalombiztosítás felé, nyugdíjbiztosítás felé lejelentése során jó esetben az ott ügyeletben töltött önkéntes óráknál az egyötödét jelentették le a munkáltatók. Tehát komoly érdeksérelmet szenvednek, nemcsak ügyeleti díjban, hanem szolgálatiidő-jóváírásban is, ami viszont - köztudott - a nyugdíj alapja.

Nagyon örültünk egyébként - ez most egy másik törvény, csak idekapcsolom, ez is egy fontos dolog -, amikor a nőknél a nyugdíjba menetel korát bizonyos szempontból módosították. Mi rögtön megvizsgáltuk az orvosnők helyzetét, és nagyon sokan nem tudják igénybe venni, hiszen a mostani törvényalkotásban világosan értésünkre adták - meg is lehet érteni -, hogy pénzhiány miatt a képzési időt, ami azért orvosi berkekben hat év, nem tudják hozzászámolni. Ebből kifolyólag nagyon sok doktornő a gyerekekkel való foglalatoskodás kapcsán beszámítható nyolc évvel sem ment semmire, mert nem tudta összeszedni a harminckét évet. Viszont - és itt kapcsolódik megint csak az ügyeleti és a szolgálati idő kérdése - javasoltuk, és lesz is egy törvénymódosító javaslatunk, amit remélem, hogy a kormányoldal is támogatni fog, hogy ezeknek az orvosnőknek az esetében az ügyeletben töltött idő, hiszen ők a szolgálati időbe beszámítandó napi nyolc órát ledolgozzák, még tizenhatot, huszonnégyet dolgoznak esetenként, és ezeket az időket 2004-ig egyáltalán nem számolták el, mintha szórakoztak volna, vagy nem tudom, mit csináltak volna, holott kifejezetten közérdekű, közfeladatot láttak el. Tehát nagyon kérnénk, hogy az orvosnők és az egészségügyben dolgozó valamennyi nő esetében, hiszen ügyeleti rendben nemcsak orvosok dolgoznak, hanem nagyon sok szakdolgozó is, számítson bele. Ez csak egy oldalkitérés volt, de nagyon örülnék, ha az egészségügyi dolgozókért történő törvénykezés bizonyos értelemben kicsit ezzel is szélesedhetne.

Sajnos ennek a jogszabálynak, ennek a törvénynek az is hibája, megnéztem, van-e benne olyan, amit már a 2011. évi költségvetés effektíve befogadott; hát, nagyon kevés. Tehát ha olyat alkotok, aminek nincs költségvetési háttere, egy-két kivétellel természetesen, vagy ami eddig is volt, és ezen nem változtat ez a jogszabály sem, ez is egy picit a kevésséget jelenti, tehát amivel hiányérzetemet váltja ki.

Nagyon fontos kérdésekben lettek bizonyos könnyítések, aminek bizonyos szempontból örülni lehet, hiszen az OEP által történő szankcionálások valóban elég érdekes módon és összegszerűségében is magas összegben teljesültek. Hangsúlyozom, nem azért hozom szóba, hogy azt az orvost vagy azt a szolgáltatót, aki a törvényeket megszegve, sőt a Btk.-t súrolva csinál valamilyen szolgáltatást vagy számol el hamisan vagy valami, hogy azt ne kelljen megbüntetni, teljesen egyetértek. Mint ahogy régen komolyan megbüntették azt az orvost is vagy szolgáltatót, aki esetleg egy adminisztratív hibát vétett, és abszolút jogosult betegnek felírt olyan gyógyszert, amire a betegnek szüksége van, tehát nem igazán okozott a tb-nek veszteséget. Ehhez képest a tb akkor sem a polgári törvénykönyv értelmében vett kártérítési rend szerint járt el, hanem igen magas büntetéseket szabott ki. Azzal, hogy ezek a büntetések bizonyos szempontból normalizálódtak és csökkentek, ennek nagyon örülünk, csak egyetlenegy szépséghibája van, amit nem értenek meg: kérem, az OEP-finanszírozást, amit odaadnak a háziorvosnak vagy a szolgáltatónak, és azt az OEP büntetésből elvonja, vegyük már tudomásul, hogy ott emberek maradnak ellátás nélkül!

(13.30)

Nem az ellátót büntetjük, hanem azokat az embereket, akiknek abból a pénzből szolgáltatást kellett volna kapniuk.

Rövidítek, mert látom, hogy az időm letelt. Az úgynevezett dicséreteket majd besöpörhetik Kiss Sándor kollégámtól, mert kétségtelenül megállapítható, hogy ebben a törvényben az úgynevezett legproduktívabb, legeredményesebb rész valóban a gyógyszertárak működtetésének deliberalizációjával összefüggésben volt.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu